Nyunyóizmus

Nyugdíjba vonul hát a Pálffy Ili. Ez így kimondva olyan rezgéseket generál az emberben, mint amikor Svejk a császár őfelsége légyszaros képe alatt sóhajtott fel: megölték hát a Ferdinándot. Ez cezúrát jelent, ami után borzalmak vagy mókák következnek gusztus vagy történelmi szükségszerűség szerint, ami minden időben bizonytalan, így momentán sem tudható a kimenetele. Pálffy Ili alakja beleégett a retinánkba és az agyunkba 2018. április 8-án.

Ekkor, mint mindenki tudja, szutykos gyalázatok történtek a diktatúra bebetonozására, és ez a Pálffy Ili tevőleg vagy tudólag és jóváhagyólag, netán elszenvedőleg, de részese volt ennek, tehát bűnös. Ezért utána ki is tüntették, mint most Müller Cecit, rájuk tették a billogot tehát. Ők Orbán nyunyókái, összetaknyozott plüssei. Így kinézetre ártalmatlan, bamba jószágnak tűnnek, de nagyobb kárt okoznak, mintsem gondolhatnánk. Orbán nyunyójelmezbe bújtatja a gonoszt, álruhába mintegy, hogy fel ne ismerhessük.

Úgy vélvén, a gombszemek, a kopottas nagymama külső védburkot képez a vérzivatar ellen, és voltaképp nem is számol rosszul. Amit Pálffy Ili 2018-ban elkövetett, azért egy vérmesebb országban meglincselték volna, lásd napjaink Belaruszát, pedig ott le sem állt a szerver. Kérdés, a lámpáktól megcsillanó szemüveg, rezgő szempillák, a rosszul szabott kosztüm, szaporodó ráncok mire elegendők, s hát, ennyire: lehetővé teszik a számonkérés nélküli elvonulást. Pedig J. A.-tól tudjuk, hogy „a bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed”.

2018. április 18-án Pálffy Ili pár óra alatt öregedett meg, amiből a jóindulatú szemlélő azt következtethette, hogy pislákol benne a lelkiismeret, nyomokban még fellelhető valahol. Ilyen készségekkel azonban alkalmatlan a szolgálatra. Nem feledhetően dadogott aztán a kamerák előtt akkor és azóta is, Pálffy Ili volt az a nyunyóka, akinek a feje fölött történtek az események. Ő Orbán marionettjeként töltötte be a bábszínházban rá osztott szerepet, és olybá tűnt, nem igazán tudja, hol is van. Ha lett volna mérhető mennyiségű lelkiismerete, akkor és ott mond le.

Ehelyett beleöregedett a gyalázatba. Benne volt még ebben a működésben 2022 is, de ahogyan Pálffy nyunyóka tegnap kinézett, lehet, már nem élte volna túl. Ez a lemondás és nyugdíjba vonulás azonban azt is jelentheti, hogy a gazda érzi a lehetséges vesztét, és olyasmi dolgokra készül, amihez nem elég egy nyunyóka habitusú bábu, aki esetleg elsírja magát, ha magyarázkodnia kell. Vannak határok, amit vagy átlép az ember, vagy nem. Nem tudható, ez a NER-ben mennyire egyéni döntés kérdése, vagy ukáz, mennyire enged szabad mozgást a maffia.

Müller Ceci például, aki addig a korába, nagymamaságába, a ráncaiba és az ebből fakadó idióta tanácsaiba takarózott, végleg akkor vesztette el az emberben irányába pislákoló halvány jóindulatot, amikor kiment a kerítéshez uszítani. Ő lesz majd, aki nem fog félni felszólítani a kedves vezetőt a rendkívüli állapotot bevezetni, efelől ezek után már ne legyenek kétségeink. Pálffy nyunyó viszont lelépett, de jön helyette másik. Elszántabb, vakmerőbb, hangosabb és mocskosabb. Ilyenre példák Novák és Varga elvtársnők.

Belőlük száz éves korukra sem lesz nyunyóka, ha megérik, vasorrú bábákká válnak, ha nem azok már most is. Sokat megmutat majd a 2022-es választások leendő tisztaságáról, hogy a kedves vezető kit jelöl a harmatos szemű Pálffy helyett. Egy szempillantás alatt látni fogjuk, mennyire elvetemült, és mi mindenre képes, kész-e életét adni a trottyosért, elkövetni bármilyen aljasságot. Kiderül nem is olyan sokára, ha nagy szavakat akarnék használni, ezzel a jelöléssel fog eldőlni 2022 sorsa. És ez most nagyon komoly.

Annyit azonban Pálffy Ili nyunyónak nem árt az eszébe vésni, hiába hiszi azt, hogy időben lelépett. Mert ugyan a jelenben megvédte őt, hogy Orbán ellenfeleinek volt gyerekszobája, és a hozzá való viszonyt meghatározta nyunyókasága, viszont a bíróság előtt később ez majd semmit sem ér. Ott ugyanis nem a lelkiismerettel, hanem a konkrét tettekkel kell elszámolni, feltéve, ha bekövetkezik valamilyen fordulat országunk gyalázatos sorsában. Vagy Orbán bábjai túlélnek minket örök időkre, míg a nap jár az égen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum