Gorilla a kerítésen

Szijjártó külügyes bekérette a német nagykövetet, majd elhúzott Kínába. Állítólag. A jachtra mégsem hívhatta „be”, hogy leüvöltse a fejét, mert az szokatlan a diplomáciában, igaz, magunk közt szólván Szijjártó is az. Egyedi jelenség, de lassacskán egész kies hazánk is unikum lesz, amit szörnyülködve néznek a klubban, hogy kár érte, kiváló ország lehetett volna. És voltaképp ennyi az érzelmi töltés irányunkban az iszony mellett, a lenéző sajnálkozás, ahogy kedves vezetőnk zsebrebaszott kézzel, trottyos gatyában és ingujjban közlekedik. Bunkó nemzet leszünk vagy lettünk, ahogyan a fiúk a kollégiumból megöregedtek, olyanok lettek, mint apáik. Vidéki párttitkárok.

Ez, hogy Szijjártó behívta a nagykövetet, majd elszaladt, illetve úgy tett, mert voltaképp egyfolytában a csónakon volt, abból fakadt, hogy Michael Roth, német külügyi államtitkár a Magyarországon elharapózó antiszemitizmusról beszélt, megemlítve, hogy saját országában is van ilyen gond. Illetve a német még felsorolta a kies hazánkra jellemző idegengyűlöletet, a hajléktalanokkal szembeni intoleranciát és az LMBTQ közösségek és személyek elleni támadásokat. Hogy nem beszélt zöldségeket, mutatja, hogy épp a szivárványos-zászlóháború közepén ülünk, bájos magyar nácik létrával a hónuk alatt szaladgálnak, keresve, honnan lehetne letépni a rongyot.

Van helyzet tehát, nem is kicsi, s hogy ezt Roth külügyi államtitkár megemlítette, az az aggodalom hangja, Szijjártóé erre pedig az immár sajnálatosan megszokott, hogy má’ megin’ báncsák a magyar népet. Idáig ez évtizedes NER történet. Ott tartunk, hogy szóra sem volna érdemes, ha nem lenne benne egy új aktus, egy újabb nüansznyi fekália, mégpedig a hangnem. Szijjártó külügyes ugyanis megszólította ezt a Rothot, éspedig ekképp: „Fejezzed be a magyar emberek méltatlan támadását”. És nem is a magyar, meg az emberek meg a méltatlan az újság, hanem a ragozási mód, ez a „fejezzed”, ez a nyomatékosító felszólítás, amely egyáltalán nem az úri szalonok hangja.

Hogy kifejezzék képzelt, mérhetetlen erejüket, suttyó bandákban, vagy ezek felnőtt változataiban szoktak így bánni édes anyanyelvünkkel. Hogy betűhíven mutassam: „Fejezzed be baszd meg, mert letépem a pofádat.” Ez így autentikus, nincs ezen semmi szégyellnivaló, nyelvünkben léteznek rétegek. A kedves vezető is, amikor libernyákozott, besorolta magát egy társadalmi csoportba, amely nem az elsőáldozók, és nem is a tudós klub rendes tagjai, hogy Hadházi László rendszertani meghatározását vegyem kölcsön. Szijjártó, amikor édes anyanyelvét ekképp használja, két dologra mutat rá. Egyik rosszabb, mint a másik.

Vagy tényleg sudriparaszt – ami nem olyan nagy baj, csak akkor ne legyen külügyminiszter az ember –, vagy, tudván azt, ezt a ragozási formát németre lefordítani nem lehet, ezzel a nyelvhasználattal potenciális, bamba közönségének üzen kizárólag. Én is ilyen faszagyerek vagyok, mutatja nekik, fejezzed be, baszod, ugye. Van neki vevőköre bőven, s erre példa az én Józsi szomszédom, akiről azt hihetné a nagyérdemű, kitalált alak, irodalmi hős, akit azért hoztam létre, hogy vele elvont tartalmakat tegyek életszerűvé. Gondolhatnánk ezt, de nem. Amit én róla rend szerint előadok, az a tökéletes valóság, bármilyen elborzasztó is olykor a képébe bámulni.

Tegnap Józsi szomszéd a járványról osztotta meg velem a gondolatait, sopánkodva a szenvedő milliókon, mígnem eljutott hazánk áldatlan állapotáig a következő lehengerlő asszociatív mutatvánnyal. Hogy minálunk járvány van, az a Merkel bűne, aki ránk engedte a migráncsokat, akik csak jönnek, most is másznak át a kerítésen, mint a gorillák, be sincsenek oltva, míg ellenben ő, a Józsi igen. Hagyok időt, hogy ennek az összes gyalázatos mélysége megmutatkozzék, mert minden egyes szaváról oldalakat lehetne írni. Ebben van idegengyűlölet, rasszizmus, és olyan mérhetetlen szellemi sötétség, amire nincsen megfelelő festék.

Ebből is látszik, hogy Roth külügyi államtitkárnak igaza van. Megerősíthetem, hogy Józsi szomszéd csak azért nem zsidózik, mert nincs tudomása ilyen vallású népcsoportról. Ha lenne, szidná őket. Mai történetünkben az az elrettentő tanulság, hogy nem csak az a baj, hogy Roth államtitkárnak igaza van, hanem leginkább az, műfelháborodásában Szijjártó külügyes szavainak nívójával és stílusával nemzetünk összes Józsijának üzen. Hogy emellett jachtozik, az súlyosbító körülmény, az én egyéni, külön vádpontom pedig vele kapcsolatban még az, hogy ilyen szomszédokat szabadít rám. Igaz, ez azért összetettebb: benne van az alapanyag sötétsége, amit a NER katalizál. Megfelelnek egymásnak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Gorilla a kerítésen
  1. Yeti szerint:

    A létrával szaladgálás életveszélyes dolog errefelé.
    Mindenféle hülye osztrák nyugdíjasok elütik az embert, oszt lőttek a zászlóvivésnek.

  2. Jane Doe szerint:

    Szomorúan adok igazat édes anyanyelvünk cizellált használatáról, szomorúságom oka pedig az, hogy évek óta már csak ez a nyelv a hazám – a többi elemét-összetevőjét ugyanis ellopták, elkoptatták, tönkretették. És most ezt is…

  3. miki1950 szerint:

    A szijjas csak azt adja ami az ő és a ner lényege. A kritikát minimális szinten sem tűrő, azonnal találatot kiáltó és erre csípőből tüzelő, a diplomáciai protokollt hírből sem ismerő tahó kivagyiságot a híveinek eladó bunkó szatócs, aki főnijének megfelelve azt képzeli magáról, hogy a magyar nemzet élharcosa.
    Valóban az.
    A nertársak és követőik elfajzott élharcosa.
    Remélem megkapja érte a kiérdemelt jutalmát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!