Böfiszag

Mindeddig megvolt az emberben az a kínzó érzés, ami a hiánnyal jellemezhető, hogy valami nincs meg, vagy valami fájón elveszett, amitől félsódéros az ember. Hogy hiába a teremtés koronája és mégsem egészen az. Mostantól ez megszűnt. Immár teljesen tudjuk, mivégre vagyunk a világon, hogy megalakul a Nemzeti Szoptatási Bizottság, aminek balázspéterileg szintén oly jó része lenni. A grémium összetétele még nem ismeretes, de én férfi elnököt ábrándolok az élire, sőt, a tagok is mind hímek volnának, mert mit tudhat a szoptatásról egy nő, akinek a konyhában a helye.

Novák Katikát mutatóba bevenném azért a kvóta kedvéért, aki a hidakon csattogó családok-évés zászlók tövében családi kisbuszban, családi mosollyal, családilag magyarázná a magyar anyatej magyar előnyeit, valamint magyar (meg pöttyös is). Illetve családi. Nemzetünk erős lesz nagyon. Olyan értékekkel, mint Svejk hülye tábornokának hadserege, amelyik este megeszi a gulyást, kikakálja magát, majd aludni tér. Reggelre kelve pedig nincs erő, ami neki ellenállna. A magyar anya is csak egyet szoptat, és már indul is az összeszerelő üzembe GDP-t gyarapítani.

És ennyi az első szusz vagy felindulás. Viszont többet én a szoptatás aktusán élcelődni nem akarok, mert ez, és, hogy bizottsága van meg pláne nemzeti, csak a tünete annak, hogy ránéz az ember a Novák Katikára, és Lebensborn érzete van, meg Ratkó beütése, s, e kettő elegye a NER családügye és szaporítási buzgalma. Számok vannak pátoszba csomagolva, fönnakadt szemekkel családoznak, most már szoptatnak, hogy a kedves vezetőnek kilegyen a létszám az autógyárban, illetve legyenek most már kis katonái is neki. Viszont családi autóért és CSOK-ért egészséges ember nem csinál gyereket.

„…Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel…” – Remélem felismerjük e végtelen bölcsességben Füst Milánt.

És nem azért idéztem őt, mert ez a heppem, meg, hogy dicsekedjek, hanem, mert a szülőség és szülővé válás minden gyönyöre és gyötrelme benne van ebben Ezeknek a soroknak babahintőpor, popsikenőcs és gügyögés illatuk lengedez, míg viszont a CSOK-nak, a családi autónak meg állott, használt pelenka szaga van, amely súlyosan megüli az országot, beleivódik az orrba. Nemhogy a gyerekcsinálástól, az élettől is elmegy az ember kedve, de, hogy most már a szoptatásnak is van bizottsága, s pláne nemzeti, az arra bizonyság, hogy ezek degeneráltak.

És főként gonoszak. Egy élet keletkezése vagy elvesztése csak a vad romantikában nemzeti ügy, amúgy erősen magánjellegű gond, öröm vagy borzalom, ha pedig statisztikává teszik, aljasság. Mert, azt lehet mondani, hogy egyél, nekem nősz nagyra szentem, de, hogy a hazának vagy pláne Orbánnak, az nemcsak a ritmusa miatt nem jön ki, hanem a filozófiája miatt sem. Amikor vezényszóra toszat a hatalom, akkor elveszi az alattvaló személyiségét. A NER-katona biztosan tud a családi adókedvezményre gondolva szeretkezni, a többieket nem tudom.

Az a szaporodási kézikönyv, amit ezek a gondolataikkal kiadtak, fasiszta-kommunista, amiben meglepő semmi sincs. Nem adhatnak mást, mint mi lényegük, s jelenlegi kilátástalan helyzetünkben egyebet nem tehetünk, mint a képükbe röhögünk. Mert képzeljük el azt az abszurdot, amikor Németh Szilárd is beszáll majd nagy csinovnyik buzgalmában a szoptatás örömeinek reklámozásába. Akkor mondhatjuk majd el, hogy megálljunk, mert ez itt a Kánaán. De addig munka van: verejtékes hazáért kefélés de úgy, hogy a talpaink mindeközben egymásra lépnek. Ez a magyar Káma Szútra.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Böfiszag
  1. Yeti szerint:

    Nemzet Szopatási Bizottság – valahogy mindig ennek sikerült látnom.
    Minden diktatúra imád az alsóneműkben kutakodni 🙁

  2. kovács_ügynök szerint:

    1. A “használt pelenka szagát” lecserélném “pénz szagára”. Ugye, hogy mindjárt lényegre törőbb lesz?

    2. Ez a “fogy a magyar” című pótcselekvés számomra a tehetségtelen, megélhetési prolitikus szinonimája. Némi “gazda”, szaporulat, meg barmok mellékízzel.

  3. hj szerint:

    Nehéz eldöntenem, hogy ez fasiszta tempó vagy végtelen bornírtság, de akármelyik is, a bizottsági formát keveslem, mert minimum egy államtitkárság dukálna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!