Pézsmapocok

A magam részéről álszent dolognak vélem, amikor a magyar nyelv egyes szavait a sajtótermékekben álruhába bújtatják, s úgy tárják a közönség elé, mintha valami szégyenlős szűzlányok volnánk. Holott cafatokban lóg leginkább is a lelkünk, más készségek mellett természetesen. Ezt a létállapotot – mármint a cafatosságot – az AE Bizottság tánczenekar Használt dal című örökbecsűje fösti le számunkra, s abból a kontextusból semmi elítélendő nincs abban – legalábbis budoári szempontból –, ha egy honfitársunk Győr alpolgármesterét „egy fasznak” nevezi.

Ehelyett olvashatjuk a szemérmes tudósításokban, hogy f@sz, pedig ez a hangalak is csak azt a képzetet kelti, mint a betűhív, lelki szemeink előtt megjelenik egy lingam a maga valójában. Ennyit az erkölcsökről és az illemről, közelebbre utalva a történelemben Kádár apánk is megmondta, hogy a krumplileves legyen krumplileves. Így minálunk, noch dazu szerte az univerzumban a fasz legyen fasz, amit Orbán Viktor bölcsessége szerint minden más nyelven másképpen mondanak, ha emlékezünk a Lebensraum vs élettér vitára, amiből az derült ki mégis, hogy a kettő egy és ugyanaz.

A f@sz tehát fasz, ha kifordítom, ha be, akkor is. Témánk megközelítésekor azonban még Svejk mesterre is utalnunk kell, aki – mint emlékezhetünk – a fogdavagonban utazva oktatta ki a rájuk vigyázó katonát, mert sérelmezte, hogy csúnya szavakkal illeték őt. Mire Svejk továbbgondolásra azt javasolta neki, mélázzon el azon, megsértődhetne-e, ha pézsmapocoknak hívja, amivel a felvigyázó katona szívébe akkor tőrt döfött, hogy az végleg elhallgatott, és csak nézte a kietlen, szétlőtt tájakkal együtt tovasuhanó póznákat. S itt jutottunk el oda, hogy ki milyen megnevezés miatt sértődik meg.

Illetve tovább haladva, hogy emiatt perel-e, és a per nyomán a bíróság milyen ítéletet hoz. Mert ez a viszonyrendszer nagyon sokat mesél magáról az emberről, és nem utolsósorban a társadalomról, amelyben az ilyen fennforgás előfordul. Radnóti Ákos győri alpolgármestert B. Zoltán nevezte „egy fasznak” egy Facebook kommentben, ami miatt a bíróság őt három év próbára bocsátotta, mint a napokban kiderült. Ez így komplexen elég sokat elmond nekünk az alpolgármesterről, kies magyar hazánkról és a bíróságról is. Mondhatnánk, hogy házmester-nívónk minden ismérve benne van.

Annyi sok tartalma van, hogyha most nekilátnék, egy testes politológiai, szociológiai és lélektani tanulmányt tudnék rittyenteni, ha volna hozzá érkezésem. Viszont ilyenem nincs nekem. Mindemellett szívünk minden melegével megértjük alpolgármester úr összes aggodalmát és dúlt lelkét, hiszen minket is neveztek már kommentben fasznak, emlegették ribanc anyukánkat és az ő vagináját. Ám mégis itt vagyunk, sőt erősebben, mint valaha. Éspedig azért, mert nem képzeljük magunkat a föld felett lebegő pátoszos organizmusnak, akit illetlen szavakkal megérinteni nem lehet.

Dehogynem. Sőt, ha alpolgármester úr látná, hogy más kommentekben az ő szívbéli főnökét, ezt az Orbán nevűt milyen kacifántos, cirkalmas, három soros mondatokban hajtják el, amelyekben a fasz csupán cirógató kedveskedés, akkor hálát adna a teremtőnek, hogy ő csupán lingamnak tituláltatott. Mert ha volna módja egy olyat értőn végigolvasni, nem lenne ideje bíróságra szaladni, ugyanis ott helyben kapna infarktust. Nem kell tehát rózsaszínű szépléleknek lenni, mint ahogyan káromkodni sem szükséges, de tudjuk, milyen az, ha az embert elragadja a harci ideg. De bíróságozni ezért?

Úgy látszik, igen. Káromkodni, egymást különféle testrészeknek-, és nedveknek nevezni bár irodalmi és köznyelvi alkalmatosság, leírni ennek ellenére illetlen. Külföldiül és Orbán Viktor kedvéért nem komilfó, még külföldiebbül comme il faut. De hozza úgy a sors manapság elég gyakran, hogy erre ragadtatja magát az ember, az érintett ilyenkor azonban megteheti, hogy még cifrábban válaszol. Mert nyelvünk végtelenül gazdag, ám bíróságra menni ezért nem a súlyának megfelelő cselekedet. Ez ugyanis azt mutatja, hogy nem igazságot keresünk, hanem megsértőnket el akarjuk tapodni.

Megsemmisíteni úgymond, mert azt hisszük, alpolgármesterként ehhez nekünk jogunk van, holott nincsen. Ilyen esetben egy hatalomtól torzult lélek áll előttünk a maga pőreségében, egy képzet az egyenlőbb az egyenlők között fajtából. Az a virtuális idea, hogy mi, mint politikus különbek vagyunk, érinthetetlenek úgymond, ha ennek nem lenne egészen más jelentése az indiai kasztrendszerben. Ráadásul ezért három év próbát kiszabni is érdekes, azt mutatja, hogy a bíróság belemegy abba a kétséges értékítéletbe, hogy egy alpolgármester különbözik bármilyen más halandótól.

Nem helyes látomás. Géza bácsit a sarokról annyi, ha nem több védelem illeti, mint azt, aki kivételezettnek hiszi magát, ellenben, ha Géza bácsit alázzák és gyalázzák, ő védelmet senkitől sem kap. Talán még bele is rúgnak vagy kiröhögik. Ezért van az, hogy én a vízilovakkal vagyok minden esetben, emellett pedig megadatott nekem Füst Milán bölcsessége, amely ez: légy nagyvonalú. Ez nem azt jelenti, hogy két kézzel szórom a borravalót, hanem, hogy tudok nevetni a világ ostobaságán. S ha egy kommentelő a halott anyukámat kurvázza le, nem szúrom szíven magamat, hanem az eszéhez mérem. És neki lesz rosszabb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Pézsmapocok
  1. Yeti szerint:

    Jobban belegondolva tényleg sértő lehet az az összehasonlítás, ha nem is a csutkányos számára.
    Az ugyanis legfeljebb pötyörő, kisszerűségéből adódóan.

  2. miki1950 szerint:

    A jeles döntést hozó bíró szombathelyi volt.
    Egy önkéntes mameluk a javából. Egy olyan bíró, aki betojt attól, hogy egy egy borkai -neveltet kell a maga élő faxságából rehabilitálni.
    A borkai vieón látható farok már eltűnt a ner és a bíró ítélőképességének süllyesztőjében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!