Permetes velőspacal

A katonák Karácsony Gergely munkáját végzik el. – mondta Rezsiszilárd, miközben fölemelt egy ilyen határoló madzagot, hogy vegyvédelmis cuccban, hátukon permetelő készségekkel bocsásson be embereket a veszélyes területre, miközben a képről jól kihallatszóan türemkedik ki a madarak csácsogása és a nap zúgása. Hát, én nem tudom, Karácsony főpolgármester munkaköri leírásában benne van-e a permetezés vagy a kertészkedés, de nem hiszem. Mint ahogyan Rezsiszilárdéban sem, hogy katonákat engedjen be akárhová is, mi több, ő ezeknek a katonáknak egyáltalán nem a főnöke, így voltaképp keresnivalója ott semmi sincs.

Rezsiszilárd egy rosszul faragott bábu csupán Orbán Gepetto műhelyéből, aki a velőspacaltól életre kelt, és itt rezeg nekünk. Karácsony főpolgármester pedig a megtestesült gonosz, aki nyugdíjasokat gyilkol, üzeni nekünk Rezsiszilárd, miközben a katonákat bebocsátja a nyugdíjasotthonba vírust permetezni. Holott előtte két nappal derült ki, hogy a járvány leginkább a kórházakban terjedt, de ott nem locsolkodik senki. És azt is tudjuk, azoknak ki a főnöke. Kásler munkáját akkor ki végzi el? Nem ártana valakinek azt is, ha egyáltalán van neki valami a sámánkodáson kívül, mert leginkább abban utazik, azon fáradozik mostanában szuszogva.

Belegondolva most ebbe a kettőbe, úgymint Rezsiszilárd és minden magyarok főpapja vagy varázslója, ezeknek a létét semmi sem indokolja a bábkészleten kívül, bármelyik, bárhol és bármikor behelyettesíthető vagy lecserélhető. Simicskából is minden különösebb megrázkódtatás nélkül lett Mészáros, ahogy egy kihullik vagy kilöknek egyet a kondér mellől, máris ott az újabb, a dudva, muhar és gaz úgy burjánzik a magyar ugaron, mint soha máskor, és szép lassan mindenki beáll a sorba. Egy másik képen drMáriás gazsulál Gulyás Gergellyel. Belőle is Nagy Feró lesz végül, ő is elfelejti, hogy ezekkel egy felvételen nem mutatkozunk, és végül nem eszünk egy tálból velük.

Mindenkinek lazulnak fel az elvei. Meg lehetne írni az Idealizmus alkonya című dolgozatot, amely nem csak arra mutatna rá, hogyan anyagiasodik el kies világunk, hanem arra is intene feddőn, azt ne feledjük, hogy ami az embert a majomtól megkülönbözteti végül, az az álmodozás lehetősége, a zene és a vers, meg, hogy képes látni a jövőt. Ez áldás és átok egyszerre. Én is látom, hogy egyszer megbuknak ezek, sajnálatos módon viszont azt is, nem biztos, hogy azt meg is érem. Mindenki erre jut végül, és a legtöbbjük megadja magát, dörgölőzik, fényképezkedik vagy hangosan hitet tesz. Rosszabb esetben szerepet vállal a mocsok terjesztésében.

Mindenki maga dönti el, hogy gazember lesz vagy sem, és azt is, hogy emiatt lehányja magát a tükörben vagy pedig gondtalanul élvezi az életet. Mint láthatóan Rezsiszilárd is, aki még arra is képtelen, hogy felfogja, mit is cselekszik. Ez őt föl nem menti csak minősíti, de voltaképp értelme ennek sincs túl sok. Itt káromkodni lehet és fütyörészni, ami életcélnak és programnak harmatos, de újjászületni sem érdemes. Mert gondoljunk csak bele, lennénk-e ma óvodások vagy kisiskolások, és ugye, hogy nem igazán. Ez sem újság azonban, ha belegondolunk Baudelaire De profundisának záró soraiba, ami azt mutatja, nem kell ahhoz a mai kor, hogy az ember kiábránduljon az életből.

Továbbá az is kitetszik onnan, mindig az egyszerűség győz, a tompa agyak. A kedves vezető is egy és csak egyetlenegy céllal érkezett Brüsszelbe: ő továbbra is zavartalanul akar lopni. Akinek más szempontjai is vannak, tehetetlen ellene és végül megadja magát, mint most a nagy konferencia negyedik napjának reggelén mutatkozik. Ez nem olyan nagy csalódás, mert voltaképp borítékolható volt, csak újabb bizonyság arra, hogy igazam van, pedig nem is ragaszkodom annyira hozzá. És most, hogy tudjuk, elveszésünk története zavartalanul folytatódik, mindenki eldöntheti, elkéri-e a velsőpacal receptjét, vagy a szakács képibe borítja az egészet. Én őszintén megértem mindkettőt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Permetes velőspacal
  1. Yeti szerint:

    Mindegyre csak “Termetes velőspacal”-nak olvasom a címet.
    Talán a bábu fazonja miatt.
    No azért a többieknek is a saját hatalmuk az elsődleges szempont!
    Ezért némi pofázás után megy minden tovább.
    Hacsak valami kóbor óriásmeteor be nem vág , netán újabb pestis szerű valami.

  2. miki1950 szerint:

    Rezsipacal szót nem érdemel, csak egy rosszul faragott bábu.
    De talán nem kellene elhinni ennek az öntelt majom orbánnak, hogy győzött Brüsszelben.Mert nemhogy nem győzött, de folytatódni fog a kálváriája.
    Prioritások voltak. Muszáj volt, különben egy év múlva sincs költségvetés.
    Fehér ember nem felejt. Rutte sem, Weber sem és a többiek sem.
    Igaz húzzák mint a rétestésztát (amit nem húznak hanem nyújtanak) az endlösungot, de egyszer csak összejön.
    Amit vagy megérünk, vagy nem.
    C ‘est la vie.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!