Bicebóca generáció

Pintér belügyes a nemzeti közlönyben közzé tétette az igényeket, aminek meg kell felelni, ha iskolaőr lenne az ember. Voltaképp nincsenek követelmények, nem kell szépnek lenni, okosnak pláne nem, ha tud fekfőtámaszozni az ember, meg jól futja az ezerötöt, föl is van véve. Mindenki válogatás nélkül, aki húgyos ovisként arról ábrándozott, hogy iskolaőr lesz meg katona, vadakat terelő juhász, miközben altatta el őt anyuka. Kap az ember egyenruhát, amiért a cselédlányok állva pisálnak, gyerekriasztó sprét meg gumibotot, és ő az élet császára. Többet keres, mint egy kezdő tanár, az igazgatónak nem felel semmiért, egy személyben az iskola fura ura, a Pink Floyd Fal-filmből előlépő rémalak.

Már tudjuk, mert Pintér belügyes kikötötte az igények között, hogy a kölkeknek csak a végtagjait ütheti az iskola zsandárja. Ebből kitetszik, hogy Pintér belügyes szarik a hagyományokra, miszerint csak a fejét, hogy meg ne sántuljon. Fölrémlik az emberben, midőn a fegyelmezés nyomán mankós, gipszelt kezű tanulók iramlanak az iskolába, ez lesz a bicebóca generáció, amelyet kiköp a nemzeti nevelde. S ha most azt vetik a szememre, túlzok, majd akkor gondoljanak rám, amikor ilyesmiről megjelennek az első tudósítások a lapokban. A nemzeti közlöny nem popperpétereket keres, hanem foglárokat, így teljesítve ki az iskolarendszer NER-béli küldetését. A NER az iskolában nevelni kíván csakis, idomítani úgymond.

Hazafias nevelést végez, honvédelmi nevelést, vallásos nevelést szervíroz. A tananyagot ehhöz válogatja, a tankönyveket ehhez írja, a tanórákat így alakítja. Testnevel, hittant gyöm a gyerek fejébe, lőtérre cipeli, egy kadétiskola az egész nyüves oktatási rendszer, amibe ékkövekként már belekerülnek a zsandárok is. Ahogyan a járvány alkalmat kínált arra, utcára tegyék a rendszernek terhes betegeket, a néhol előforduló iskolai erőszak meg arra, hogy az iskolából száműzzék az oktatást, és kaszárnyát csináljanak belőle. Van mire fogni a nyomorukat, hogy erre van igény, ahogyan a nemzeti konzultációval igazolják, rájuk van szükség, holott a népek jó része a háta közepére sem kívánja a maffiát. Mindenhez csak indokot kell találni.

Most az iskola militarizálására mutatkozik alkalom, amit maradéktalanul használnak ki. Hanem ez a passzus, ami voltaképp előhozta belőlem az erről szóló révedezést, hogy az iskola smasszerje csak a gyerek végtagjait ütheti a gumibotjával, teszi föl a kérdést bennem, milyen egy elcseszett ország lett ebből tíz év alatt? Katonák az utcákon, cégek, kórházak élén, tankok a karácsonyi vásárban, gumibotos félanalfabéták az iskolai folyosókon, lovardák lőterek, stadionok, templomok, kerítés, nyerítés, szotyola, kisüsti, kolbász. Ugar. Mondhatnám, hogy tessenek ordítani, nem akarnak a középkorba visszamenni, de azt hiszem, már ez is felesleges teljesen, mivelhogy el vagyunk veszve, és még a szívünk sem csattog fölöttünk.

Tegnap máshová írtam egy melankóliát hajdani iskolámról a leadbe kitéve egy összetett mondatot, amire jött is két perc alatt a hozzászólás a nyájas olvasótól, hogy neki ez bonyolult, ő ezt itt abbahagyja, mert nem érti. Én viszont ezek után már mindent, azt hiszem. Amikor tanárnak tanultam a rég letűnt időkben, emlékeim szerint az oktatás-nevelést egységben szemléltük, mint ami a dolgunk volna az iskolában. Mára az oktatás ebből kikopott, marad a nevelés, amit zsandárok végeznek el gumibottal, kizárólag a gyerek végtajait ütve. Mintha nem lenne mindegy, meg – jobban – már úgysem hülyül, mint a köznapi iskolai élettől. Az output ostoba is lesz, sánta is, de, hogy ekképp miként lesz belőle futballista, az még kérdéses

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Bicebóca generáció
  1. Yeti szerint:

    Puhányok!
    Ólmosbot helyett gumibot – igaz, az ólom puha fém.
    Csüngőbelű disznó kolbász.

  2. miki1950 szerint:

    Nem hiszem, hogy Pintér belügyér ne lenne tisztában ennek az orbáni idiótaságnak a lehetséges következményeivel – már ha az iskolaőr tettleges akciót hajt végre mondjuk egy cigánygyerekkel szemben. Mert a rokonság azt nagyon zokon fogja venni elégtételt követelve az iskolától és annak őrétől is.
    Súlyosabb esetben a jogvédő szervezetek fognak eljárásokat indítani kártérítési igényekkel fellépve, mert itt azért a gyerekek iskolában vannak és nem gyerek koncentrációs táborban.
    De majd megeszik orbánék amit főztek.
    A Petőfi iskola c. íráshoz közölt első kommenten én is kiakadtam, mert nem akarom elhinni, hogy néhány évtized alatt ekkora minőségi szinvonal zuhanás következett volna be az oktatásban.
    Remélem, hogy “csak ” lusta volt a továbbolvasáshoz. Remélem.

  3. trikolor szerint:

    A propaganda által szajkózott halódó nyugati országokban az iskolai erôszak megfékezésére bevezettek egy új tantárgy-félét, aminek a neve: konfliktuskezelés.
    Azzal tudnak mit kezdeni további életük folyamán is a diákok, a gumibotal nem mert az erôszakot gerjeszti, amihez nem kell ész. Láthatólag nincs, és nem is lesz ilyen kilátásokkal.

    Tarol a militarizmus és a középkort idézô gyerekverés újra.
    Magyarországot a politikai hadapródok visszavezették a középkorba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!