Kampec dolores CI. – Legyél hülye

Miután a várakozás értelmetlenségéről kicserélték az összes létező eszmét, José Arcadio, Florentino, valamint Béla, ideje volt az álmok mezejéről visszatérni a másik álomba, amit valami tévedés folytán valóságnak neveztek, és mégis mézeskalács szaga volt, meg kakaó. Ki érti ezt, hogy éltes emberek, komoly regényhősök, szerelmes meg hadvezér férfiak, és pláne Béla kakaóillatú a kocsma udvarán, ahol is jó eséllyel maximum cefre, okádás vagy vizelet szaga lehetne, de nem, neki édeskés párája van, mutatva azt, hogy épp készül elillanni a valóságból megint, csak még nem tudja, milyen vidékre is.

A bádogbános megkongatta a templom harangját, nem hívogatva, nem figyelmeztetve, térítési szándékkal, hanem csak úgy megszokásból, hogy beterítse a fém hangjával a falut, a kukoricást, a temetőt, mögötte a cafatokban lógó óriásplakátokkal, hogy visszapattanjon aztán a hang a horizontot megülő dombokról, mutatva a létezés határait és a kilátásokét meg reményekét úgyszintén. A templomtoronytól a dombig és vissza, idáig terjedt a falu élete, és ez nem volt tágasnak nevezhető, de emberléptékűvé tehető lett volna, másképpen is láthatták volna a csillagokat, és mégse látták.

Lehetett volna, mégsem az lett. Mégis, a nagyobb gond az volt, hogy azt sem tudták, mi is lehetett volna, ami aztán nem lett, így azt sem tudták, hogy hiányozhatna valami, ha nem tudhatták, mi hiányzik. Vasárnap húst klopfolunk, misére megyünk, köznapokon zakatolunk traktorunkkal, imádkozunk, szaporodunk berúgunk, mi kell még, mi is kellhetne? Na, ugye, hogy semmi se. Viszont, hogy a föld lapos-e vagy kerekded, ahogyan a hitetlenek tanítják, az sem tudható, a dombtól nem látni rendesen, Isten hogyne lenne, ha minduntalan megver bennünket, és a talpaink is egymásra lépnek.

Ilyen hangok hallatszottak jőni a templom felől, és José Arcadio, aki csupán spekulációval és józan ésszel kikövetkeztette, hogy a föld kerek, mint a narancs, s emiatt őt őrültnek nevezték, és vénségére tényleg ki is kötözték egy fához, meg don Floro, aki a távíróval győzte le a távolságot meg az időt, és volt ereje kivárni, míg a gőzösön végtelenül utazva találja meg az életet, csodálkoztak Béla méláján, hogy egyáltalán mit is akar, mit szeretne úgy igazán, mitől lenne neki jobb, amikor még ő sem tudta. Csak annyit sejtett, hogy ezt nem, de tagadásra nem lehet boldogságot építeni.

És hogy mi is ez a bizonytalan és illékony valami, amit a boldogság összefoglaló néven illetnek, ez sem elmesélhető, ha van egyáltalán, és még az sem biztos, hogy akar ilyesmit az ember, ha ránéz a duplagyűrűsökre, az olajos hajúakra és bánatos szeműekre, akik a butaság bátorságával masíroznak végig az életen, konform-komilfóan születéstől a halálig, bejáratott keretek és szerepek között. Nem gondolkodnak azon, mi lehet a dombon túl, hogy mért bukik le meg kel föl a nap, és ettől üli meg a szájukat a bamba vigyor, és emiatt visítanak, ha dörög az ég.

Legyél hülye. – Vélte megtalálni a receptet Béla az élet elviseléséhez, de José Arcadio erősen ingatta a fejét, és Florentino is rezegtette a fekete kalapját, mert mindketten túl voltak már minden jón és rosszon, ezért volt joguk és okuk útmutatást adni az élet zivataraihoz. Csinálj úgy, mintha hülye lennél, hangzott el egyszerre a szájukból, pedig össze sem beszéltek, folyjon a nyálad, nézz ostobán, vesd a keresztet, miközben növeszted körmöd és fogad, vagy guggolj a sarokba katatón monoton. Nevess a világ ostobaságán, vagy sírjál rajta, meg fogod bánni.

Hogy mi, hogy mi? Kérdezte Béla a két bölcstől, akik elmondták, hogy ezt a megbánást nem is igazából, nem mint vitathatatlan igazat, hanem a ritmus és a megszokás miatt tették hozzá, tisztelegve mintegy a jó öreg Sören előtt, és nem is kell komolyan venni sem őt, sem őket, egyáltalán, semmit sem kell komolya venni, ezt tanítja a tapasztalat és megfontolás. Ezt mondták, de közben már párologtak el, mint nyári zápori tócsa, a gőzük beszélt csupán, ahogyan szublimálódtak bele a múltba, és Béla megnyugodott, hogy van muníció megint újra elviselni az életet, ahogyan majd a halált is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!