Egy óvodás naplója 11. – Arany, tömény, virrgacs

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy áliccsunk keresztet a homokozóba, mer mostanába mindenhová álittanak, mise maraggyunk ki. Nem tudom, minek álitunk oda keresztet, nem lehet majd dömperezni rendessen, de aztán rájöttem, mer hallottam, hogy a dadus suttogta a takarittó nénive, hogy megin jön aza bácsi, aki már hozott gumilabdát, meg akivel elmentünk migráncsnézőbe is. Az szereti az ijjen keresztezés, ezt suttogta a dadus a takarittó néninek, az Ibojnéni meg nekiát ácsóni a keresztet, szögeeet, kalapáát, hogy a Pityu aszonta, hozzájuk is mehetne, mer az aptya hetek óta képtelen förakni egy képet a falra, ott esnek keenek benn a zelőszobába.

A Kisböske okoskodott, hogy ojan most a Zibojnéni, minda Jézuska apukája, aki ács vót, az is szögeet meg kalapáát, eszt tanitotta nekik a papbácsi a hittanon, meg, hogy a kisjézus mingyá megszületik a jászolba, gyönnek hozzá kirájok, visznek neki aranyat, merő a szegények kirája. A Pityu vitatkozotvele, hogy nemis aranyat visznek neki, hanem töményet meg virrgacsot, legalábbis a zaptya eszt szokta mondani, meg röhögött ilyenkor mindig. Mindeggy, az Ibojnéni ácsót, szát a forgács, asztán, amikor készen vót, vitte ki a homokozóba a vállán. Néhányszor elesett vele, hogy a dadus álitotta talpra, asztán fölálították a keresztet a homokozó közepibe, éppen időbe, mer megérkezet a képviselőbácsi pont.

Na, megin hozza a labdákat, monta a Pityu, de nem hozott, a Kisböske aszitte csokit ad neki, de nem adott, hanem át ott, és aszonta énekejjünk, ájjunk fő, és rikácsót, valami nélküledet, de senkise tutta miaz, csak a Zibojnéni, úgy énekeet, hogy fönnakattak a szemei. Néküledeztek ezek ketten, a Pityu meg elunta magát, ment a sarokba a dömeperért, mire a Zibojnéni kéccségbe esve monta neki, akkor már maraggyon is ott éstérgyepüjjön, ha ijen tulok, hogy megmer moccanni a néküled alatt. A Pityu térgyepűt, a képviselőbácsi meg mesét keresztyén kultúráró, migrácsijós nyomásró a kerittésné, senkise értette, csak az Ibojnéni vigyorgot neki, úgy nézett rá, mind a zapu a zanyura a zesküvői fotón.

Miután megnyomtuk a migráncsokat a kerittésné, aszonta a képviselőbácsi, hogy na, odaaggya azajándékokat is, amit hozott, a Kisböskének má csororogott a nyála, a Pityu is nyújtogatta a nyakát a sarokba, mi lesz az, de imakönyveket adott a képviselőbácsi mindenknek, a dadusnak meg a Zibojnéninek meg rózsás füzért. A Zibojnéni neki is át csókógatni, a dadusfurcsán nézett, a takarittó néni meg semmitse kapott, őis furcsán nézett, csillogott a szemeneki, minthasirna, de asztán efordút, nem lehetett látni asztán. De a képviselőbácsi aszonta, imátkozzunk, és imáttkosztumk, csak a Pityu ötögette a nyelvét a sarokba.

Ement asztán a képviselőbácsi, most meg az Ibojnéni szeme csillogot furán, a dadus csak annyit mondotthogy édesjóistenem, a takarittónéni meg fömosta a sárt, amit a képviselőbácsi hagyott ott a cipőjéve. Mennyünk homkozni, eeszt monta a Zibojnéni, és mentünk, még a Pityu is jöhetett. Homokosztunk a kereszt tövébe, a Kisböske nyafogott, hogy neki pisíni kell, meg a Pityu is csatlakozotthogy neki is. Jó katona kibirja, eszt monta az Ibojnéni, de ezek szerint a Pityu nem jó katona, mer nem bírta ki, letóta a melegittőjét és lepisíte a kereszt tövit. A Zibojnéni rövid visittás után elájutt, fönnakatt a szeme neki, ahogy szorongatta a rózsás füzértet, amit a képviselő bácsitó kapott.

Evitte a mentő, a dadus bevitt minket a melegbe végre, de hittan következett a papbácsiva. Ő is mesét, hogy született a jászolba a Kisjézus, és vittek neki a királyok aranyat, töményt meg virgacsot. Na, ugye, monta a Pityu, hogy akkó az apukája a Kisjézus, mer annyi töménye van, mindig is aszt issza. Jelentkezett, és emonta a papbácsinak, hogy az ő apukája a Kisjézus, mire ez is elájutt, de nem kellett mentőt hívni hozzá, a dadus fölocsógatta. A takarittó néni eszt is fötörőte, a papbácsi monta neki, hogy istenfizesse meg a jóságát, amira meg a takarittó néni sírta e magát. Mire mind az összes gyerek is bömbőni kezdett. Na, ebbő elég, gondótam, montam, hogy vár a dömperemmegyek. És eeementem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum