Hubertus

A jogállamiság becsületbeli ügy. – Ilyeneket hallunk a kedves vezetőtől, ami nem is érdekelne, megszokta már az ember, ahogy fossa ki a szavakat, amelyeknek olykor van értelme, legtöbbször azonban semmi sem. Hogy ez a két szó is mit keres egymás mellett, azt sem tudja senki, a becsület etikai kategória, míg a jog meg társadalom-filozófiai. A becsület már akkor is létezett, amikor jog még sehol nem volt, és, mint kitetszik, most meg híre-pora sincs bizonyos körökben, holott szügyig állunk a jogban.

Másrészt becsület is sokfajta van. Létezik ilyen naturális becsület, mint az élet alapja és vezérlő eszméje, amely már majdnem hitbéli tétel, mint az indiánok becsülete és a parasztbácsiké, ami a civilizációban felér a naivsággal. Van aztán a betyárbecsület, ilyenje van a Rózsa Sándoroknak, más kultúrában Robin Hood, később mindenféle Jedi lovagok, de ez már az ábrándok világa. Aztán létezik a maffiózók becsülete meg a déli családok asszonyaié. A náciknak is volt belőle, az SS még a dísztőrökre is vésette: “Becsületem a hűség”.

Az a kérdés tehát, hogy ennek a mi főnökünknek milyenfajta becsülete van, ha van neki egyáltalán ilyenje. Ránézve a manusra, belegondolva életútjába, s legfőképp cselekedeteire, amelyek a fundamentumát adhatnák ennek az illékony fogalomnak, arra kell jussunk, ilyenje nincsen neki egyáltalán. Sőt, mint Vladimir és Estragon Beckettnél, úgy vesztette el a jogait, hogy becsületről beszéljen, s hogyha ilyet tesz mégis, az nem egyéb, mint lufi vagy Hubertus reklám, és most ne tessenek teljesen hülyének nézni.

Az van, az történt, hogy már napokkal ezelőtt mondta Orbán, amit mondott, s úgy önmagában nem is nagyon érdekelt. Az embernek már olyan az ingerküszöbe, hogy az is hidegen hagyja, ha ezek azt delirálják, hogy Gyurcsány minden reggel megeszik három ministránsgyereket, közben macedón maffiózóknak ad el magyar szüzeket, egyúttal lóhátról gyújtja fel Kásler miniszter farkát, amitől a nemzeti gomolyfelhők vért zokognak, és a himnuszt éneklik a galambok fosás közben. A szavak elértéktelenedtek.

Viszont az ember néz tévét is, mert felettébb esendő. Vannak ebben reklámok, mert a világ is tökéletlen, és vannak hülye reklámok, mert az alkotók pancserok. De nekünk így is jó. Egyáltalán, megkérdezném a mai fiatalságot, tényleg ilyenek-e, amit a reklámok sugallnak, hogy legyen az pia, jégkrém vagy csoki, ők buliznak, ami abból áll, hogy tucatnyian vonaglanak egy tér közepén, ötven foguk van, és néznek bele a kamerába hülyén. Hogy ez a happy máma? Ez volna az egyik lényegi dolog.

A másik, hogy amikor a fiatalok dolgoznak, akkor tényleg ilyen jelszavakat kell ordibálni, hogy megcsinálod, tudod, teszed, ott vagy, érzed, ilyesmi buzdítónak szánt dolgok. Hogy ilyen-e az imperialista munkahely valóban, mert akkor el vagyunk veszve teljesen. Most azonban ez sem érdekel, hanem csupán az, ahogyan Orbán becsületről hablatyolt, és azonmód ment a dobozban a Hubertus reklám, ahogy ez a kettő korrelált, hogy eldobtam az agyam.

Ebben a reklámban egy izmos fiatalember, csurig szteroiddal – így ránézésre -, decens kockás ingben fát aprít, és a nagyapjára emlékezik, hogy most érti meg (aprítás közben), mit jelentettek az öregnek az olyan szavak, mint becsület, barátság, őszinteség, miközben futnak az agarak, tábortűz lobog és koccintanak a Hubertusszal az erős férfiak. Holott az emlékeim szerint ilyen körömlakkszerű ital, összeragad tőle az ember pofája, bár lehet, csak kicsit.

Ebből az jön le a proletárnak, hogy ez a becsület: kockás ing, merengés, fahasogatás, agarak. A fiatalok meg a téren vonaglanak, illetve tudják, akarják, csinálják, de, hogy mit, azt nem lehet tudni. Ez ilyen tárgy nélküli világ, a mondatban nincsenek tárgyak, a felkiáltások ettől csatakiáltások lesznek, másutt meg ellepi az embert a tocsogó becsület meg az őszinteség a kockás ingjében. És ekkor jön rá – az ember -, hogy Orbánból harmadvonalbéli reklámszövegek jönnek elő, egy elfuserált reklámblokk a manus.

Olyan gyakorisággal is találkozhatni vele, ott van minden percben és az összes kilométerkőnél, és ettől vált az ember immunissá vele szemben, olyan már, mint egy hüvelygombáról szóló opus. Viszont, hogy a rajongók mikor jutnak el erre a szintre, hogy mikor alakul ki bennük a természetes és életmentő csömör, az az egyetlen nagy kérdés. Mert, amikor ez megtörténik, akkor lesz vége a rémálomnak, erre a következtetésre kell jutnunk a jogállam, Hubertus és becsület egy nevezőre kerülése után.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
3 hozzászólás “Hubertus
  1. Yeti szerint:

    Mikor lesz vége?
    Poe bácsi tudta!

  2. Jane Doe szerint:

    Ja, mint Noszty Feri, neki is valami halovány sejtései voltak, hogy a kártyaadósság az valami becsületbeli ügy…
    A miniszterügynöknek is halott-halványan rémlenek régről fogalmak: jogállam?, becsület?
    “Ej, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás.”

  3. Remete szerint:

    R.Reagan sikerei (aki III.o. színészként kezdte) már jelezték, hogy a XX.sz.-ban a tömegemberek irányítása milyen kezekbe, fejekbe került. Adolf H. is hatásosan hülyített meg egy amúgy civilizált nációt. A tömegek sajnos ma is csak a cirkuszra fogékonyak. Nem csak Beckett-t nem olvasnak, a komment 5. mondata után elfáradnak, a sláger csak 3-4 perces lehet stb. A szellemi (és testi) restség tudatában dolgozik OV. Hogyan is értené meg az átlagpolgár a fékek és ellensúlyok rendszerét, amikor nem látja az állam és a kormány közti különbséget se?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!