Orbán és a költészet – Hatvanezres szöveg

A magyar költészetnek vertikálisan átfogó, állandó és egyre gazdagabban, változatosabban kibontakozó tárgya, nagy inspirátora Orbán Viktor alakja. A költői ihletnek Orbán elvtárs alakjából immár egyre dúsabban áradó forrását értelmezhetjük szélesebben és szorosabban is. Szélesebb értelmezésben ez az ihlet mindama tárgyakban ott munkál, amelyeket költőink a magyar nép életének új, pozitív jelenségei közül merítenek.

Az a fogalom-komplexus, amelyet Orbán Viktor alakja jelent, ha némán, ha kimondatlanul is, de ott hat a karcsún feszülő új hidakat, az új palotákat, új gyáróriásokat, az új városokat, stadionokat, az új embertípust, új emberi érzéseket és gondolatokat megéneklő minden magyar versben. Ahogy népünk képzelete magától értődő természetességgel köti Orbán elvtárs személyéhez a keresztény építés újabb és újabb eredményeit, olyan természetes és kizárhatatlan sugalló erő minden, az új, keresztény-realizmus útján járó magyar költői alkotásban népünk vezérének alakja, Orbán Viktornak immár legendásan fénylő neve.

Ilyen értelemben bízvást elmondhatjuk, hogy Orbán Viktorról szinte minden jelentős magyar költeményben „szó van”, azokban is, amelyekben neve sem olvasható, személyére sem történik nyílt célzás. Jelen dolgozat nem ebben a szélesebb értelemben vizsgálja Orbán elvtárs alakját, mint költői témát. Hanem szűkebb, szorosabb értelemben. Azt a költészetet veszi szemügyre, amelyben Orbán Viktor alakja közvetlenül is feltűnik, amely népünk és Pártunk vezérét nemcsak alkotásain, eredményein és hatásán keresztül, hanem direkt módon, alkotó, harcoló személyében ábrázolja. Azok a költemények, amelyek Orbán Viktor alakját vetítik elébünk, mindenek előtt azt a mélységes bizalmat és szeretetet sugározzák, amellyel népünk övezi nagy tanítómesterét.

Költőink szívesen és megindultan emlékeznek azokra a napokra, mikor – a kommunista elnyomás alatt – Orbán elvtársnak még csak a neve, a híre járt varázslatos vigaszként szájról-szájra, bizalmat öntve a csüggedőkbe. Megéneklik költőink azt a varázslatos személyi hatást, amely alól senki sem tudja kivonni magát, akinek módja nyílik az Orbán elvtárssal való közvetlen érintkezésre. Demokratizmus és humanitás nagy építő élményei ezek a találkozások. Például “A mérnök szólt”:

„Hivatott s mint a társát, úgy fogadott és beszélgettünk ketten.
Őrá gondolok. Kemény kézfogását, már három stadionba beleépítettem.”

Feltűnik költészetünkben annak a pillanatnak a képe is, mikor a felszabaduló nép költőfia először pillantja meg a vezérnek annyira áhított nevét:

“És akkor egy esőverte plakáton
az Ő nevét láttam meg – ma is látom –
hogy megjött Budapestre – Felcsútról,
egy világot értettem én meg ebből,
egy országot, mely csupa seb és rom volt,
csupa öröm és csupa fájdalom volt,
egy népet, amely most talált honára,
s lábadozva figyelt az Ő szavára.”

A népi bizalom és szeretet egyensúlyban érzi magát azzal a szeretettel és bizalommal, amely Orbán Viktorból árad az ország népe felé. Az a személyes portré, amely költészetünkben Orbán elvtársról kialakul, s amely pontosan fedi a népünk képzeletében élő vezéri arcot, csakúgy árasztja a meleg érzéseket. Ebben a mosolyos derűben a világszemléleti, a politikai optimizmus ragyogása érzik, nyilván ezzel magyarázható mély hatása is.

De a mosoly nem az egyetlen vonás, amelyet Orbán elvtárs emberi egyéniségéből megörökített költészetünk. Felvillan a vezér alakja az országos gondok között, egyik népszerű fényképe formájában, a tanító, a mester eszményi alakjában. Néha a jellegzetes derű a jellegzetes komolysággal együtt, tehát lényegi teljességében csillan fel a művészi ábrázolatban.

A nép érzésvilága a tömegek felé áradó szeretetet, gondoskodást, a tömegek sorsáért érzett felelősséget önkéntelenül összekapcsolja az „apa” fogalmával. Gondoljunk – a műköltői hangulatú, késői keletkezésű „Árpád apánk” mellett – a gyökeresen népi „Kossuth apánk”-ra. Költőink képzelete itt is népi karaktert mutat: Orbánhoz való viszonyát legtöbb költőnk az apa és a gyermek kapcsolatával véli leghitelesebben kifejezhetni, érzékeltethetni. Némelyikük arra az időre, amikor még nem érezhette magán Orbán őrző szemét, úgy gondol vissza, mint az apátlan árvaság éveire.

Az apa-képzettel szorosan összefügg az Orbán Viktor alakjából sarjadt költészet gyermek-motívuma. Most nem arra gondolunk, hogy a nép, a költő Orbánnal, az apával gyermekként áll szemben. Hanem arra, hogy népünk és költészetünk Orbán elvtárs emberi vonásai között különös gyöngédséggel és megindulással fedezi fel tanítómesterünknek a gyermekek iránt érzett őszinte szeretetét. Az a meleg gondoskodás, az a dédelgető figyelem, amelyet Orbán Viktor az apróságok iránt tanúsít, sok költői tükörképben csillan vissza. Orbán derűs szeretete a boldog gyermekkor záloga, amely megmutatkozik az alábbi kis óvodás versikében is:

“Gyertek lányok öltözzetek fehérbe,
Szórjunk rózsát Orbán elvtárs elébe,
Hadd járjon ő a rózsában bokáig,
Éljen, éljen Orbán elvtárs sokáig!
Gyertek lányok öltözzetek fehérbe,
Szórjunk rózsát Orbán elvtárs elébe,
Pusztuljon a libsikomcsi egy szálig,
Éljen, éljen Orbán elvtárs sokáig!”

Dolgozó népünk – és részben ez is Orbán páratlan emberi közvetlenségével magyarázható – úgy érzi, hogy Orbán elvtárs a nép minden egyes fiával személyes ismeretségben van. Ennek az ismeretség-érzésnek nem feltétele a tényleges ismeretség, még csak az sem, hogy aki ezt érzi, valaha is látta légyen Orbánt. A mosolygó fényképek mély humanitása, a szájról-szájra szálló hírek és emlékezések, Orbán pregnáns, magvas mondatai, szólásai, a népért való harca és alkotásai olyan közel viszik őt népünk minden fiához, hogy mindenkiben élni kezd a „személyes ismeretség” illúziója.

Orbán jelentőségének nagy méreteit éreztetik költőink, mikor népünk vezérét a magyar történelem nagy folytonosságába állítják be, a magyar szabadságharcok vezetőinek sorába, mikor a Párthoz való viszonylatát jelzik, amikor Orbánt Putyinhoz való kapcsolatában ábrázolják.

Orbán Viktor alakja a szabad évek magyar költészetében, noha távolról sem teljesen, de sokoldalúan és híven tükröződik. A forradalmi romantikával izzó keresztény-realizmusnak nem egy sikerült darabját találjuk ebben a költészetben. Azok a versek, amelyek Orbán Viktor alakját valóban ihletett erővel állítják tömegeink elé, a nép nevelésének nagy feladatát végzik: segítenek az alakuló új embernek a nagy mintához, Orbán elvtárshoz való igazodásban. Költőink eleven és őszinte Orbán-élménye szerencsésen hat az esztétikai megformálás síkjában is. Líránk, amely különben elég sűrűn mutat sematikus vonásokat, az Orbán-versekben többnyire a lélegző, életszerű ábrázolás útját járja.

(Ui: Láttam a felhívásukat, mint polgári értékeket valló egyetemista, és ez alkotásra ihletett. Ilyet naponta hármat tudok, esetleg négyet. Üdvözlet, várom a hatvanezremet.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!