Legyen akkor Timmermans 2.0

Tegnap a délutáni órákban kiderült: előfordulhat, sőt, valószínű, hogy Frans Timmermans, Orbán szocialista rémálma lesz az Európai Bizottság elnöke. Ettől pedig az utcai harcos kedves vezető látványosan, fénysebességgel szarta össze magát, levelet írt, akárha Tatjana, minden méltóságát elveszítve, szánalmasan Joseph Daulnak menteni a menthetőt. Már azzal sem törődve, hogy ő kérte a felfüggesztést – “tisztában vagyok vele, hogy fel vagyunk függesztve, és nem szólhatunk bele a Néppárt politikájába” -, mert abban a pillanatban megérezte a pallos suhogását a nyomorult feje fölött.

Hosszú volt az út viszont idáig, hogy itt álljon előttünk a nagy kombinátor csupaszon és remegve, egy nappal azután, hogy már komoly és tekintélyes volt a hasadt elméje. Az egész életútja predesztinálja erre, hogy félve és reszketve vonuljon be a diliházba, az események azonban akkor gyorsultak fel látványosan, amikor a sorosos-junckeros plakátok miatt kiakadt a Néppárt, mert ezt nem nézték jó szemmel már, azt viszont igen, hogy egy országot tesz tönkre. Ezeknek is megvannak az értékeik. Tavasszal történt mindez, s akkor a kedves vezető cinikusságának ormain felajánlotta, hogy a junckeros plakátot leszedeti, de rakat fel helyette timmermansost.

Erről emlékeztem meg március 3-án “Legyen akkor Timmermans” címmel átkozva a Néppárot és persze Orbánt – bár ez nem újság -, s lám, négy hónap múltán eljutottunk oda, hogy a pökhendi galerivezér az életéért könyörög, s mit ne mondjak, jó ezt látni. Timmermans újra képbe került, igaz, már teljesen más előjellel, mint akire a kedves vezető nagy ívben szarik. Immár reszket tőle, mert a világ dicsősége mindig elmúlik. És lenne is oka a mimagyarok istenének a riadalomra, mert Timmermans az, aki az uniós pénzek kifizetését jogállamhoz kötné, így megszűnne a csöcs, ami a rezsimet életben tartja. Timmermans tehát Orbán azonnali halálos ítélete, minden mással ücsöröghet még a siralomházban.

A legnagyobb tanulság ezzel a tegnapi eget rengető huszonnégy órával nem is az, hogy ki lesz az elnök, hanem, hogyan mállik le egy perc alatt a máz Orbán pofájáról, és lesz a világ ura helyett nyüszítő kis pöcs. Ez megfizethetetlen, minden másra ott van a Mastercard. Olyan jó nem elfelejteni a kedves vezető június 21-i kinyilatkoztatását, miszerint “Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, ami jó hír Magyarországnak, mert a magyar emberek nem akarták őket”. Most meg úgy belegabalyodott a Juncker, Weber, Timmermans háromszögbe, hogy ki sem látszik belőle, és nagyon jól kitetszik, hogy a dolgok rajta kívül történnek, áll a kör szélén a száját nyalogatva.

Orbán Viktor nem vátesz, nem stratéga és nem tényező, csupán a Magyarország nevű szemétdombon, amit magának ganajozott össze. Sodródik az eseményekkel csak, utólag megmagyarázva, hogy legyőzte azokat. Világosan látszik, hogy kilavírozta magát a komfortzónájából, Európában már most a túlélésre játszik, és egyáltalán nem tőle függ, hogy életben marad-e. Repedés keletkezett a monolit szobron, idő kérdése, hogy mikor süllyed el. Ha a Néppártban, ha azon kívül, ha Timmermans, ha más keze által, teljesen mindegy. Mert reggelre kiderült, lehet, nem a holland lesz a bizottsági elnök, amitől újra megszólalnak a győzelmi harsonák. Korai volt tehát a net népének örömtánca, mert annyi bizonyos csupán, hogy a rendíthetetlen szabharcost beárazták.

Illetve ő tette meg saját magával ezt az illetlen dolgot. Viszont jön az ősz, és vele az önkormányzati választások azzal a tapasztalattal felvértezve, hogy a szobor ledönthető, s már inog. Ha úgy tetszik, a magyar ellenzék – nem jobb, nem bal, nem közép, hanem cuzammen – beviheti a második rogyasztó ütést, ha el nem cseszi, de el fogja. Pedig, ha Európában perifériára szorul OVM és a magyar városokban is, csökken a játszótere, és nyilazhat a sztyeppéken, a magyar ugaron Attila szellemében a krumpliért megvett szavazatival. Ennyi marad neki az európai trónus helyett, narcisztikus lelke meghasonlik, nyüszít és toporzékol. A “Legyen akkor Timmermans 2.0” tehát: “Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” – Emlékszünk erre, ugye?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!