Moslék

Régebben, amikor volt még újságírás meg újság, és voltak történetek is, nem csak ilyen csatazaj, trombita hangja meg ágyúdörej, arra intették és oktatták az újságot író embert az öregek, hogyha egy mesét – ami máma sztori – elkezdett, akkor azt vigye is végig a megnyugtató vagy felkavaró lezárásig. Tisztelje meg az olvasót és magát is azzal, hogy nem hagy levegőben egy sorsot, egy drámát vagy örömöt sem, mert mindennek van vége, vagy lesz egyszer. Sőt, már az iskolában is úgy oktatták a kis hugyosokat, hogy a fogalmazás szerkezete a klasszikus bevezetés, tárgyalás befejezés, kivéve, ha az idő nem lineáris, de ilyenekkel Kiss Pista 5. b. osztályos tanuló nem foglalkozott. És ma sem törődik vele, illetve nem tudható, a mai Kiss Pisták mivel törődnek egyáltalán.

Ilyen kényszerűségek, késztetések és becsületbeli ügyek okán nekem ma itt Varga Judit mindjárt miniszter nacsasszonnyal kellene foglalkoznom. Hiszen két napja elkezdtem mesélni a róla szóló bajaimat, hogy miért felkavaró, ha ő miniszter lesz, illetve, hogy miért illeszkedik a NER-be mégis, hogy szükségszerű termék ő, ha gyalázatos is. Mert mit ád a jóisten, kiderült, hogy a leendő miniszter nacsasszony annak ellenére, hogy milliós jövedelme van neki, a férjének meg pláne, tehát együtt nekik kurva sok milliós havi jövedelmük van, mégis a köz segíti a kis családot havi háromszázezerrel. Ennyi lakhatási támogatást kap a leendő miniszter nacsasszony az igazság nevében, amitől az embernek fölfordul a gyomra. Szóval ilyenek vannak, s ha ebbe szügyig merülünk, abból Buddenbrook ház lesz, holott a népek egyperceseket is alig olvasnak.

Mit tegyen hát az ember a Varga Judittal, illetve a Varga Juditokkal, akik a NER színe virágai, és annyian vannak, mint hercegkisasszonyok a burgban, s ha az egyiknek a nyomába szegődik az ember, akkor elvész a nagy egész. Mert az van, az ilyen leendő miniszter nacsassszonyok, a cimboráik és a rajongóik naponta olyan mennyiségben állítják elő a hulladékot, hogy egyenként vizsgálni már terméketlen és haszontalan is, hiszen a NER alattvalók sem külön csomagolva, hanem ömlesztve, összekeverve és ledarálva fogyasztják, mint a disznó a moslékot. Bár, s milyen beszédes is ez, olyat az Unióban malac nem is kaphat egyáltalán. Ilyen esszencia nekünk a héten, mintegy szimbóluma s egyben végterméke is a bús magyar sorsnak, hogy Orbán szól a VOLT-on rogyásig.

Ebben minden benne van, Varga leendő miniszter nacsasszony, s az is, hogy a neki havonta juttatott háromszázezer lakhatási közpénz mellett akad olyan roma család, akinek ötezer forint tartozás miatt kikötik a vizét negyven fokban, és Iványi Gábornak kell itatnia, hogy szomjan ne pusztuljon. De, hogy ez mikor kezdődött, hogy ide jutottunk a szarhalom közepébe moslékkal a szájunkban, az nehezen kihüvelyezhető. Hogy akkor-e, amikor Orbán disznót üdvözölt mi van röfi csatakiáltással, az újratemetésen, vagy, amikor az apja gyerekkorában gyakta, hogy akkor tört-e el a gerince, vagy már a fogantatáskor defektes volt, senki sem tudja, és nem is fogja soha.

Vagy akkor pecsételődött meg a sorsunk, amikor Horthy fehér lovon beügetett az életünkbe, hogy a szelleme újra megjelenjen a VOLT-on de Kim Dzsongunnal turbózva, vagy hogy miként jutottunk idáig, hogyan romlott el minden, meg már sohase tudjuk. Mert annyi minden mesélni való lenne csak egy nap rothadásáról is, a korrupciós jelentés blokkolása, annak kijelentése, hogy az otthonápolási díj emelésére nincs pénz a büdzsében, de a közmunkások választási lefizetésére meg lesz, hogy az ember szíve megszakad már az ilyen töredékektől is és szép lassan megáll. Szóval arra kell jutnunk itt a végén, hogy tényleg nincsenek már történetek, napi pofán vágások vannak, ami külön-külön is annyira fáj, hogy egyben már nem is. Elbambítja az embert. Le vagyunk győzve tehát, győzelem, ha van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Moslék
  1. abramovics szerint:

    haver itt a magyarázat, miért is ilyen ez a féreg, egy tanmesében kifejtve:
    .
    ÁLOMGYILKOSSÁG RÉPÁVAL
    (tanmese)

    volt egyszer egy faluszéli ház.
    abban lakott egy erőszakos természetű durva ember a feleségével.
    született nekik egy gyerekük.
    ember gyerek forma volt, legalábbis úgy nézett ki
    így aztán a durva erőszakos apja nem tudta, hogy valójában egy VÉRNYULAT nemzett, s a pólyában lévő gyerekforma valaki egy
    .
    IGAZI VÉRNYÚL.
    .
    persze furcsállották, hogy a gyermek szinte mindig nyakig szaros, de ezt a jó emésztésnek tudták be, ami érthetetlen, hiszen parasztok lévén tudniuk kellett miként is táplálkoznak a nyulak.
    a nyulak legelészve összegyűjtik a zöld táplálékot, majd a vackukon azt kiszarják, s ekkor egy hátraarcot csinálva eszik meg valójában. ilyen az emésztése a nyúlnak.
    a VÉRNYÚLNAK is.
    nem is volt gond ezzel a kis VÉRNYÚLLAL, míg csak otthon tartották.
    amikor viszont bekerült az embergyerekek közé a VÉRNYÚL megtudta, hogy ő nem ember. a többiek normálisan tudtak étkezni, viselkedni, játszani, de a VÉRNYÚL erre képtelen volt.
    a kis VÉRNYÚL ekkor rettenetesen megharagudott a világra, s mivel örökölte apja durva erőszakos természetét, hogy ne derüljön ki az emberek számára, hogy ő nem ember, elkezdett mindenkivel durváskodni, erőszakoskodni.
    a gyerekek nem szerettek vele játszani, mert foci közben is mindenkit rugdosott, durváskodott a többiekkel.
    mint a nyulak, a VÉRNYÚL is gyorsan futott, ugrált ide-oda, mindenkibe belerúgott a többiek elkerülték, s ebből ő azt gondolta tehetséges a futballban.
    ekkor a VÉRNYÚL álmodott egy nagyot!
    azt álmodta magának magáról, hogy ő egy világhíres focista, akinek a lábai előtt hever a világ
    később, amikor az embergyerekek nőttek, s a VÉRNYÚL meg nem nőtt, az embergyerekek lehagyták focitudásban, mert tehetségesek voltak, meg fizikálisan is erősebbek.
    a VÉRNYÚL viszont, mint az erőszakos, durva apja rettenetesen kitartó volt, s elhatározta, az álmát keresztülveri az embereken akárhogy is lesz.
    úgy döntött, hogy előbb király lesz, s utána teleépíti a királyságát stadionokkal, ahol majd focizhat, s a nép csodálni fogja.
    később úgy döntött, hogy a stadionok száma nem elég, kell még a királyságnak egy olimpia is!
    és elkezdte szórni az emberek pénzét az álmaira, közben pedig amit tudott ellopott.
    és ez így ment sokáig.
    egyszer csak az emberek egy része észrevette, hogy a „bátor király” nem más, mint egy rettegő VÉRNYÚL, aki erőszakosságával, durvaságával uralkodik a népen.
    úgy döntöttek, hogy a répájukat, ami náluk van, azt a VÉRNYÚL szájába tömik, hátha a sok répába belepusztul, s az emberek visszavehetik az országot.
    ekkor sok ember, legalább 250 ezren, elővették a répájukat, s elindultak a VÉRNYÚL felé.
    a VÉRNYÚL megijedt a sokaságtól, s azonnal nyúlcipőt ragadott, és elinalt, mert valójában sohasem mert senkivel, semmivel szemben bátran fellépni, csak a hazugságai miatt tőle rettegő alattvalóit uszította mindenre, mindenkire.
    így gyilkolták meg az emberek a VÉRNYÚL álmát.
    ekkor ért véget a hazug, gyáva VÉRNYÚL uralkodása az embereken.
    itt a vége, fuss el véle!
    .
    .
    osszátok meg ahol csak tudjátok!

  2. Jane Doe szerint:

    “…ne szisszenj minden kis szilánkhoz!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!