Csere

Megváltoztak a láblabdázás némely szabályai elsejétől, s nekünk, akinek vallása a stadion-szotyola kombó kurvaanyázással fűszerezve, illő dolog erről tudni. Na, ugye. – Mondhatjuk a kedves vezető nyomán, aki ezzel a hiányos mondattal, amelyben se alany, se állítmány nincsen, pőre érzelmek vannak benne csupán, a lélek maga, ahogyan kiárad, hiszen pünkösd van. Hidvéghi Balázs, aki friss, ropogós, ámde felfüggesztett EP képviselője a Fidesznek, még el sem utazott a bűnös városba, de már fikázza, mint ahogyan eddig is, mert a “magyaroktól kapott felhatalmazást”, hogy jobbra vigye az Európai Néppártot, mint mondta ezt a Kossuthban tegnap, piros pünkösd napján, ahelyett, hogy misére ment volna.

Hidvéghi Balázs nem ezen a világon él. A teste meg a hangja itt lebeg, halljuk, hogy mondja, érezzük a szagát, és mégis, mintha hologram volna valami másik univerzumból, amely párhuzamos a miénkkel, és fura dolgok történnek benne. Például abban a Fidesznek van beleszólása abba, hogy tökön rúgják a kedves vezetővel együtt vagy sem, abban Orbán Viktor Mihály legalább ér valamit, egy üveggolyót meg spulni cérnát esetleg, ebben meg nem. Egyáltalán semmit sem ér a manus, keresztülnéznek rajta, eljátszotta a jogait mint Estragon és Vladimir, hogy tényező legyen. Semmi se egyáltalán, magyar kiskakas a magyar szemétdombon a magyar ugaron. Jó, hát dagadt kiskakas, pofátlan is, aljas is, de a miénk egészen és csakis.

“A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között.” – Ezt is mondta ez a Hidvéghi a Kossuthban tegnap, tehát pünkösdkor. Úgy mellékesen egyébként fölmerül az emberben, ha már olyan kurva nagy keresztények ezek, mért nem bírnak leállni legalább egy napra. Elnyugodni, elmerengeni a lét nagy kérdésein, életen, halálon, poklon és mennyországon, vagy a tízparancsolaton, akármin. Úgy megpihenni egy percre a nagy rohanásban, és arra gondolni, hogy hazudni, lopni csúnya dolog, összeszedni a bűnöket gyónás előtt, sorba rendezgetni azokat, végtelen listára írni, ilyenek. Ezt a hazugságot is oda lehet biggyeszteni a cetli végire.

Értem én, hogy valami arcot azért meg kell őrizni a hívek számára, azt mutatni, mintha lenne valami, mert a semmibe kapaszkodni nem lehet. Bár, ha Besenyő Pista bácsi eszmefuttatásait is figyelembe vesszük a semmi és a valami viszonyáról, amit úgy foglalhatnánk össze, hogy a semmi olyan valami, ami azáltal van, hogy nincs, a gondolkodás olyan határvidékére érkezünk, ahová a hívők követni minket képtelenek. Számukra elég a Hidvéghi a Kossuthban, aki azt mondja, szembemegy azzal a politikával, amely Brüsszelben se hús, se hal. Ennyi elég is, a harc folytatódik, van értelme az életnek tovább, érdemes reggel felkelni, ilyenek. Elég ez itthoni használatra.

Aztán, ha ez a Hidvéghi az akolmelegből kiér a szeles Brüsszelbe, akkor mi lesz? Nem féltésből, de mégis. Nem kell ott sem a vezér, sem a Trócsányi, sem a Hidvéghi, a Néppártnak sem, Salvininek sem, ott áll mind az összes hatalmas győztes a semmi közepén, és mondja a hülyeségeit, de nem hallgat már rájuk senki sem. Ráadásul, mint már említettem, a futballban is változtak némely szabályok, amelyek közül a cserére vonatkozó fogta meg a képzeletemet leginkább. Most már ugyanis a lecserélt játékosnak a határolóvonal legközelebbi pontján kell elhagynia a játékteret, kivéve, ha a játékvezető engedélyezi, hogy a felezővonalnál tegye ezt meg. Nincsen tapsikolás, magunkat ünnepeltetés, villámgyors letakarodás van a küzdőtérről.

Ezen túl emlékezhetünk Einsteinre is, aki nagy bohókásan az őrültségnek egyszerű és játékos definícióját adta. Eszerint az a biztosan eszement, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. Ezt például Hidvéghire lefordítva: láthatta volna a delikvens, hogy az Unió, a Néppárt basztatása nem komilfó és nem is vezet eredményre, a partvonalhoz vezet, meg cseréhez. Ennek ellenére úgy indul elfoglalni a nyamvadt hivatalát, hogy folytatja ugyanezt, holott a főnöke már oltaná a tüzet, sasszézik hátrafelé. Jó, tudom én, hogy valahogyan be kell vezetni, el kell adni a pofára esést, aminek a vége az lesz, hogy a Néppárt nem méltó a Fideszhez. Csak, ha nem lesz új akol, mert momentán úgy tűnik, nem lesz, akkor abból hogyan lesz győzelem kihozva, ez még engem is rohadtul érdekel. Megyek tehát popcornért.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Csere
  1. Yeti szerint:

    Eszement az egész ország, mindig elég neki ha ezek folytatják.
    A győzelem pedig így lesz kihozva: folytatjuk!
    Ennyi mindenkor elegendő is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!