Egypercesek

Neriában ne nézzen az ember közszolgálati tévét, ha kedves az élete. Olyan alapvetés ez, mint a kétszer kettő józansága, és mégis megteszi – az ember -, ha ott közvetítik csakis a kosárlabda Magyar Kupa döntőjét, és látni óhajtja – az ember – a csapatot, amelyért kis szíve nagyot, remegve dobban úgy gyakorta, egyfolytában meg néhanap. Ha közszolgálati sportot néz – az ember – Neriában, akkor a szünetben kapkodva és gyorsan-hamar kapcsoljon el, ha jót akar – az ember -, vagy különben magára vessen, ha agyvérzést kap, mert az élet nem habostorta Pelikán.

Voltaképp mindent elmeséltem, a létezés összes használati útmutatóját, az életben maradás receptjét és a napkelet valamennyi bölcsességét, viszont, ha – mint gulyásminisztertől tudjuk – morálisan magasan fölöttünk álló szuperújságírók részeltetnek abban a kegyben, hogy munkájuk gyümölcsét elibünk tárják, s kezünk nem volt villámgyors a távkapcsolón vadnyugati módon, akkor meghajol – az ember – a végzet előtt. Nincs menedék, egypercest kell nézni, míg el nem fehérül a száj is. Az egyperces híradó egy gyors beöntés az agyba egyébként, hogy onnan minden alkalmatlanságot kipucoljon, és a megüresedett térbe orbánizmust pumpáljon bele.

Tegnap is megtudhattuk az egypercesből, hogy Frans Timmermans, az Európai Szocialisták vezetője az MSZP-nél bohóckodott. Másnak nagyon nem lehet nevezni a diszkófényes pörformanszt, és úgy vélhető, ez nem Timmermans bűne, hanem a mi szocialistánkéi, akik nemcsak politizálni nem tudnak, de a látványelemekhez sem értenek. Egyáltalán, fingjuk sincs a XXI. századról, s bár ez amennyire az ő, annyira a mi bajunk is, viszont esetünkben mellékszál. A morális újságíró keresztbe tett harisnyás lábbal fasisztázott és nácizott tegnap ugyanis, viszonylag összefüggő mondatokban Timmermans kapcsán, majd, mintegy különálló gondolattestként odavágta a végire: Timmermans Soros embere.

Ott laffogott ez a mondat funkciótlanul, hacsaknem Catot irigyelték el, az ő monomániás lezárását mindig – Carthaginem esse delendam -, de nem Rómában vagyunk, és ez nem szónoklat volt, hanem állítólag hír. Erről minden utolsó slapaj tudja, micsoda, hogy aszondja: mi, mikor, hol, kivel, hogyan (esetleg miért) történt. Bálint György forog a sírjában, de ezek a morálisok leszarják. Ez a “Timmermans Soros embere”, ez nem a hír része, ez a morálisoktól egy minősítés, besorolás, megbélyegzés, hogy ez a Timmermans szaralak, a nép ellensége, migráncsbarát komcsi, ilyenek. Ezt sugallja az egypercesen böfögő Józsiknak, csakhogy ez nem újságírás, még, ha morálisan felsőbbrendű is.

Ez ganyé. Ilyet mindenki tud, szakmányban és számolatlanul lehetne előállítani ilyen híreket Orbán Viktor Mihály háborús bűneiről, miszerint: Orbán Viktor tegnap Putyinnal vacsorált az egyik Moszkva melletti dácsában. (hol, mikor, kivel) Két pirog és három vodka elfogyasztása után eladta neki az országot kilóra, mert fél tőle, mint a rosseb (mi, miért). És kész a hír. Ha azzal zárom le: Orbán Putyin embere, az nem tartozik hozzá, csak sugallom, hogy Orbán rongyember. Ilyet én nem teszek, mert nem vagyok morálisan felsőbbrendű. Én leírom: Orbán rongyember, egy utolsó szemét, és még csak keresztbe sem kell tennem a harisnyás lábomat a kamera előtt. És tudok ilyet gyártani Erdogannal, Hszi Csin-pinggel, vagy akármilyen türk hatalmassággal is.

Ez egyáltalán nem kunszt, viszont nem is újságírás. De, hogy ezt most mért meséltem el, azt én nem tudom egyáltalán, hiszen azok, akik ezt elolvassák ugyanúgy tudják, mint én, mi van itt. A bőrükön tapasztalják, ugyanúgy forog a gyomruk, meg ilyenek. Mégis – az ember – azt hiszi, vannak újszülöttek, akiknek nem árt elmesélni, hogy nem hülyének nézik őket, hanem még emberszámba sem veszik ezek a morális istenek. Csak egy megdolgozandó agytekervény ők, formálható idegkapcsolatok, amelyeket egészen aljas módon próbálnak meg átprogramozni, s ha így nem megy, akkor majd elektrosokkal vagy lobotómiával mindenképp.

Ilyképp ez a dolgozat egy kósza intés, hogy óvakodj a törpétől. Nem több, nem kevesebb, viszont ennek maradéktalanul meg is felel. Hogy oldjam csöppet a drámát, elmesélem, azt hiszed, győzött a csapatom? Francokat. Sőt, a morálisan felsőbbrendű szpíker, a szép emlékű “Jó estét, jó szurkolást” – Jenő édes pici fia közszolgálatilag még pártatlan sem tudott lenni, a sportban sem, és, amikor a csapatom ellenfele alaposan vezetett, ez az ifjabb Jenő “Mi”-ként beszélt az ellenről, mondván, húsz ponttal vezetünk. Közszolgálatilag. Hát, meg kell a szívnek szakadni, és ehhez jött a morális egy perc, amitől az ember menekült volna innen, ha tudott volna. De nem tud, itt fog megdögleni – az ember -.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
4 hozzászólás “Egypercesek
  1. Yeti szerint:

    Lábomat – ez nekem még mindig különösebben hangzik, mint az Aspectomat írásvetítő volt évtizedekkel ezelőtt.

    Hogy is volt ez régebben?
    Ne gondolkodj. Ha gondolkodtál,ne mondd el. Ha elmondtad,ne írd le. Ha leírtad, ne írd alá. Ha aláírtad, ne csodálkozz.

    Ez most persze komoly, mert viccnek igen szar lenne.

  2. Jane Doe szerint:

    Az csak természetes, hogy “Mi”-ként beszélt az ellenről, hiszen ebben az országban a győzteshez tartozás valami ájult, vallási követelmény – minden értelemben.

  3. Istvan Erdos szerint:

    Bizony, nem lehet már igazán kikakcsol(od)ni sem (bekenhagyasilag). Vigasz talán, hogy a lányok (mi, de még a Barca is, egy kicsit) nyertek
    https://youtu.be/icf6NoZodPE

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!