A harmadik gyerek

– Mi tetszik? – tette fel a kérdést Kovács kartárs a kormányablak négyes számú ablakában, amikor az üveg túlfelére telepedett egy fiatalka nő, letette a sorszámát és egy bizonytalan kinézetű csomagot, ami lehetett volna egy kupac szennyes ruha, de betakargatott kenyér is. Viszont a csomag felsírt, amitől Kovács kartárs erősen meglepődött, de azért higgadtan kérdezte még egyszer.

– Mi tetszik?
– Kérem a négymilliómat. – mondta a fiatalka nő, és csitítgatta a csomagot.
– Milyen négymilliót? – csodálkozott Kovács kartárs.
– Ez a harmadik. – bökött a csomagra a nő.
– Már mi harmadik? – kerekedett el Kovács kartárs szeme nagyon.
– A harmadik gyerek. – felelte a nő.
– Már megbocsásson – suttogott Kovács kartárs – nekem ehhez mi közöm van?
– Kérem a négymilliót. – mondta a nő tántoríthatatlanul, és a csomag ordított.
– Még mindig nem értem. – maradt nyugodt Kovács kartárs.
– Azt mondta drága, jó miniszterelnök úr tegnap, hogy a harmadik gyerek után négymillió jár. Ez a harmadik. – mondta olyan határozottan a fiatalka nő, hogy Kovács kartársnak elakadt a szava, de azért összekapta magát, és higgadtan válaszolt.
– Nem pénz jár, hanem a CSOK-ból engednek el ennyit a harmadik gyerek születése után.
– Mi az a csók? – értetlenkedett a nő, és elővette a jobb mellét.
– Mit csinál? – szörnyülködött Kovács kartárs.
– Éhes szegény, megetetem – jelentette ki a nő olyan természetességgel, hogy Kovács kartársban bennakadt a szó.
– Mi az a csók? – kérdezte a nő még egyszer.
– Kedvezményes lakáshitel. – szedte össze magát Kovács kartárs.
– Akkor adjon egy olyat először. – mondta a nő olyan tántoríthatatlanul, hogy lepergett róla a napsugár.
– Azt a bankok adják. – győzködte Kovács kartárs, de a nőn látszott, hogy innen pénz nélkül el nem megy.
– Akkor adjon nagy autóra, az is jár.
– Csak a negyedik után.
– Jövő hétre meglesz.
– Már ne haragudjon, de hogyan?
– Ismeri az uramat? Ugyehogy nem. – mondta a nő és kacsintott – Meglesz az, ha céloz és lő, ha érti, mire gondolok. – ettől Kovács kartárs elpirult és fészkalódni kezdett.
– Tegyük fel, hogy meglesz…
– Mért ne lenne, ha mondom…
– Szóval, ha meglesz, pénzt akkor is csak úgy kapnak, ha vesznek olyan nagy autót. – magyarázta Kovács kartárs.
– Hogyan vennénk? – horkant föl a nő – Kilukadt a bicikli gumija, azt is úgy foltozgatjuk.
– Akkor azt javaslom – virult ki Kovács kartárs -, azt javaslom, ha meglesz az a negyedik, egyből menjen el dolgozni, és nem kell SZJA-t fizetnie.
– Már ne haragudjon – értetlenkedett a nő – hogyan menjek el dolgozni négy gyerekkel?
– Él a kedves mamája? – kérdezte Kovács kartárs.
– Persze, velünk lakik a szoba-konyhában. – felelt a nő.
– Na látja. – lett nagyon elégedett Kovács kartárs – A kedves mama elmehet GYED-re, amíg maga dolgozik.
– Már ne haragudjon – csattant föl a nő – amit választáskor kapott zsák krumplit azt se bírta hazahozni. Az Erzsébet utalványt nem látja meg, a múltkor azzal törölte ki a fenekét. Le kellett mosogatni, törölgetni, hogy beválthassuk. Hogyan mehetne GYED-re?
– Akkor én nem tudok segíteni. – tárta szét a karját Kovács kartárs.
– Dögöljünk éhen? – kérdezte a nő, és eltette a mellét, miközben szipogott.
– Nem feltétlenül. – vigasztalta Kovács kartárs – Nem feltétlenül.
– Akkor hogyan dögöljünk meg, ha nem feltétlenül? – váltott cinikusra a nő, a csomag büfizett, amitől savanyú szag terjengett a kormányablakban
– Nézze… – váltott nagyon halkra Kovács kartárs és félve körülnézett – Lesz ez az uniós választás, járjon el gyűlésekre, lesz krumpli megint, élelmiszercsomag. Csak ellesznek. Ősszel is lesz ilyen önkormányzati választás, akkor is csurran-csöppen valami, nem kell kétségbe esni. – ezt mondta Kovács kartárs olyan szemekkel, mint aki komolyan is gondolja, és lehet, hogy úgy is volt.
– Kapja be akkor a drága, jó miniszterelnök úr. – mondta a nő, és szedelőzködött.
– Hogy mondja? – értetlenkedett Kovács kartárs.
– Ahogy hallotta, kapja be! – állt fel a nő hirtelen nagyon büszkén.
– Na, de kérem, na, de kérem! Hallatlan. – méltatlankodott Kovács kartárs, de már hiába. A nő megindult, fölrúgott egy széket, ami röpült, röpült, és nagy csörömpöléssel landolt az alaptörvény asztalán.
– Tosszon maguknak a kedves, jó anyukájuk meg a miniszterelnök uruk! – ezt kiáltotta vissza a nő a csomaggal a karján, és a népek mind elámultak a kormányablakban, de nagyon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,
1 hozzászólás “A harmadik gyerek
  1. Yeti szerint:

    Szirmai Jenő volt az akkori Csányi – valahogy az OTP gyerekgyár se volt igazán sikeres.
    Pedig akkor egy gyerekkel sem kellett SZJA-t fizetni, sem egyéb adókat.
    Igaz, nem lehetett autót venni segílykéből sehány személyeset sem – “kicsi vagy kocsi” még akkoriban is alapesetnek számított, hiába épült rettenetes tempóban a szocka.
    Ma már kibővült a járandóság, lófa is jut hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!