Buszon

A népek idegzete mintha cafatokban lifegne mostanság. Úgy általában mindenki meghülyült, ami bájosan egészíti ki a született taplóságot, s mindettől Neria olyan képet mutat, mint valami elszabadult zárt osztály. Nem biztos, hogy az elhúzódó tél, a D vitamin kóros hiánya vagy a szürke napok okozzák a járványt, hiszen Alaszkában és Szibériában sem belezik ki egymást az emberek január vége felé, hanem inkább csudálják az Aurora Borealist. És az északi norvégok sem ontják egymás vérét, hanem inkább pénzt küldenek a magyar civileknek.

A magyar civilek azonban köszönik, inkább társaik torkát rágcsálják, miközben Orbán meg lenyúlja a norvégok pénzét. Olyan kerek, egész világ lett itt körülöttünk az elmúlt években, úgy babitsilag eláradt a gonoszság. A héten, amit magunk mögé tuszmákoltunk az időben, három elmekórtani eset is történt kies hazánkban. Mindahány buszon abszolválódott, és mindháromtól ordított is a net érzékeny lelkű népe, hogy mára el is feledje, haladjon is tovább. Hiszen mindenki élete annyi mocsokkal terhes, hogy az ilyesmi úgy hull le róla, mint ruha másról a boldog szerelemben.

Ezt csak, hogy dicsekedjek versbéli ismereteimmel, ezen túl pedig mintegy intertextuálisan hódoljak a modernizmus előtt, miközben pofán vernek és leesik a fülem. Ezzel az érzékeny átvezetéssel térnék át mondandóm lényegére, amely a bambaság oder bunkóság dicsérete, vizsgálva a jelenség társadalmi beágyazottságát és annak okait valamint indokait, kiegészítve időjárás-jelentéssel, a vár menüjével meg az anyukám térde kalácsával is. Mindebből kitetszik, hogy szakdolgozat lesz ebből, ha el nem cseszem, következésképp megnyílik előttem az ‘álamelnöki hivatás és a Sándor-palota ormótlan kapuja.

Itt, minálunk, a túlfejlett nyugati végeken is úgy terem a tapló, mint másutt, és buszsofőr alakját ölti olykor. Így lehetett, hogy egy nyolcvan éves nénit nem engedett leszállni az üléséhöz közel eső ajtón – mer’ nem -, s amíg ő szerencsétlen a hátul lévő lejárat felé csoszogott, a tapló pedig nyomta a busz csöngőjét, hogy így tanítsa móresre a renitens utast, aki mindenféle szabadságokat képzel magának. Hogy csak leszállogat, ahol akar meg jól esik. Az ilyesmi liberális elfajzás, és a részeges bölcsészek világnézetével klappol, akik mind azt hiszik, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, és nem azt, amit az állam előír és megenged nagy kegyesen, hogy például levegőt venni azért szabad.

Ugyanígy, kies hazánk más végein például egy tizenkét éves gyereket, aki a jégen elesett, s ettől illetlenül sáros és véres lett, nem engedett felszállni a buszra egy más vidékről származó sofőrszerű gomba. Ott hagyta őt a kemény mínuszokban karakánul, ha már az apja nem nevelte meg nadrágszíjjal, míg például Orbán Viktor Mihályt pedig meg igen, és olyan is lett tőle mindannyiunk legteljesebb gyönyörűségére. Egy harmadik safjőr pedig munkásruhában nem engedett felszállni egy potenciális utast, mert a Gundel tányérsapkás, portás-kidobóemberének hitte magát az égben hordott orrával.

Más cukiságok is történnek a buszokon. Olykor meg akarják ruházni az embert, mert csálén áll a füle, karamelles a bőre színe vagy éppen kendőt visel, ami mindig gyanús minálunk. Minden egyes busz egy kicsinyke Magyarország, ilyen fasisztoid beütésekkel, vagy épp emberszerű lényekkel, és itt jutunk el ahhoz a ponthoz, amikor fel kell tennünk a kérdést, hogy Orbán-e a hibás, és, hogy ezért ő bekaphatja-e. Mindenképp. Erre kell jutnunk, ha belegondolunk, annak ellenére, hogy nem ő az összes sofőr és viszkető kezű, erős utas, viszont, hogy ezeknek ilyen lett a lelke, abban áldatlan tevékenysége szügyig benne van.

Mert guanóként üli meg a népek lelkét az évek óta fröcsögő gyűlölet, a hazugságok áradata, a nyomor és lakhatás gondja, az atomjaira hulló oktatás, s az, ha fáj az ember bütyke, fél év múlva enyhítheti a kínját valami orvos, és még számtalan dolog, ami megeszi a lelket és a testet. De legfőképp ez a létért való taposás, ami elvadítja a népeket, és mindenhová leszivárog. Leginkább ezt az “Így jártam anyátokkal” Barnie-jának ordításlánc elméletével lehet érzékeltetni. Eszerint Marshall főnöke leordítja Marshall fejét, ő emiatt Lilly (a neje) fejét, Lilly óvónőként a gyerekét, a gyerek az anyjáét, az anya a férjét, aki épp Marshall főnöke, és így ér körbe a gyalázat.

A legfőbb helyről származó gonosz így hullámzik az országban, csak az utolsó láncszem hiányzik, hogy valaki egyetlenünket hajtsa el az anyjába. Ilyeneket jelez nekünk, ha egy nyolcvan éves nénit nem engednek leszállni az első ajtón, ilyenektől lesz pokol az ember élete, holott én már attól is órákra ellágyulok, ha a parizert szeletelő boltos rám mosolyog. Azt hiszik, megteszi? Francokat. S ha mindehhez a nap minden percében, hajnali négytől este tízig ömlik az ember képibe Neria minden fekáliája, akkor egyrészt nem is csodálkozik annyira a buszsofőrökön, másrészt pedig elalvás előtt hanyatt fekve legszívesebben elordítaná magát Mel Gibsonba ojtott William Wallace-ként, hogy ‘szabaccság.

Bár akkor sem lenne jobb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Buszon
  1. Jane Doe szerint:

    Nem kérdés, hogy a miniszterügynök benne van-e, mégpedig tevőlegesen, a kialakult gyűlölet-hangulatban. Nagyon is! És de bizony, hogy “ő az összes sofőr, és viszkető kezű, erős utas”, mert jogot formált rá rég: „Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, most és mindörökké.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!