Rohasztás

Szijjártó elvtárs interjút adott az osztrák Der Standardnak, amelyben kijelentette, addig maradnak a Néppártban, amíg utcára nem teszik őket. Akkor is ott pöffeszkednek majd, ha – mint fogalmazott – nem sikerül megerősíteni a migrációellenes erőket. Ezzel azt vallotta be ez a szarházi, hogy már semmi keresnivalójuk ott, közük nincs azokhoz az értékekhez, amelyek ezt a pártcsaládot jellemzik, de előnyöket vélnek a maradásban, így a szokásos elvtelen módon terpeszkednek még csöppet.

Persze az érkezésük a liberálisoktól ugyanilyen etikailag terhelt aktus volt, amikor a belpolitikai dúlásuknak kerestek külső formát, de ez az idő is elmúlt. Az evolúció, amely a darwinitól eltérően, itt a politikában és eszményekben – ha van ilyenjük egyáltalán – nem előre mutató, hanem az aljasság egyre újabb bugyraiba vezet. Szíjjártó elvtárs azt is mondta ennek az újságnak, hogy “…Tagok vagyunk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltoztassuk a Néppártot…” Ez pedig felér egy fenyegetéssel, hogy fideszizálják őket, holott a zöme már most is befogott orral ül ezekkel egy padban.

Viszont a jámbor osztrák kolléga nem kérdezte meg, hogy a nyavalyába képzelik ezt mégis. Sőt, sikítva el sem rohant, mert azzal a tudással sem bírt, hogy a Standardját, ha ezek beteszik a lábukat Európába, ugyanúgy bezárják, bezárhatják majd, mint minálunk a Népszabadságot, és ő elmehet üldözött homlessznek. Ehelyett megnyálazta a ceruzáját, negédesen diskurált, mert a világ azon boldogabbik felének szülötte, ahol még nem ezek vagy az elvetemült haverjaik dirigálnak. De akarnak, mint az idézett mondat is mutatja.

Én csak egy szerencsétlen slapaj vagyok a Der Standard nagyhatalmú újságírójához képest, de egészen delikát információkat tudnék adni az elkényelmesedett kollégának, mivel jár az, ha ezek a kezelésbe vesznek egy pártot barátilag. Megboldogult Torgyán elvtárs tudna erről kiselőadást tartani, hogyan tűnt el a pártja a chilei cseresznye árnyékában. Akkor még nem tudtuk teljes valójában, de mára tudományosan beigazolódott, hogy a Fidesz tényleg olyan, mint a rák.

Mindent fölzabál, elemészt és megfojt. De nem is igazán jó ez a költői kép, mert a rák valójában egy karakán manus, odaáll elibéd, a képedbe röhög, és azt mondja, én mostan szép lassan, módszeresen megöllek, aztán úgy is tesz. Ezek viszont sunyi férgek, belülről, csöndben és aljasul zabálják föl a kiszemelt prédát, megrohasztják, mint azt jelen időben az LMP és a Jobbik példája mutatja nekünk. Az utolsókat rúgja mind a kettő, mert az egyik belőle fakadt, a másik pedig leállt vele snóblizni.

Így jártak a magyar demokrácia dicsőségére. Ha nem lenne olyan fenségesen félelmetes, akkor azt is mondhatnám, hogy a Fidesz, akárha a Margarita Abadonnája, ha leveszi a szemüvegét és valakinek mélyen a szemébe néz, az holtan esik össze. A magyar vidéket már letarolta ez a veszedelem, és most Európát vette célba. A debil tehetetlenséget az is mutatja, hogy nem csapták ki már most, mint a macskát szarni. Kezd az egész bagázs eltorgyánosodni, pedig ott tart a sündisznócska, hogy folyamatosan köpi szembe őket.

Kirgizekkel, tatárokkal, putyinokkal és erdogánokkal kokettál, és már nem is fű alatt, hanem dafke megmutatva mutyizik és röpcsizik, lop, csal, hazudik, és még mindig azt hiszik ezek a jámborak, hogy majd észhöz tér egy lárifáritól. Gyurcsányt megkérdezhetnék, ez mennyire jött be, milyen jó volt, amikor lángokban állt a város és röpködtek az utcakövek. És most már nem is burkoltan, hanem a külügyes csetnikjével üzeni, hogy ezt szánja az eltrottyosult Európának is. Így akarják szétrohasztani azt is.

Itt már rég nem arról van szó, hogy a drágalátos Európának a magyarok érdekében kell a repedt sarkára állnia – ez is csudás egy dia a falra vetítve -, hanem a saját nyamvadt érdekében. München, 1938 – csak ennyit mondok, de ezek soha nem tanulnak semmit. Amúgy meg engemet már tényleg hidegen hagy a töketlenségük. Magyarország rég elveszett, és már csak olyasmi kármentésért imádkozom, hogy fiainknak legyen hová menekülni, ha jön értük a fekete autó. Viszont ahogyan ez kinéz, nem lesz ilyen lehetőség sem. Fasza.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Rohasztás
  1. Yeti szerint:

    Imádkozzon akinek 6 anyja van.
    Nem kár ezért a világért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!