Fénymegvonás

A teremtő útjai kiismerhetetlenek. Így arra sincs épeszű magyarázat, hogyan kavarodott elém a prostisrácok névre hallgató tudományos szaklap, valamint Dörmögő Dömötör. Betűkből áll ez is, a magyaridők is, meg a Száz év magány is például. Érthetetlen egybeesés. Ezeknek a prostisrácoknak permanensen kurva nagy az önbizalma, bár a Pásztorok is rettegésben tartották a fél világot, az összes Nemecseket, aztán a végére csak belátták, hogy nem érdemlik meg a kakaót. Így megy ez.

Nem kéne foglalkozni ezzel, aztán meg mégis, mert azért még olyanra nem szólítottak fel, hogy takarodjak el nemcsak a barlangomból, a városomból meg a hazámból, hanem még Európából is, mert útjában vagyok a fasiszta csőcseléknek. Egy bizonyos Bálint Botond névre hallgató prosti, magyarán Orbán-kitartott eresztett meg egy gőzös elmélkedést, amelyben a felsőbbrendű ember, közkeletűbben árja vérszagú önbizalmával szidta az egész, rohadt, rajta kívül álló világot, nyeregben érezve immár magát.

Valami furcsa logikával és érthetetlen katyvasszal kente az összes kínját a Nyugatra, a liberálisokra, s tette mindezt úgy, hogy közben Faludy Gyuri bácsira hivatkozott, vele kurválkodott, aki az ilyen aljanépek miatt futott el ebből az országból kétszer is, és tenné ezt most is, ugyanis nem kapna szót. Az utolsó beszélgetésünkkor azt mondta nekem szegény: “Ha elnémítanak, harmadszor is elmegyek”. Most csak megmosná a legendás haját, és már indulna is, aztán nem kellene tőle újólag megkérdeznem, egyáltalán miért jött vissza.

Ez a bálintbotond egyébként tökön lövi magát, mert a “Pokolbéli víg napjaim”, amellyel alá óhajtja támasztani lázáros ideáit, meglehetős nagyrabecsüléssel és csodálattal beszél az arabokról, akiket, mint mohamedánokat, most ez a bálintbotond meg a csürhéje ki akar kergetni a világból. Velünk együtt, ezt el ne feledjük. Mert a betűk, amelyekkel dolgozik, a végére ilyen sorrendbe állnak össze: “Pedig csak akkor győzünk majd, ha az utolsó liberális az utolsó muszlimmal együtt takarodik ki Európából.”

Ezek a hangok, így összeolvasva kiadnak egy jelentést, amely hogy, hogysem, egybecseng az alapszar módosításával és a stopsorossal, amelyeket együtt miniszterügynök úr így méltatott: “Ez egy szép, kifinomult jogi munka, ami filozófiai mélységű kérdésekben is jó választ talál”. Ha őnéki az a filozófia, hogy embereket vegzál és bélyegez meg, az egy nagyon érdekes álláspont, amely a régi ideámat támasztja alá, hogy az Orbán egy hatalommániás, pszichopata aljaember, akinek hű szolgája a prostisrácok meg a többi szar.

Mindezek fényében, amelynek föntebb csak a peremét, a habját, és nem a mocskos mélységeit mutattam meg, elég érdekes Szájer et. vonyítása, miszerint Brüsszel már nyolc éve támadja rágalmakkal Magyarországot. Diktátoroknak nevezte azokat, akik másképp látják a világot, mint ők, de nem egyeztetett a főnökével, aki meg arról ábrándozott, hogy őt azért vegzálja Brüsszel, mert annyira sikeres, és irigylik. Totális káosz a manus, és mégis virulens. Mondjuk, ilyen talpnyalókkal nem egy vaszisztdasz a dolog.

Visszatérve azért még erre a bálintbotond nevű prostira, az a cuki a gyerekben, hogy lázárja szerint már az egész nyüves Európa olyan őrült, mint ő meg a gazdája, s hozzájuk, most, mint győztesekhez akarnak csatlakozni a báránybőrbe bújt farkas-liberálisok. Kész van a faszi teljesen, viszont kellően agresszív, azt meg kell hagyni. Ködülte agyának számos oka lehet, én azt feltételezem, hogy fényhiányban szenved. Ez, mint tudjuk, meglepő hatásokkal jár.

Gyengül az immunrendszer, fáj a fejünk, alvási és emésztési panaszaink vannak, és a végén ilyen baromságokat irkálunk, mint a bálintbotond prostiszolga. Szíve joga egyébként, ki nem szarja le a nyomorát, csak az a riasztó, hogy erősen addiktív a dolog, mert hogy, hogysem, a betűhalom végiben megjelentek a rajongói kommentek, hogy de jó ilyet olvashatni. Aztán csudálkozunk, hogy felhevült nyugdíjasok esernyővel kardozzák ki a másfajtájúakat az országból. Vagy várj, mégsem, hiszen ez a NER.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Fénymegvonás
  1. Haris Gizella szerint:

    Megesz a sárga irigység, hogy ismerhetted Faludy Györgyöt! Régóta készülök megosztani a következő gondolatát, de csak itt van “bátorságom” megtenni:…politikusok,gyilkos idióták,/technokrata herék:elvesztettük mindörökre a jóság / misztikus gyökerét. Ugye nem mindörökre? Ugye minden őrület véget ér egyszer? (lehet, hogy én nem érem meg, de szeretném hinni,hogy egyszer így lesz!)

  2. Jane Doe szerint:

    Nem fényhiányos. Jól megfizetik, adják alá a lovat, s teszi, amire a Gazdától a megbízása szól: uszul és uszít.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!