Malac-Manhattan

A hatalmas és leleményes Kínában, a Pekinghez közeli Yaji hegyekben építettek egy lakótelepet disznók számára. Két hétemeletes épületben laknak eddig a malacok, még kettőt húznak fel, az egyik tizenhárom szintes lesz. Ha teljesen elkészül a disznóváros, harmincezer boldog röfi lakja majd, és évi nyolcszázezer malac születik itt a tervek szerint.

A grandiózus építkezés felkeltette Pártunk figyelmét a panelprogram továbbfejlesztése miatt is, de elsősorban népesedéspolitikai szempontból. A Lendvai utcában úgy vélték, ha a kínaiak ezekkel a házakkal rá tudják venni a malacokat a permanens szaporodásra, a magyar ember is képes erre, tanulmányutat szerveztek tehát.

Németh Szilárd indult volna, hogy Csepelen ezt az egészet seperc alatt megvalósítja, de Káslert küldte a Párt, mert mégis csak ő az emberminiszter, neki kell hát a disznók lakhatását és nemi életét tanulmányozni, hogy gazdag tudással térhessen aztán haza a messzi vidékről. Orbán et. is élénken érdeklődött a projekt iránt, elképzelte, amint mondhatja, mi van röfi, s pláne tömegek előtt és sokszor.

De már az érdeklődő levél megírásánál bajok mutatkoztak. Jolika, a titkárnő MKKP-t írt KKP helyett, mert azt ismerte. A miniszternek kellett felvilágosítani, hogy az MKKP, azok olyan liberális, festegetős ördögfattya, a KKP, azok meg a böcsületes kommunisták Kínából. Így, az akadályokat leküzdve megszületett a kérvény, kis idő múlva pedig ez a Kásler indulhatott is.

Hszi Csin-ping személyesen ugyan nem tudta fogadni őt, de a körzeti megbízott, aki kísértetiesen hasonlított megboldogult Rákosi Mátyásra – ugyanaz a frizura és eszelős tekintet -, szívélyesen kalauzolta a malacok között. Sőt, lehetővé tette, hogy az egyik házmesterrel is szót válthasson, aki jól fejlett kan volt, mangalica beütéssel, és tudott magyarul. Kék svájcisapkában volt ez a disznó, és úgy mondta a szöveget, mintha papírból olvasná:

– Örökre hálásak leszünk pártunknak, hogy kiutalta nekünk ezt az összkomfortos lakást. Hallom, maguknál, a Mari néninél düledező faviskóban tengeti magát Röfi, aki egyébként távoli rokon, rendszeres levelezésben is vagyunk, épp tegnap küldtem neki képeket a lakásról. Maga is láthatja, teljes a kényelem, hideg-melegvíz, központi fűtés, a hűtő tele moslékkal, a kilátás a hegyekre csodálatos. A földszinten wellness, szauna, edzőterem, mozi. Mondtam is az asszonynak, látod, anyjuk, gondoskodik rólunk Ping elvtárs, hogy nőjön földig a szakálla. Tényleg más dolgunk sincs itt, mint a szeretkezés, nemrégiben megkaptuk a Káma Szútrát. Hasznos olvasmány, jó képekkel, bár az emberszex undorító, mégis sokat lehet tanulni belőle. Szaporodunk is rendesen. Igaz, hogy a gyerekeket tíz hetes korukban elviszik, de csak, hogy ők is családot alapíthassanak, rendszeresen küldenek lapot. Az öregek, akik nem bírják már a tempót, nyugdíjasotthonba kerülnek. Igaz, hogy a kerítésen túlról néha visítás hallatszik, meg vér és égett szőr szaga jön, de az csak sorosista propaganda, hogy kivégzések lennének. Mondtam is az asszonynak, látod, anyus, irigylik tőlünk ezt a jót, amit a Párt adott, becsüljük meg. Nincs is baj, jönnek a gyerekek rendesen, és az én Jolánom helyt is áll. Az ágyban is, meg a konyhában is. Igazi kínai anyatípus.

Ez a Kásler, ez bőszen jegyzetelt mindeközben, majd föltette a kérdést kísérőjének, hogyan áll a lakosság a tízparancsolattal. Ő elmondta neki, hogy itt nem nagyon vannak keresztények, ellenben sok a taoista, hiszen Micimackó is az volt, ebből pedig azt vonták le, hogy Malacka is az.

Az emberminiszter elképedve ettől a csodától ült repülőre, hogy a kínai leleményesség, hogyan oldja meg a kívánatos szaporulatot, igaz, disznókkal, de Isten segedelmével megy ez majd emberekkel is, gondolta. repült ábrándozva, és ahogyan elnézte a lapos Földet a felhők fölül, arra gondolt, fel kell venni a kapcsolatot Kósa anyukával, aki nagy tapasztalattal bír a disznókról. S ha vele egyeztetett, majd aztán teszi le javaslatait a kormány elé.

Épp dolgozik rajta.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum