Szegfű a széken

Igazán örül az ember cafatos lelke az ilyen vészekkel terhes időkben, ha csudás hírekkel örvendeztetik meg, hogy megtorpanjon, midőn indul a sínekre hajtani a fejét. Ilyen volt az is, amikor az MSZP-Párbeszéd közzé tette, hogy ezen túl az Országgyűlésben is frakciószövetségben politizálnak, sőt, azt a két és félmillió embert képviselik ott, akik változást akarnak. Köszönjük, Emese.

Ennyit csicseregtek a madarak keményen elfojtva a röhögésüket, amitől egy pillanatra megtorpant az ember, aki a Nirvánát kereste, de aztán tovább is indult a végtelen felé feloldozó vonatot várni. Rájött, hogy nincsen miben hinnie, ha ezek már most ilyen elégedettek, frissen borotváltak és illatosak. Sőt, reménykedve tekintenek a jövőbe, amiről most elmondok pár keresetlen szót.

Fölösleges úgy tenni, mintha történt volna bármilyen tabula rasa is, azt hazudni maguknak, hogy itt valami új játszma kezdődik, holott egyáltalán nem. Csak a régi folytatódik, s ha lehet, még mocskosabban. Ebben pedig a friss húsok még a cipőfűzőjüket is csak Kövér pedellus jóváhagyásával köthetik meg, orrot fújniuk pedig egyáltalán nem szabad.

Ezt mutatja annak a fiatalembernek az esete is – fölösleges megkeresnem a nevét -, akit már most sem engedtek be a képviselői irodaházba, holott ropogós mandátuma van, mert még korábban kitiltotta őt örökre a bajuszos az illetlen viselkedése miatt. Beküldhetnek egy csokor szegfűt a székükre, az is akkora haszonnal jár a végeredményt tekintve, mintha a saját seggük kopna.

Nem vagyok én nihilista bajkeverő, csak szeretem tisztán látni a dolgokat. Ha Rogán elvtárs a tüntetést politikai bolhacirkusznak nevezte, akkor rosszindulatúan tévedett, erre viszont, amire az MSZP-Párbeszéd készül, bízvást alkalmazhatjuk a hasonlatot, ahol a mi drágalátos „ellenzéki” képviselőink az ugrándozó jószágok, a hoppmester meg a tuggyukki.

Én megértem – mert feltételezem, hogy tisztességesek a friss húsok –, ha azzal áltatják magukat, hogy ott bármilyen szerepük is lesz, a választópolgárokat azonban kár ilyenekkel hülyíteni. Meg hogy őket képviselik majd ott, hát, aranyaim, nem. Azon falakon belül egy és csakis egy érdek képviselődik, és ez a Fideszé, illetve megengedve, amit még ő akar. Pássz.

Hogy együtt dolgoznak a parlamentben, ez olyan bájos idea. Interpellálják netán a minisztereket, akik oda sem fáradnak? Nemzetbiztonsági bizottságost játszanak Németh Sz. bojkottjával, vagy hogy? Táblákkal pörformanszoznak hogy a pedellus szarrá büntesse őket? Ez engemet őszintén és módfelett érdekelne, miként képzelik el azt a rohadt nagy munkát a parlamentben. De tényleg.

Ilyen infantilis hozzáállással, ami sugárzik ebből a frakciószövetséges hozzáállásból, teljesen fölösleges nekiállni ennek a négy évnek. Mint ahogyan a mandátumokat sem kellett volna fölvenni, amíg a csalási ügyletek nem tisztázódnak. Vagy soha-egyáltalán. Ez karakán megközelítés lett volna, nem az ilyen álmodozások rózsaszínű fellegekről.

Mert ez, hogy megkapják a Kövértől a telefonjaikat meg a laptopjaikat, és mosolyogva mennek „dolgozni” a választóikért, éppen azoknak a pofán köpése. Azért voltak az utcán, és lesznek majd szombaton is, hogy takarodjon el a rezsim, a drága képviselőink meg épp most válnak a részévé, legitimálják mintegy a tervezett, semmire nem vezető munkájukkal.

Legyünk már nagyfiúk, vagy nőjünk már fel. Az nem fog menni, hogy most odatesszük a valagunk négy évnyi rugdosásra, aztán 2022 (milyen szörnyű ezt leírni) januárjában megint ránk tör a plakát-forradalmárság. Itt és most, már ebben a pillanatban Orbán mielőbbi megbuktatása az egyetlen lehetséges cél. Aki másképp áll hozzá, ebben a pillanatban írom le. Az MSZP-Párbeszéddel például meg is kezdtem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!