Végjáték

Vasárnap reggelre mindenkinek egyszerre ment el az esze az utcában. Piros, önmagukba visszatérő karikák pörögtek az emberek szeme helyén, és lekonyult a napsugár. Józsi, a leghangosabb, és a legnagyobb hívő egy disznófejjel a hóna alatt battyogott haza a közelben lévő piacról, ahol meggyőződéseit fröccsökkel tette megingathatatlanná, és valami miatt a szokásosnál is harsányabb volt.

Köréje gyűltek a népek, és hallgatták a híreket, amelyek úgy folytak elő belőle, mint Sokolból a vízállásjelentés. Józsi előadta, hogy a Kerengőben – így nevezték a törzshelyét – a Pista elmesélte, hogy mit hallott a tévében a szomszédja anyjának a szeretője, vagy a húgának a lánya, ez lényegtelen. De így volt, mert képeket is mutattak, ezt mesélte a Józsinak a Pista a tiszta forrásból.

– Mit hát? Mit? – Várta az igazat az összes az utcából. – Hogy ezek a migráncsok embert esznek. Embert. – Nyomta meg Józsi, pedig nem is tanult színészetet vagy mi a rossebet, de ment neki ösztönből. – Neeem is. – Állt ellen az örök kétkedő a Jenő, de Józsi nem hagyta magát.

– Azt mondta a Pistának a szomszédja anyjának a szeretője, vagy a húgának a lánya. – Kezdte megint, de a tömeg fölhorkant. – Tök mindegy, ki mondta, mit mondott? – Így sürgetőztek, és Józsi elmesélte a tutit, hogy miként jön a világvége most épp az országra. – Azt mondták a tévében, hogy ezek a migráncsok embert esznek. Mutatták is a tévében, hogy ott ülnek az üst mellett, kontyos emberek, kavargatják a pörküttet, orrukban csonttal.

– Hülye vagy te, Józsi. – Próbált ellenállni a hipnózisnak az egyik, de elkésett. – Azt is mondták – folytatta a hírnök – hogy erősebb a harapásuk, mint a krokodilé, mutatták a lukat a kerítésen, ahol átrágták magukat, meg, hogy az egyik határmenti faluban emberi csontokat találtak ganajozás közben. Meg mutattak repülőt, hogy azzal szállították utánuk a nagy üstöket, meg receptet is találtak.

– Receptet? – Hitetlenkedtek a népek már megint. – Receptet. Az állt benne, hogy végy két kiló szűzlánycombot, miután megerőszakoltad. Pácold be bazsalikomos babavérbe. Kockázd föl, sózd, borsozd. Üvegesíts meg egy nagy fej vereshagymát, egy gerezd fokhagymával bolondítsd, paprikázd, és két óráig főzd. Mielőtt teljesen kész, tegyél bele két marok rizsát, azzal párold készre. Félhold alakú tányéron tálald.

– Rizsát. – Kezdete megint a kilengést ez a Jenő. – Rizsát. – Emelte fel a hangját Józsi, és tovább érvelt. – Ezek olyan muszlimákok vagy mohamedikusok, tudja a rosseb a gusztusukat. – De ez a Jenő csak nem hagyta – És magyarul volt a recept. – Józsi nem ingott meg. – Magyarul, magyarul, a Soros fordította le, nem mindegy?

– Hülye vagy te, Józsi. – Mondta megint ez a Jenő, de a Józsi fölháborodott nagyon. – Lehet, hogy hülye vagyok, de egyvalami biztosan nem vagyok, mégpedig hülye, az nem vagyok. Mit gondolsz, mért vettem disznófejet? Na, mért? – Így állt neki feljebb. – Mert hülye vagy. – Ezt mondta neki ez a Jenő, de Józsi nem ingott meg

– Ezek muszlimákok, és rettegnek a disznótól. Ha idejönnek az utcába, csak a fejemre húzom, és azt mondom, huss. Rohannak is elfele. – Ezt mondta, és a fejére illesztette a disznóét, amely ekkor jól láthatóan elmosolyodott. – A fokhagymafüzér nem elég? – Kérdezte reszkető hangon Rózsi néni a harminckettőből. – Az nem, csak a disznó. – Így zárta le a vitát Józsi.

A népek ott álltak a flaszteron egy nagy, kerek kupacban és tanakodtak nagyon. Aztán a kupac megnyúlt, mint valami kígyó, és a piac felé vette az irányt disznófejért. Ott ment a mamuszos, a fogatlan, a kopasz meg a tetkós. Ja, meg Jolánka is pongyolában, őt el ne feledjük, mert ő mindenhová ment, ahogy fújta a szél. Józsi pedig a disznófejből gardírozta őket: – Előre, polgártársak.

Hát a Jenő? – Kérdezhetnéd. Nos, ő káromkodott meg fütyörészett.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum