Kamuzáció

Hadházy Ákost természetszerűleg bepörölik, mert más valóságot látott, mint amit mutatni óhajtottak neki. Örök dilemma ez, hogy mi az igaz. Most épp az-e, hogy valóban annyian küldték vissza a konzultációs szerelmes levélkéket, mint azt Pártunk állítja végtelen hatalmában, vagy csak annyi elveszett lélek akad, mint amennyit Hadházy látni vélt.

Nem mindegy, hogy egészen pontosan, mégis úgy, hogy senki emberfia nem számolta meg 1 754 128, vagy 400 000, mint azt egy ügyintéző elkotyogta, akinek most nem igazán lennénk a helyében, mert már gyűjtik a rőzsét a segge alá szolgáló máglyához. Ennek a kekeckedő LMP-alaknak sok-sok dobozt mutattak a csinovnyikok, mondván, bennük lapul az igazság, Hadházy szerint pedig üresek voltak azok.

Ezt már soha nem tudjuk meg, pör ide esetleg oda. Bizonyítani úgy lehetne valamit is, ha a drágalátos bíróság kiszállna a dobozokhoz, megrázogatná őket, mint a rumbatököt, hogy kotyog-e benne sok levél oder nem. A bíróságnak azonban dobozokat rázogatni ideje nincsen, valószínűleg becsületszóra és eskü alatt mondanak majd neki ellenkező dolgokat.

Bölcs pedig akkor lehetne, ha odabaszna egyet a pulpitusra, és elordítaná magát, hogy neki fütyöl. Más igazság soha nem is fog kiderülni, és fölösleges is volna teljesen, mert az az alternatív valóság, amelyet a NER épített föl, mindent fölzabál, de a polgártársak tudatát egészen biztosan. Tele van zombikkal az ország, nekik szól a dal, a tátott szájjal bámuló magamfajtának biztosan nem, de a játék nem is az ilyen hazaárulók számára zajlik.

Az ilyenekről rég lemondtak, levelet sem kapnak, kívül esnek a fideszvilág folyásán, mert menthetetlenek. Én például azt látom már százezer éve, hogy például a munkanélküliség adatai, a szegénység és különösen a gyermekszegénység tényei, a migránsok áradata és nem utolsó sorban Soros rontó szelleme egészen másképp jelenik meg nekem, mint az ő mozijukban.

De mit is várhatunk, amikor miniszterügynök úr azt mondja, hogy ne azt bambulja a nép amit mond, hanem, amit tesz. Sajátos módon ez a duma annak az Uniónak szól, aki a lóvéjával életben tartja a kábulatot, a nyáj szíves felhasználására ott a mindent megülő kamu, magyarul hazugság. Hacsak nem fogadjuk el a húrelmélet párhuzamos univerzumait, hogy mi egy másikban ülünk, mint ő, de ugyanaz történik mégis. De itt még nem tartunk.

Van úgy az ember, hogy azzal verte meg a teremtő, értelmet keresgél ott, ahol ilyennek nyoma nincsen. Így vagyok én is, és regényíró mesteremtől (F. M.) tudom, hogy hazudni lehet, fikciót teremteni lehet, minden ábrázolható és elhitethető, egyetlen föltétellel, éspedig, hogy nem szabad kiesni a szerepből. A legkisebb részletnek is passzolnia kell, s akkor szárnyal a történet és a mese.

Ez mondjuk, nem megy a fiúknak, és sajnálandó igyekvésükben olykor és gyakorta K.F.H. von Münchausen nívóján állnak. Ő például olyannal szórakoztatta a nagyérdeműt, hogy úgy szerezte vissza a kését egy fa tetejéről a medve szorításában, hogy lepisált, a húgy azonmód megfagyott, és mint valami vontató kötéllel húzgálta föl a bicskát magához a mackó orra előtt.

Ez például nem F M. alaposságával kidolgozott hazugság. A mi NER-ünk mégis hasonló színvonalon áll, amikor például a gáz áráról állítja, hogy megvédte azt a némethszilárd, holott feketén-fehéren látható, hogy drágább, mint egyetlenünk uralma előtt. De ilyenekkel a hívek nem foglalkoznak egyáltalán, akárha degenerált Tertullianusok lennének – “credo, quia absurdum” -, viszont nem azok.

Sőt, és pláne. Végül azonban az összes lufi kipukkad, csak ki kell várni. Minden jóslás és ráolvasás helyett idesrejbolom a szerencsétlen Münchausen gyászos végét. Felesége elvesztése után, hetven évesen újra megnősült, de ezúttal rajta fogtak ki: a tizenhét éves asszony fűvel-fával csalta, ura hét év boldogtalan házasság után, botrányok közepette, szegényen halt meg.

És most mindenki arra asszociál, amire csak akar.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!