Jesajá könyve

Az Eurostat statisztikája szerint ma, Magyarországon, a NER-ben, a jobban teljesítben minden harmadik gyerek szegénységben él, vagy a szegénységbe süllyedéstől fenyegetett. Ez félmillió kölköt jelent. Ha melléjük rendeljük a szüleiket, vagy az egy szál szülőjüket – mert az egyszülős családokban élő szemünk fényeinek igen tragikus módon közel háromnegyede virul ilyen körülmények között – az egymillió, vagy több polgártárs. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a gyerek szegény, ott a mama meg a papa sem dizsihavajozik.

Ez az adat csupán a kisdedek kapcsán mérte fel a nyomort, ha hozzácsapjuk a farháton élő nyugdíjasokat, meg a kakaós csigát és kósza rőzséket lopkodó más felnőtteket, akkor máris előttünk áll az Orbán-rezsim foglalata a maga három-négy-ötmillió nélkülözőjével, akik nincsenek is. Hegedűs múmia tovább pöffeszkedhet az Audijában, Harrach hóhér pedig meggyőződéssel állíthatja, hogy ezek azért nem esznek, mert így szeretik az életet. Mindeközben pedig nyomják a Sorost bele az ember pofájába, mintha a konzultációs levelet el lehetne rágcsálni, holott aki szegény, az a legszegényebb, ugye és persze.

Az írással foglalatoskodó organizmus, aki magam volnék ebben a kontextusban, ilyenkor adatokat gyűjt, véleményeket idéz, költői képeket fest, hogy mondandóját minél jobban alátámassza, és valami változást idézzen elő a világ folyásában. Én ilyet most nem teszek, és nem restségből vagy idő hiányában, hanem, mert újat mondani ez ügyben már egyáltalán nem tudok. Épp most néztem rá, hogy uszkve négy év óta, amióta annak szentelem magam, hogy bemutassam Orbán Bosch-i világát a javítás szándékával, már közelítem az ezerkétszázadik írást, amelyekkel alulról, felülről, kívülről és belülről mutatom-mutattam be azt a ganajulatot, amelyben élnünk adatik.

És nem arról van szó, hogy újat ne tudnék mondani, vagy, hogy az ismétlés ne lenne hasznos, hanem, hogy a környülállás más. A helyzet fokozódik, mint azt Virág elvtárs óta tudhatjuk, így mára a sötétség, amely ellepi hazánkat oly mértékig fokozódott, olyan töménységű, hogy híven és ütősen versben vagy balladában, esetleg zenében – siratóének illetve zokogó blues – lenne helyesen ábrázolható, ilyenekhez azonban tehetségem nekem nincsen. Jó, néhány verset fabrikáltam, mégsem az az én világom. Viszont most nem az a munka, hogy az elbeszélés nehézségeiről értekezzek, megtette azt Ottlik helyettem, hanem, hogy égi és pokolbéli hatalmakat híjak segítségül az ábrázoláshoz, mert eláradt a gonoszság.

Viszont nem Jónáshoz fordulok, aki közkeletűen rühellte a prófétaságot, hanem Jesajához, aki az átkozódás igazi nagyágyúja. Nevezhetném őt akár Ézsaiásnak is, de akkor esetleg Semjén is fölfogná, vele viszont nem óhajtok szóba állni. Ennél érdekesebb, hogy a lánglelkű manus már Jézus előtt kábé hétszáz évvel miben látta a bajok okát és indokát, amelyek miatt szükségszerűnek vélte a nemzeti összeomlást. Ezek pedig a következők: Isten tiszteletének megsértése, a bálványkultusz, az erkölcstelen élet, a formális vallásosság és a szociális igazságtalanságok. Mintha máma élne ez a jóember, és éppen minálunk. Így más dolgom most már nincs is, mint engedjem, hogy elmondhassa méltó átkait.

Így kerek lenne a történet, de igazságtalan volnék a valósággal, ha annak tragikuma mellett nem mutatnám be bohózati elemeit is, az egyatábor ostobái ugyanis Brian nagy rohanására hajaznak. Ők csak most, csak itt, csak maguknak megtalálták Orbán büdös saruját meg az ő tökét, és iramlanak utána azzal a különbséggel, hogy az elvetélt focista nem egy karakán manus, és nem kéri meg a híveket, hogy menjenek a picsába. Sőt. Ilyen helyzetben van tehát visszavonhatatlan szükség Jesaja átkaira, akinek hű tolmácsa leszek, ígérem: „…bátran/ szólhassak s mint rossz gégémből telik/ és ne fáradjak bele estelig/ vagy mig az égi és ninivei hatalmak/ engedik hogy beszéljek s meg ne haljak…” Ha már belemerültünk a prófétákba.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum