Stólság

„…Én ugyanúgy kiabálnék, mint Schilling, csak gyáva vagyok hozzá… Néha betelik a pohár és akkor elmormolom magamban, hogy gyáva és cinkos, aki néma. Néha meg azt gondolom, hogy nekem nem a kiállás a dolgom, aztán meg azt, hogy nincs olyan, hogy nem ez a dolgom. Zavarban vagyok, és ez dühít… Legszívesebben ordítanék, de nem merek. Tartok a következményektől. Hogy mi lesz velem, de nem csak velem, hanem a környezetemmel is…”

Ekképp nyüszögött Stohl András pár napja, most pedig elfogadta a TV2 felkérését, és zsűritag lesz a Sztárban Sztár nevű szórakoztatónak szánt izében. Egy normális országban ez nem lenne hír, főleg nem kétségeket tartalmazó, de minálunk igen. A színész a fenti dilemmája után, amely a hatalomhoz való viszonyáról szólt, tulajdonképpen pofán köpte magát, s ami a legszomorúbb az egészben, hogy ezért mérgesek sem lehetünk rá, hiszen élni kell. Viszont benne van az egész ország ebben a mozzanatban.

Nem kell ahhoz Stohlnak lenni, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló döntésre kényszerüljön az ember. Hajós Andrást is hívták ugyanide, ő belenézett a tükörbe, és azt mondta nem. Nem lehet mindenki partizán, mint például Nagy Bandó András, aki nyílt levelében hosszasan ecsetelte az ellenállás hasznosságát, és a következőképpen foglalta össze mondandóját: „Mi a szartól félsz? Ezektől? Hát kik ezek?” A humorista szerint akkor is ordítani kell, ha ezzel árt magának az ember, de azt is megkérdezhetnénk, mire megyünk a sok hősi halottal?

Ordíthat-e a tanár, a tűzoltó, az irodista, vagy akárki más, ha azzal is szembesül, forradalmárkodása folyományaként, nem tud enni adni a gyereknek, vagy más hasonló cukiságok. Nevezhetjük félelemnek is, ami megüli az országot, de ez valami más. Ilyen szorításokban él a NER népe, és ezzel nem lehet mit kezdeni. Ott tartunk, hogy az mer pofázni már csak, akinek semmi veszteni valója nincsen. „…A Hegedűs megy országos turnéra. A producert, Rosta Máriát több vidéki városból is felhívták, hogy nem hajlandók leközölni egy olyan cikket, ami arról szól, hogy hogyan készült az előadás. Nem jöhet le egy kulturális cikk Alföldi Róberttel. Itt tartunk. Nem politikai cikk, hanem kulturális. Milyen világ ez már?!…’”

Ezt is Stohl mondta, még mielőtt belehajtotta a fejét a hurokba, pedig Nagy Bandó elmesélte neki, mi várhat rá: „…Ha elvállalod, nézőket csinálsz, agymosásra esélyes közönséget az adófizetők pénzéből működtetett lakájmédiának. Ha te ott műsort vezetsz, lakájjá leszel, nem megfizetett, hanem megvásárolt tévéssé válsz, beállsz a gennyesek közé, hogy te is szolgáld a tetten érhető jogtalanságot. Hidd el, a TV2-ben sem hoznák le, amit Alföldi mond. Persona non grata…”

„…Elvileg az van, hogy te egy színész vagy, vagy egy műsorvezető vagy, és amivel megbíznak, az nem feltétlenül politikai irányultságú. Viszont ott van ugyanezen a csatornán a Tények, ami erősen befolyásolt. A hírműsorok meglehetősen határozott vonalat képviselnek. Na, akkor mi van, mit tesz a színész vagy a műsorvezető? (…) Bevallom, nem tudom, hogyan döntenék…” Íme a dilemma, amilyennel például Reviczky Gábor nem szembesült, épp abban az időben, amikor Stohl vívódott, Robert De Niro magyar hangja nem sokat vacakolt:

„…Úgy gondolom, piszkosul helyrehoztak egy olyan országot, amelyik, ha a Gyurcsány-kormány marad, rosszabb állapotba került volna mára, mint Görögország. Meggyőződésem, hogy teljes abszurdum azt mondani, hogy ellopják az uniós pénzeket, hiszen ha így lenne, az EU lenne a legkorruptabb intézmény, amely valaha létezett, hiszen támogatná azt, hogy elherdálják a pénzt, amelyet a tagországoknak kifizet…” Tiszta beszéd, így vélekedik a hívő. Semmi morális skrupulus, előttünk áll a tökéletes NER organizmus. Viszont ők vannak kisebbségben, ha hangosak is. A többség, akiben pislákol még a lélek, Stohllá válik, és előttünk is áll sokat szenvedett kis országunk újabb tragédiája. Szar ez így.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum