Tibi bácsi

Dévényi Tibi bácsi eltévedt az időben, és úgy járt. Valami furcsa oknál fogva nem jutott el ábrándos tudatáig, hogy nem sikongató aprónépnek dobálja a pettyes labdát, hanem kérges szívű hells angeleknek, és azt sem fedezte fel, hogy ezeknek voltaképp csak egyetlen kívánsága van, hogy zúzzanak nekik. Sőt, azt meg végképp figyelmen kívül hagyta, hogy ez nem az úttörővasút jámbor, csilingelő világa, hanem a tábori szürkéé, ahol programszerűen viszket az emberek tenyere.

Az álmoskönyvek szerint nem jó Kis Grófó örökzölddel megkínálni a bőrgatyásokat, mert az utánozhatatlan érzéstől azok megvadulnak, és elkezdik a színpadot mindenféle, kezük ügyébe eső készségekkel hajigálni, és Dévényi Tibi bácsinak onnan nyüves életét féltve kell menekülnie, hogy helyre álljon a világ rendje. Mert ez Harley-fesztivál, és a motorosok kies hazánkban egyáltalán nem szelídek. Százszor is meg kell gondolnia az embernek, miket hallgat, mit beszél, és hogyan néz.

„Eltört a keze, a térde szétment, a veséi fájnak, szétdagadt a hasfala, a fejét pedig szétverték.” – Ezt a látleletet Mali Zoltánról, Drávapiski polgármesteréről állították ki, akit Alsószentmártonban gyakott meg néhány mókás kedvű ember az italbolt teraszán. Mali szerint az alsószentmártoni alpolgármester és bandája támadt rá, a verekedés előzménye állítólag egy tüntetés volt, amelyen Mali ellen demonstráltak, aki boltosként kiskirálykodik Alsószentmártonban. Mali szerint viszont Alsószentmárton polgármestere tesz törvénytelenségeket: lopja a falu pénzét, önbetöréseket követett el, és szegénységben tartja a falut.

Látszik, hogy kicsiben hogyan mennek itt a dolgok, az életösztönök miként késztetik sűrű cselekvésre a viszkető tenyereket. S mivelhogy a rezsim csúcsain sincs ez másként, ugyanígy megtapasztalható a kiskirálykodás, a pénzek ellopása és a népek szegénységben tartása, kíváncsian várjuk, mikor pattan el egy húr, és következik a fogaknak csikorgatása. Voltaképp, ha innen nézzük, egy jól fejlett puskaporos hordón ülünk, és az is kitetszik, a rezsim erősen dolgozik azon, hogy az föl is robbanjon.

Hogy élénk képpel fössem le a hatalom és az uralás éhségét, valahogy úgy kell ezt az egészet bemutatnom, hogy nagy, szőrös seggét még a legkisebb falvak templomtornyára is ráereszti. Mielőtt ezt a látomást lecopyztatom, fölfejtem, hogy jobban tessen. Lázár vezérminiszter Csanádpalotára ment kampányolni az időközi választás előtt, hogy a helyiekkel kötözködjön. Az egész történet túl hosszú, legyen elég annyi, hogy az egyik ellenérdekelt jelöltről úgy nyilatkozott az annyit is ér ember, hogy az összeszarta magát a hatalom előtt.

Isteni szerencse, hogy Csanádpalotán nem ült a közönség között néhány jól fejlett motoros, mert ki tudja, Lázárnak mi módon kellett volna menekülnie, hogy mentse a nyüves életét, mert basztatta az ő jelöltjüket. Mint írják a lapok, csak egy gyönge nővel cukkolódott a vak komondorok összes öntudatával, amiből kitetszik, hogy voltaképp gyáva, szaralak, aki akkor izmozik, amikor teljesen biztos afelől, hogy ő az erősebb. Ilyenkor fölvillan bennem az a kép, amikor a náci haláltáborokat a ruszkik és a jenkik fölszabadították, és a volt foglyoknak pár órára megengedték az önbíráskodást. Nem mesélem el mit láttam, tessenek natgeót nézni, tanulságos.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum