Ki szereti Mihály bácsit?

Történetünkben Mihály bácsi egy Vas megyei idősotthon lakója, aki szereti a kocsonyát. Nem is ebből fakadt a baj, hanem mert nem kaphatta meg. Mihály bácsi tíz éve él az otthonban, és senkije se nincsen neki. Valentin napon sem kopog rá a főnéni, hogy imádom magát, Miska. Nem Valentin napokon meg egyáltalán senki sem.

Mindezt az állapotot próbálta orvosolni hősünk, aki volt dolgozó, mindebből fakadóan nem kívánatos egyed, ahogyan az szokásban van minálunk, és akit rendőri – bár nem TEK – segítséggel rúgtak ki az öregek intézményéből, hogy neki ott helye nincsen, mert zavarja a fennálló rendet. A fennálló rend pedig az, hogy hősünk nem mehet Mihályhoz, és nem adhatja át neki a kocsonyáját. Azt hiszem, a helyzetet kellően tisztelve vagyok csak cinikus.

Hősünk szeretné az igazságot nyélbe ütni, de mint az közkeletű, Magyarországon ez nehézkes foglalatosság. Mégis írt a minisztériumba, citálom: „Nevezett intézetnél szerettem volna látogatást tenni látogatási időben, de sajnos újra sikertelen volt, nem tudtam eljutni hozzá. Az ápolók újra és újra valótlan állításokat közölve akadályozták meg látogatási szándékom.” Van még tovább is, a rendőrség – mint minden titkok tudója – akadályozta meg a kitörni készülő forradalmat.

Van válasz is, megint idézek: „A panasz kivizsgálásával kapcsolatban a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltsége belső vizsgálatot folytatott le. A megküldött dokumentumok alapján az intézmény vezetője és az intézmény dolgozói jogszerűen jártak el a panaszossal szemben…az intézményvezető a házirendben szabályozott módon és esetekben intézkedhet a látogatás rendjét szándékosan és súlyosan megsértő személyekkel szemben…”

A házirend egyébiránt ezt mondja nekünk: „A látogatók a látogatáskor legyenek figyelemmel az intézményben lévő ellátottak nyugalmára. Az intézményvezető a látogatás rendjét súlyosan, szándékosan megzavaró személyek látogatását megtilthatja, szükség esetén az intézmény területének azonnali elhagyására utasíthatja. A panasz kivizsgálásának eredményeként megállapítást nyert, hogy a panasszal kapcsolatos eljárás során szabálytalanság nem történt, sem az intézményvezető, sem pedig a dolgozók részéről.”

A rend helyreállott. Mondanám, aztán mégsem teszem. Senkit nem hagyunk az út szélén, mondotta volt kormányzó erőnk egy elcseszett pillanatában. Ez szép idea. Viszont, aki már az árok szélét tapodja, őt hónaljon karolva illenék támogatni, kocsmába, vécére, ide-oda a világ forgatagában. Ki szereti Mihály bácsit? Aki leszedálja, vagy aki megkérdezi, mi fáj, és hogyan viseled az életet, amikor egyre jobban sűrűsödik? Meg kocsonyát visz, mert épp eszébe jut, hogy az a vén marha – és ez a tisztelet szava – azt szereti, de már tíz éve nem kapott. Nehéz dolgok ezek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések