Ortodox űrkutatás

Nagyon frappáns összegzést találtam már tegnap a Medve látogatásáról itt a szájberen, hogy aszondja: Putyin jött, gázt ígért, beszólt az ukránoknak, és elment. Később tüzetesen átnyálazva a történelemnek szánt dokumentumokat, kiderült, hogy sokkal többről valóban nem beszélhetünk.

A pofavizit lényegét tehát abban ragadhatnánk meg, hogy Orbán úr megveregethette a saját vállát, és a világ elé tárhatta fixa ideáját, amely abban összegezhető, hogy na, ki a fasza gyerek? Ez jár a fejében minden reggel, midőn a tükör előtt szőrzetét vakarássza, akárha Narkisszosz, magyarul Narcissus, mint az már elég régen kiderült.

Viszont mindennek ára van. Ennek, hogy egyetlenünk eljátszhassa a palotapincsi szerepét az, két napra szétbaszták a jégbe ájult Budapestet, hogy konvojosast játszhassanak, valamint uszkve hárommilliárd forint az adófizetők zsebéből, akiknek már minden teljesen mindegy.

A summa két tételből áll. Szerdán derült ki hirtelen, hogy Pártunk – következésképp O. V – kettő egész nyolctized milliárdot szán országában ortodox templomok generálozására, illetve egy új megalkotására. Urunk ugyanis a stadionok építésén kívül imahelyek létrehozásában is jeleskedik, ez a szexepilje neki.

Most épp azt mondja a kormányhatározat, hogy újuljon meg az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus) budapesti Petőfi téri Nagyboldogasszony ortodox székesegyháza, a miskolci Szentháromság ortodox templom és a tokaji Szent Miklós ortodox templom. Valamint épüljön egy új Hévizen.

Úgy lehetett ez, hogy miniszterelnök úr kedden este törte az ő ezüstös veretű üstökét, hogy mit kínálhatna desszertként tartótisztjének, aztán ezt bírta kiötölni. Reggelre pedig a szorgos manócskák meg is alkották azt a kurva határozatot, másnap pedig kékszegélyű kistányéron nyújthatta át, mondván: parancsoljál, édes gazdám.

A bekerülési összeg elenyésző a mai magyar viszonyok között, még csak annyi sincs, amennyit a Délvidék Sport Akadémia kapott Topolyán, piszok a köröm alatt csupán. Ellenben nagyon jól példázza, hogyan megy a kormányzásnak nevezett színdarab itt minálunk. Hát így, ilyen katonásan-egyszerűen.

A másik ajándok, amit a Medve kapott, még ennyit sem kóstált, százkilencvenkettő millió volt csupán az űrkutatásra. Ám nem arra, hogy a magyar asztrofizikus újabb göncölöket fedezhessen fel, se nem arra, hogy a Mészáros&Mészáros három csavart legyártson a következő szputnyikhoz.

Szó szerint: „az űrkutatás és az űripar területén megvalósuló magyar–orosz együttműködéshez kapcsolódó diplomáciai feladatok ellátása” érdekében címkézték. Magyarán szendvicsre, ropira meg kaviárra, viszont a pénzt szimbolikus módon az európai uniós befizetésekre szánt költségvetési keretből veszik el, amit nem kell különösebben kommentálni.

De hogy örömökről is beszámoljunk: míg Putyin elvtárs Budapesten ásítozott, hogy mikor mehet már haza, nagy barátságok is szövődtek. Szijjártó külügyes – aki új frizurával jelent meg a reptéren, mint fogadóbizottság – turullábon forgó dácsájában kollégájával, Lavrov elvtárssal vacsorált. Hogy Szilvia asszony milyen menüvel lepte meg a komoly férfiakat, arról nincsen információm, de majd a Bors kideríti. Vagy a Blikk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!