Böllérbáj

Nagyon hideg volt, még sötét, amikor Pistike a másik oldalára fordult, a Jézuskáról meg a halkan szálló angyalokról álmodott, és édes nyál csordult a párnájára a kiesett cumi mellé. A templom harangja hatot ütött, amikor anyuka – csak így nevezte a gyerek – bemotozott a szobába, és költögetni kezdte.

– Pistike. Pistike, kicsi fiam, ébredjé’! – A gyerek fordult egyet, de nem tért magához, éppen az óvó néniről, meg a Zsülikéről alakultak képek a fejében. Zsülike nagyon aranyos volt, vele szokott játszani, de a többiek csúfolták emiatt.

– Ébredjé’ má’ gyerek! – Rázogatta az anyja határozottabban, ami szavakhoz az udvarról fölnőttes hangok, káromkodás meg röhögés társultak, a gyerek fölült, Zsülike meg huss, elveszett a ködben. Hülyén nézett ki Pistike magunk közt szólván, azt sem tudta, hol van, a haja elfeküdve, szemei csipásak, az anyja meg, hogy fölébressze fölnőtt módon, kis vizet locsolt az arcába, meggereblézte az üstökét, és fölöltöztette.

Kis melegítőt adott rá, kéket, takarost, kis atlétát, kis pulóvert, kis sapkát, kicsi ingecskét meg köténykét, kis bekecset, apró gumicsizmácskát, hogy az apjára hajazzon. Olyan is volt, bamba, mint rendesen. Anyuka majdnem beletöltötte az önindító kisüstit, a nagyi szólt rá, hogy: – Jolán, micsinász? – miközben a hurkába való hagymát pucolta.

Jolán-anyuka magához tért a delírből, Pistike még nem igazán, amikor kiterelte a fiacskáját az udvarra, ahol máma férfit faragnak belőle. Ott volt a rokonság, a Jenő sógor, a Laci koma, a Jancsi meg a Béla. Pistike látta az ismerős bácsikat, a vereslő orrukat, hallotta a hangjukat, de semmit nem értett. A nagyok röhögve beszabadultak az ólba, és hátsó lábainál fogva vonszolták ki Dezsőkét, a disznót, aki a vesztőhely felé haladva nem röfögcsélt kedvesen, hanem visított halálra válva, tényleg, mint a vett malac.

Az egész udvart, de az egész falut is betöltötte az életért való könyörgése, de kegyelem nem volt, kiterítették Pistike előtt, aki bambán állt ott, kezében egy marha nagy késsel, ami nem tudható, hogyan került hozzá. Az apja, akinek már malacszeme volt a házi főzésűtől, Dezsőke torkára mutatott, egy pontra, és a fiára szólt.

– Ide szúrjad! – Dezsőke szemei olyanok voltak, mint a Zsülikéé.

– Szúrjad má’ kölök! – Mondta az apja, és hogy a nadrágszíjat elkerülje, Pistike bökött, de nem jól, csak karcolta a bőrt.

– Döfd bele! – Harsogta már az összes svájcisapkás, Dezsőke hangja éteri magasságokba emelkedett, Pistike pedig teljes súlyával a késre nehezedve hatolt be a malac torkába, érezte a hús ernyedtségét, a rángásokat, a halált.

– Forgasd meg! – Üvöltötte az apja, s amint ezt megtette, Dezsőke torkából vérgejzír tört elő, beterítette Pistike kis melegítőjét, a kéket, takarost, kis atlétáját, kis pulóverét, kis sapkáját, kicsi ingecskéjét meg köténykéjét, kis bekecsét, de még az apró gumicsizmácskáját is, és tényleg olyan lett, mit az apja, annyira jómagyarember.

Dezsőke elhallgatott, vére patakzott a vájlingba, aprókat rúgott csupán, amikor Jenő sógor így vigasztalta a gyereket: – Most sír a legjobban. – Aztán mindennek vége lett, a férfiak pálinkát kaptak, Pistike állt ott, késéről folydogált a vér, eszébe jutott Zsülike megint, és megkérdezte: – Nézhetem a Nickelodeont? – Az apja így felelt: – Nem való az a sok marhaság neked. – Ezt válaszolta böfögve, mert visszaköszönt a házi főzésű.

(Állatkínzás miatt indított eljárást a rendőrég az egyik közösségi oldalon közzétett videó miatt, amelyen egy óvodáskorú gyermek – felnőttek biztatására – leszúrt egy malacot Sellyén – erősítette meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-nek. A Pécsi Újság.hu vasárnap délután megjelent cikkében azt írta: a szilveszter napján készült, azóta a közösségi oldalról eltávolított felvételen az látszott, hogy egy óvodáskorú gyermek leszúr egy visító malacot, amire felnőttek biztatták. A cikk szerint állatvédők tettek feljelentést az ügyben, mert az állatnak indokolatlanul okoztak szenvedést, mivel nem kábították el leölése előtt. A BMRFK az MTI érdeklődésére közölte: a január 4-én tett feljelentés nyomán eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen. Az eset körülményeit vizsgálja a Siklósi Rendőrkapitányság, ezért a hatóság a nyomozás érdekeire való tekintettel további részleteket nem közölt.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum