Anikó asszony szoknyája

Orbán Viktor nem csak Magyarország, Európa, a Föld nevű bolygó és a tágas Univerzum megmentője és jótevője, ezen felül keménytökű magyar legény is. Bár embertársaink állagán nem élcelődünk az illemtankönyvek szerint, jelenlegi formájában ez utóbbi állítás nehezen hihető, kezet csókolni azonban még mindig tud a maga eccerű módján.

Hogy miniszterelnök úr az igazi kan, az ország alfahímje, az akkor derült ki, amikor Vonáné levelet intézett Orbánnéhoz, hogy állítaná már le a hitesét, akinek a sameszei ebben az időben előszeretettel matatnak ellenfeleik gatyájában, most épp azt derítették ki, hogy az első számú magyar náci buzi volna. Vagy legalábbis nem vetette meg a farkakat sem valaha.

Ez érdekes, viszont szégyellni való nincsen rajta, Röhm is meleg volt, és ez a Führert egyáltalán nem zavarta. Egészen más okok miatt – kicsit nagyra nőtt – mészároltatta le a szépemlékű kancellár a sebhelyes arcút. Ha Vona a maga hosszú kések éjszakájától tartana, akkor aggodalmát megértenénk. Hogy szimplán lebuzizták, az kit érdekel?

58714_448419226_smallVonánét, de nagyon. Tényleg nehéz lehet így, ebben a mocsokban meghengergőzni, amely a Fidesz sajátja, és ellenfeleit is húzza-vonja az iszamosba. Fölhívnám azonban a figyelmet a népi bölcsességre, miszerint, aki ribancnak szegődik, azt általában megkefélik, csodálkozni ezen nincs mit. És most, hogy elmeséltem a fiatal demokraták történetét, vigyázó szemeim Orbánra vetem.

Anikó asszony elfoglalt ember, leköti őt a feudum – földek, rétek, szőlők, szántók – gondja, meg az összes purdé sem nőtt föl még teljesen, hát perszehogy nem válaszolt asszonytársa rívására. Ilyen feladatokra szolgák hada áll rendelkezésre, s a népes seregből most egy Havasi Bertalan névre hallgató organizmus fejtette ki az Udvar álláspontját, hogy aszondja:

“Orbán Viktor politikusként, Magyarország kormányfőjeként hozzá van szokva, hogy minden alapot nélkülöző hazugságokkal, kitalált magánéleti karaktergyilkosságokkal igyekeznek lejáratni, sokszor a családját is megalázzák; sajnos ez is a politikusi munka része. Van, aki ezt képes férfiasan kezelni, és van, aki inkább az asszony szoknyája mögé bújik.”

Ez kerek és karakán. Az egész delíriumban a férfiasság hangsúlyozása tetszik nekem leginkább. Miniszterelnök úrról tudjuk, hogy megfelel az ideális magyar férfi archetípusának. Szereti a focit, imád szotyit pökködni, kolbászt tölt és pálinkát hörböl a vejjel, valamint legszívesebben a budija mellé hívná öldöklő küzdelemre azt, aki báncsa őtet. Annak idején André Goofriendet is öklelődésre szólította föl, enélkül nem volt neki elég férfias a manus, aki csak korrupcióról mormogott, de ahhoz nem volt elég tökös, hogy a vasvellát a kezébe vegye a trágyadomb tövéből.

trágyaMindennek oka van. Amikor Orbán Viktor megszületett, Felcsút még nem volt az a világváros, mint máma, következésképp a vezér gyermekkora is tehénszaros udvarokon telt. S mint minden rendes faluban, a közösségi lét itt is a búcsúban tetőzött – augusztus 15. a jeles nap ezen a szent helyen -, amely népünnep a kocsma udvarán szokott végződni bordatörésekkel.

Ilyeneket látott a suttyó Viktor, és ehhöz képest vált férfivá is, ilyen népmesei módon. Gyere ki! Ez a hím lét alfája, valamint omegája. Ehhöz képest, amikor 2013 júliusában a szerencsétlen devizahitelesek eljutottak a Cinege utcába, hogy eszmét cseréljenek vele, Anikó asszonynak kellett kimenni a megalázottakhoz és megnyomorítottakhoz, miközben a király a függöny mögül kukucskált.

Ez a bátor kiállás jellemzi őt azóta is. A Cinege utcát hermetikusan lezárták, golyóálló furgonban közlekedik golyóálló mellényben, sőt, még az ország házában is kevlárban jár és kel. Ha a népe közé merészkedik, fogdmegek válogatják – motozással egybekötve -, ki lehet az a szerencsés, aki két kordon közé bejuthat, de semmiképp sem a közelébe. Ennyi tán elég is Anikó asszony szoknyájáról, amely előtt, de mindenképp a TEK mögött éli nyomorult életét Felcsút szülötte.

Ha Vonánét vigasztalni óhajtanám – eszembe’ sincs -, akkor erre a tényállásra hívnám fel a figyelmét. Hogy a diktátoroknak sem haligali az élete, meg, hogy Magyarország az már nem, de Helsinki még mindig nyugat, és ezt a taknyot az ő hites ura, meg a rejtőzködő vezérbika közösen hozták össze. Ha pityeregni van ok, akkor csakis ez. Megállapítható, hogy Vonával kibasztak aljas módon, mégsem lehet sajnálni igazán. A forradalom fölfalja az ő gyermekét ugyanis, mint azt a guillotine-ok élénk munkálkodása óta tudjuk az annalesekből.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!