Párhuzamos Magyarországok

Hát elmúltak az ünnepek, és fába szorultak a férgek, nem kevés tanulsággal. Kiderült, hogy minden kétely ellenére igaza van Andrej Lindének, és valóban léteznek párhuzamos univerzumok, sőt, léteznek párhuzamos Magyarországok is, és mindegyiket egyszerre kell vizslatnunk, hogy a nagy egész a szemünk elé táruljon.

Mindez azonban nem kevés munkával, kezek, távirányítók, szemek és fülek összehangolt tevékenységével volt elérhető a tegnapi felkent – vagy megátkozott, tessen választani – napon, amikor is kiderült, ha az ember egy médiumon keresztül szíja magába a mérget, akkor semmit sem tud.

Illetve a nagy többség – akinek ehhez van meg a technikája vagy előfizetése – azt, amit a mi jótevőnk szeretne: hogy ő milyen faszagyerek, országot, Európát mentő egyetlen lehetséges tündér az ő alattvalóinak, az új egységnek, amely akolba a tegnapi színjátékkal is terelgetni óhajtották a báránybarmokat.

parMindazt, amit most leföstök, tessenek úgy elképzelni, hogy egy időben történik, magam épp úgy tettem szert a nagy tudásra, hogy sztereóztam. Ez azt takarja, hogy szemben velem a számológép monitorja, jobbomon a televigyor. Ez utóbbit pedig még pluszban irányítani kell, ide-oda ugrálva a csatornák között, mert mindenhol más történik épp.

Munkás egy dolog volt, na. A Kossuth téren előételnek nemzeti pátoszba csomagolt giccset kínáltak a kiválasztottak számára, amely pörformanszból egyetlen momentumot érdemes megragadni. Egy tizenéves forma kölök olvasott fel, és ajkain sátáni vigyorral élvezkedett azon, hogy az ávósokat fejjel lefelé lógatták föl a dicsőségesek.

Amely lehet, hogy szép történet, ellenben fölveti az emberben, hogy milyen fölnőtt válik majd az ördögfiókából. Tán olyan, mint akik ezzel egyidőben a téren ruházták meg a sípolókat, amely felemelő aktus persze, hogy nem látszott az orbántévében.

Mindenesetre nagyon rossz érzéseim támadtak ezt figyelve, eszembe ötlöttek a natgeo képei, amikor is a Hitlerjugend óvodásait kitartó buzgalommal nevelgették a gyűlöletre, s amikor a szövetségesek lefegyverezték őket, akkor az édes gyermekekből mégis csak előbukkant a lelkük mélye, és ott bőgtek a kamerák előtt, hogy mama.

A főétel a mi egyetlenünk volt a maga hülyeségeivel, amelyek már szót sem érdemelnek. Ebben a manusban évekkel ezelőtt elakadt a tű, azóta hibás bakelit ő. A technika azonban nehéz egy ügy. Mert a buzgalomban, hogy valahogy kivegyék a sípolást, dobolást és nyenyerészést a felkent gondolatok alól, szétesett minden.

A vezér tátogott, és valami hatalmas késéssel követte a hangja, mintha azeri testvéreinktől szólott volna hozzánk. Akkor szoktak ilyenek történni, amikor az irdatlan messziségből műholdak sokaságán keresztül érkezik meg céljához a szakadozott adás. Csak a sercegés hiányzott belőle.

ekozben-egy-parhuzamos-univerzumbanMinderre pedig azért volt szükség, mert, amint szemből láttam és hallottam a hvg netes közvetítésén, a tér sarkában meg óriási volt a hangzavar. Fújták, egyre csak fújták a rendőrsorfal előtt, egy terepszínű ember ott pogózott, ilyenek. Itt tehát másmilyen volt a hangulata a magyar embernek.

Mint ahogyan ezzel egy időben meg a Blahán is volt egy másik dimenzió. Ezt az atv mutatta meg nekünk, ahol az ellenzék diskurált igencsak szordínós hangulatban, szép csöndesen. Kiderült, hogy elkezdték keresni egymás kezét a sötétben megint, aztán vagy megtalálják, vagy nem.

A haverságot illusztrálandó Gyurcsány leszólt a színpadról az MSZP vezérnek, hogy aszondja: „Hozzád beszélek, Gyula.” Bokros pedig népfrontot és ötszáz napos programot hirdetett, hogy abban boruljunk össze, meg hogy a balos újságíró – az nem tudom, milyen lehet – az csak ne kritizálgasson már.

Jól van, borulni hajlandó vagyok, a kritika jogát ellenben fönntartom. Ez a lényegem, illetve az újságírás lényege, és sajna, lehet Bokros akármilyen faszagyerek, kitetszik, hogy ő sem igazán érti, hogyan működik ez, illetve hogyan kellene működni ennek az egésznek.

Küzdelmes órák után aztán mindenhonnan hazamentek a legények, és most nem tudom, mi van. Az egész hömbölgésből egyetlen pozitívum sugárzott csupán. Ha egy hatalom ennyire elszigeteli magát, és ily mértékben manipulálja az outputot, az az álmoskönyvek szerint a végóráit jelenti. Legyen igazam.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!