Ne legyenek kétségeink, ami tegnap a Kossuth téren történt, szoros összefüggésben van az elmúlt év történéseivel. A kék plakátokkal, és a folyamatos uszítással. Illetve nem is csak ezzel az alig több, mint tizenkét hónappal, mert nagyon régen elkezdődött a lelkek mételyezése.
Már a polgári körök kialakításakor, az egy a tábor meghirdetésekor. Ellenzékben Orbánnak elemi érdeke volt, hogy híveit ébren és éberen tartsa, hogy ott legyenek, ha szólít a haza, amely ekkor már egyenlő volt a Fidesszel – a haza nem lehet ellenzékben -, és ezek a körök nem valami mentén, hanem valakivel szemben, valami ellen definiálták magukat.
Ugyanígy, ahogyan jönnek elő a Fidelitasból az új és még újabb generációk, úgy válik az egész egyre szenvtelenebbé. Amikor először találkoztam ezzel a csoporttal, akkor valami nagyon rossz érzésem volt, amit csak később tudtam meghatározni. Rá kellett jönnöm, hogy ezek nem lelkes fiatalok, ezek katonák. Belőlük születnek aztán a Voldemortok.
Kialakult már az a generáció, amely nem eszmék és eszmények mentén adja a fejét politizálásra, hanem jól felfogott karrier-építési szándékkal, és előre jutásához semmitől sem riad vissza, mindenen átgázol. Érdemük, ha van, csak egy, a vezérhez való végletes lojalitás, ami viszont elemi érdekük is: ez az érvényesülés egyetlen útja. Becsületük a hűség, hogy kaján legyek.
A polgári köröket azonban elorozta Vona, megszületett a Jobbik, mintha a Fidesz kishúga volna, és ma látjuk, mire jutottak. Közben kezdtek kiépülni a gyűlölet gyönyörűséges körei is, először csak mintha belső használatra, hazaárulózással, ráront a nemzetére sulykolással, és a polgári körök hiánya miatt keletkezett űrt kitöltötte a CÖF, immár alig leplezett kormányzati, illetve Fidesz támogatással.
Ők már vonulnak is, az első sorban az ötös számú tagkönyv tulajdonosával, a homofób, antiszemita, cigánygyűlölő Bayerrel, aki kormányzati pénzből kistafírozott lapnál végzi a fentebb jellemzett munkásságát, és akit ezért kitüntetnek. És a fő rákos daganat maga Orbán.
Már nincs egy meg-, és felszólalása sem, amely ne a kirekesztésről szólna. Ennek volt a megkoronázása az új közösség megalapítása, amelynek a nevében bármit megtehet, ha törvénytelenül is. Most már csak az ő miniszterelnökük, a többi hétmillió nem számít.
Azok mások. Nem mi vagyunk, azok mind kommunisták. Szuggerálja Orbán, s mondja, hiszen tegnap is a kommunizmus füttyögetett a téren. És ahogyan a menekülteket lehet gyűlölni, mert azok nem maguk fajták, most már ezt a hétmilliót is, mert ezek is mások. Ez csapódott ki tegnap. De bármi szomorú is ezt így kimondani, voltaképp nem történt semmi. Ez csak az eleje Orbán végső útjának, amelynek nem látni a végét.
De hogy követni fogják őt a gyűlölet egyre táguló köreiben, az teljességgel bizonyos. Az ellenség kijelöltetett, aki mindenki más. Csak egy a baj: a gyűlölet rendszerint nem éri be azzal, hogy a gyűlölet tárgyát elutasítja, hanem meg akarja rontani, semmisíteni, mindenképpen kárt tenni benne.
Az a társadalom pedig, amelyben a gyűlölet uralkodik, önmagát pusztítja, ezért tanítja minden fejlett vallás a bocsánatot, a szeretetet, mint az erkölcsi élet legfőbb eszményét. Ilyen vallás viszont Magyarországon nincsen, mint az ismeretes. A pápa is komcsi már.
Vélemény, hozzászólás?