Alakul a nihil

A rezsibiztos főbirkózó, latin-görög gyökerű fiatalember, akit véletlenül Németh Szilárdnak hívnak, és nagyon reszket az idegenektől, most is megmondta a frankót. Szerinte „épp ideje volt” a Népszabadság bezárásának. Tuzson Bence – aki nem tudom, mi a rosseb, de ő is mindenhez ért – azt fejtegette, hogy a kormány kizárólag gazdasági kérdésként tekint az ügyre.

Végül is igaza van. Minden gazdasági kérdés, az is, hogy őt az ő kormánya nagyon szép pénzért alkalmazza. Hogy ezek a kijelentések mennyire sunyiak és álszentek, azzal én nem kívánok foglalkozni most különösebben, mert minek? Kies hazánk szellemi állapotjára fókuszálnék inkább, mert elsősorban az vezet ide. Hogy egy Népszabadságot be lehet zárni.

a-hulyeseg-torteneteReggelente, amikor hatkor beállítok a boltomba kifliért vagy csigáért, más, álmatlan polgártársakkal is összefutok rend szerint. Legtöbbjük ilyenkor veszi magához az aznapra szánt szellemi táplálékját is, amit körömreszelés közben lehet vizslatni. Ilyen színes kiadványok ezek, amelyek celebek melleivel foglalkoznak leginkább.

Népszabadságot én senkinek a kezében nem láttam a hosszú évek alatt, és ez nem a lap hibája. Ezt azért szögezzük le. A csöcsös lapok a magyar választópolgár nívója, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Ilyképp magam a Népszabadságot nem azért siratom, mert ellenzéki. Nem az volt, nevezzük inkább realistának. Azért fáj leginkább a letarolása, mert egy szellemi műhely szűnt meg.

Ahol még volt alakja, formája annak a szakmának, amit újságírásnak neveznek. Például nagyon bennfentesként az is látható volt rajta, hogy még tördelni is tudtak. Ugyanez a MédiaWorks zabálta fel a mi kis helyi lapunkat is, itt a megyében. Egyébként ott születtem én huszonhét éve, és kitérők után – tíz évvel ezelőtt – úgy véltem, hogy próbáljuk meg újra.

Nem ment. Nem írni kellett, hanem dobozokat betölteni betűkkel. A forma szabta meg a gondolatot. Kurva nehéz így irkálni, és minden megbecsülésem azoké, akik ilyen feltételek mellett is tudnak tartalmat szolgáltatni. Olvasható szöveget. Tudva azt, hogy a tulajdonos, a gazda mit vár el. Minálunk Hendét vár el, és a folyományait. Rózsaszín vidékeket.

Most egy kicsit eleveztem a Népszabadságtól, de hát, ez is az. Minden Népszabadság, ha úgy vesszük. A testi nevelés meg a stadionok kultusza, a tizenhat évre leszállított tankötelezettség, a mindennapos nótázás vágya, és az összes hasonló őrület arra fut ki, hogy Népszabadságra ne legyen szükség. Másra sem lesz hamarosan, a tegnapi történések egy hosszú út első állomása voltak. Ennek végén pedig majd ott ülünk a stadionban, bajszunkon szotyola-maradványok, és böfögünk. Ezt szánják nekünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!