Akkor hát, mi – idétlenek, akik nem járultunk Orbán urnájához -, közel hétmilliónyian, végleg kiestünk az időből. És a térből is, s mivelhogy e kettőben létezik minden – a szubatomi szinttől a csillagrendszerekig -, így mi magunk, mint köztes organizmusok, megszűntünk létezni. Fideszileg mindenképp, mert nem tartozunk bele a politika és pártok fölött álló új egységbe.
Én nem tudom, mi ez amúgy, ami hirtelen, váratlan, csak úgy lett egy elbukott népszavazás utáni zűrös éjszakán. Amikor tán a gyógyszerek meggondolatlan túladagolása miatt gőzös gondolatok kavarognak az ember fejében, és aztán hopp, valahol a homloklebenyben, akárha égő fáklya, ott világít a szlogen, amivel el lehet lavírozni 2018 tavaszáig. Lehet majd új, szép nagy plakátokat nyomtatni és ragasztani, mert, hogy ez következik, az teljességgel bizonyos. Mostantól a hétmilliót lehet utálni, aki nem eléggé magyar.
Nagyon szép ez, mondhatni csodálatos, ám erre alapozva, ezt origóként használva alap-lószerszámot módosítani nem komilfó, pláne törvénytelen is. Vasárnap leltem is erre egy csodás párhuzamot, amit most megismétlek, mert ez a hű tükör. Mindenki le van szarva, az lesz, amit én akarok. Mint a dagadt kölök a grundon, a labdabirtokos, aki saját kényére állítja össze a csapatokat, és hozza meg a szabályokat, hogy mindenképpen nyerjen. Most is feledve van mindenféle szabály, amit pedig esetünkben törvénynek neveznek.
Ez egy új szint, új minőség, mivelhogy egy ország mégse grund, illetve ez a miénk, ez már afelé tendál, és olyannyira, hogy a benne ügyködők gyermeki szinten vannak. A kiskölkekről pedig tudvalévő, hogy igen élénk a képzeletük, egy kavicsból is lehet bármi, röpülő vagy kismajom, határ a csillagos ég. El is hiszik, amit gondolnak, és már ezek is, ezek ilyenek, ezek ugyanazok. Most már teljesen belelovalták magukat a nemlétező győzelembe, és ez lett az új valóság.
Az einstand – mondjuk – folyamatos, a homokbombákat meg most gyártják, az ellenség az egész rohadt Európa – na meg a maradék hétmillió -, akik úgy látják, hogy minden, amit most erre hivatkozva tesznek, törvénytelen. Kész, ezt nem lehet másképp mondani, és mondják is nekik, de le sem szarják. A kavicsom paripa, hejhó. És verik a habot, a farakásaik tetejéről lődöznek mindenkire, aki józan.
Aztán a labdatulajdonos, a mi dagadtunk ötpárti egyezetésről álmodik, hogy a törvénysértését legitimizálja. Arra nagyon-nagyon kíváncsi leszek egyébiránt, mely kisvezérek jelennek meg az asztalánál, hogy demokráciát mímeljenek a diktatúrában. Ha odamegy akármelyik is, az utolsó esélyét veszíti el annak, hogy komoly emberként tekintsen rá az ember. Ez az a helyzet, ez az a szint, amikor nincsen miről tárgyalni. Ez a mi Münchenünk 1938-ban. Pont.
Mert még egyszer vegyük át, mi van most! Az alaptörvény farigcsálásának semmi értelme nincs, mert az uniós jog felette áll a tagállamok jogának, beleértve az alkotmányokat is. Az Unió működéséről szóló alapszerződésben benne van, hogy az Uniónak joga van bevándorlással kapcsolatos intézkedéseket hozni, amit a Fidesz is megszavazott. Pont.
De már félig ég a ház, ugyanis Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást indított Magyarország ellen, amiért nem akarunk befogadni tőlük visszairányított bevándorlókat. Ennek következtében az Európai Bizottság kikéri Magyarország álláspontját, és ha a kormány kijelenti, hogy nem hajlandó befogadni senkit, akkor kötelezettségszegési eljárást indíthatnak Magyarországgal szemben. Pont.
Itt tartunk most, de lehet még rosszabb is, mégis verik a habot. Isten, és a magyar nép ellen való vétek, sőt, bűn, hogy az egész delírium, amibe most rángatják bele az országot nem egyéb, mint 2018 megalapozása. Most kezdik adagolni a gyógyszert annak a három millió új egységnek. Feltéve, ha lesz még addig Magyarország, mert ha az Unió elzárja a pénzcsapot – és erre jó esély mutatkozik -, mert úgy véli, hogy itt minálunk elég érdekes módon költik el a lóvét, abban a pillanatban lesz vége az egész magyar vircsaftnak, csak hát benne ücsörgünk, így egyképp nekünk is. Pont.
Viszont láthatólag új faj van születőben, akinek a becsülete a hűség (Meine Ehre heisst Treue), és többet erről fölösleges. Mert mivel is magyarázhatnánk Navracsics urat, aki belerántotta magát a kakába. Ím így. Hazarepkedett Brüsszelből, ahol ő uniós biztos, ergo uniós alkalmazott, hogy munkaadója ellen szavazzon. Ez pedig nem egészen szerencsés dolog.
A Brüsszeli Bizottság magatartási kódexe szerint Navracsics Tibornak – mint uniós biztosnak – minden esetben meg kell védenie az uniós döntéseket, mindig a közös európai érdeket kell képviselnie, illetve nem tehet olyan megjegyzést, amely kétségbe vonja a Bizottság döntéseit. Mindezt a szabályok szigorúan tiltják. A mi Navracsicsunk mindkét szabályt megszegte, mert hűséges típus ez is. Lehet, hogy emiatt röpülhet haza végleg.
Mondom, új idők vannak, új dalokkal, ha totálisan értelmetlenül is. Indulót is találtam ezeknek a mi új árjáinknak, ami ez lenne: „Verem, verem, verem/ Majd beleszakadok,/ Nem bántok én senkit,/ Csak verem a habot.” (Hobo Blues Band) Szórakozok itt, amikor tutulni vagy sírdogálni kéne vérmérséklet szerint. Viszont zárás-, és összegzésképp az állapotunkról: Schrödinger macskája vagyunk, amely gondolatkísérlet arra az abszurditásra mutat rá, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot. Jelentem, most már figyelnek minket, és mindjárt csilingelnek az utolsó kenettel.
Vélemény, hozzászólás?