Térdre, testre, befutóra

Még májusban esett egymásnak Dabason egy 67 és egy 71 éves helyi asszony. Mint a most napvilágra került rendőrségi jelentésből kitetszik, van bennük élet, ugyanis bottal és tányérral harcoltak. A 67 éves nő veszekedés közben egy közel másfél méteres pálcával többször is megütötte haragosát, aki nem maradt adós a válasszal: a kezében lévő üvegtányérral arcon ütötte a támadót.

Ahogy később a kirendelt orvosszakértő megállapította, mindketten könnyebben sérültek az összecsapás során.

Ha nem ebben a globalizált, migráncsoktól hemzsegő világban leledzenénk, akkor senki nem tudna a lokális perpatvarról, most meg mindenki élvezkedhet rajta. Itt, ahol lakok, ebben az utcában is folyamatosan ordítanak a jónépek. A minap mindenféle fölújítás és egyéb okokkal és indokokkal elképesztő hangzavar lett hirtelen, úgymint flex, csiszoló-ótvaroló, betonkeverő és bajtársai. Volt nekünk is 71 éves, és igen élénk asszonyunk, kitöltötte az egész utcát az elejétől a végéig.

oregKurvaanyázta a munkásokat oly kitartóan, hogy az egy koala nyugalmával megáldott egyik malteres meg nem unta. – Mit ordítasz, bazd meg. – Ilyen illetlen szavakkal illette őt, és, hát béke akkor sem lett. Elterült a flaszteron a néni élete, majd meg a munkásoké is, egészen cifra végeredményeket mutatva. Viszont ott terpeszkedett visszavonhatatlanul. És ekkor jöttem rá, amit amúgy is vélhettem volna, hogyhát én itthon vagyok ebben a világban.

Amikor reggel hatkor elvánszorgok a boltokba, akkor elképesztő örömeim vannak nekem. Például a nemzeti cigis már csak annyit kérd. – Egyet? – A mellette lévő kisboltban már csak ennyi van: két buktát kérek, a kakaót már meg sem nézi a kosárkámban. Aztán a marketben meg csak annyit mesélek, hogy azt kérnék, amit tegnap, mert kurva jó szlovák lecsókolbászuk van. Megkapom, és mosolyra húzódik a szájam, pedig ez nem egy gyakori jelenség.

Ilyen hajnali dolgaim vannak nekem, amikor úgy vélekedek, hogy egy a világ. Tíz óra tájban jönnek aztán az igazi hajnalok, prémium műsorral. Ilyenkor rogyok össze, és még csak az az eszement szerencse, hogy széken üldögélek, amiről nehéz leesni, bár már sikerült. És hogy mindezt mért meséltem el nyájas mindnyájuknak? Csak, mert ehhöz volt kedvem. Neszavazzárá, amelyikre.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!