Orbán, és a tenger mormolása

Mottó:

„Itt eszem kenyerét a török császárnak,/ Ablakomra titkos poroszlók nem járnak/ Éjjeli setétben/ Hallgatni beszédem/ Beárulás végett…/
(Lévay József)

Orbán Viktor sohasem lettünk volna – már csak lélekegészségügyi okokból sem –, mostan azonban különösen nem lennénk az, mert kértek tőlünk valamit. Eljött az egyszer ideje tanúilag.

96851_172533416_smallErdogan bácsi, a mi miniszterelnökünk országos cimborája alapos ember. Ott ugyan még nem tart, hogy a lázadók családját hetedíziglen kiirtsa, munka mégis van elég, tízezrek vonulnak a börtönébe, mert rend a lelke mindennek.

A sátánt mindenhol nevén kell nevezni. Ez Erdogannál Fethullah Gülen, aki épp Amerikában lavázik, ennek ellenére a jó török elnök nagyon szeretné őt a saját rácsai mögött tudni, így elfogatóparancsot adott ki ellene.

Ez a Gülen nem illik sem az erdogani, következésképp az orbáni világképbe sem. Hittudósként legfőbb tanítása, mondanivalója a vallásközi párbeszéd, azaz a dialógus, és mint az közkeletű, ez a felfogás manapság nincsen divatban.

Viszont iskolákat alapított szerte a kerek világban, mintegy háromezret százhetven országban, és éppen kettőt minálunk. Ezeket be kéne zárni, Erdogan arra kéri a különböző nemzeteket, hogy vonják vissza az országukban működő Gülen-iskolák működési engedélyét.

Ezek komoly fejtörést okozhatnak a libikókán ülő Orbánnak, mert ha megteszi, újra bebizonyítja, hogy nincsen helye Európában. Ha nem, akkor a cimbora haragszik meg rá.

Főleg azután okozhat ez migrént, hogy a mi vezérünk 2013-ban így rajongott Recep Tayyip Erdoganért: „Ennek az évtizednek az egyik kiemelkedő politikai vezetőjét köszönthetjük Magyarországon. Nem ismerek még egy olyan gazdasági sikert az elmúlt időszakból, mint amit a törökök vallhatnak magukénak. A mi eredményeink még nem tartanak itt, de reménykedünk, hogy el fogunk jutni ide.”

tengermormolásaHát, ugyan úton vagyunk, de még nem értük el teljesen az áhított célt, a hét mennyországot, a hetvenhét szüzet meg a mézesfolyót. Végzetünk azonban kijelölődött mintegy, hiszen az iskolabezárásos kérésnek eleget tett már ezidáig Azerbajdzsán, Szomália és Jordánia is.

Ennyi barátot meg nem lehet elveszíteni egyszerre, hiszen például Azerbajdzsánhoz is igen gyengéd szálak fűznek minket, mint azt a baltás gyilkos pátyolgatása is mutatja.

Itt a nagy döntések ideje hát újra, hogy merre induljon vezérünk zakkant gondolatvilága. Keletre? Nyugatra? Délre? A lét nagy és megválaszolhatatlan kérdései ezek.

De ha nem vigyáz, még ez lesz a vége:

„Egyedül hallgatom tenger mormolását,/ Tenger habja felett futó szél zúgását,/ Egyedül, egyedül/ A bujdosók közül,/ Nagy Törökországban…”
(L. J.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!