„Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád….”
(KD)
Éntőlem meglehetős távol áll, hogy valakinek is a hitén kuncogjak, vagy fölhándigáljam neki az egész delírt. Mindenki abban hisz, amiben csak akar, amire gusztusa támad, legyen az az Úr, vagy éppen nagy, zöld szemű ufonauta, és még ezeken felül is van kínálat.
Továbbá el kell fogadnunk, hogy léteznek tudatmódosítók, amelyek közül olyik legális, mint a nagyfröccs vagy a Jézuska, mások pedig – mint a fű és barátai – üldözendők, hátrányosan megkülönböztettek úgymond, de nem lehet minden tökéletes.
Az viszont igazán kihoz a békémből, ha hitetlenek veszik szájukra hiába Isten nevét, és nem azért, mert magam valami keresztes vitéz volnék, a hit védelmezője, hanem egészen közönségesen az zavar a semmiben, hogy ezek a manusok permanensen és gusztustalanul mondják a nem igazat, a valódit meg pláne nem.
Sokan, és már nagyon régóta vannak ilyen élőlények szerte a Fidesz-ben, aki alakok, amikor kiderült, a zsolozmázás nagyobb hasznot hoz, mint a tiszta ész és az egyenesség, valamit gyorsan ehettek, mert azóta folyamatosan fújnak a seggükből a böjti szelek, mint azt Marquez mester oly igen találóan állapította meg Fernanda del Carpio kapcsán.
Régebbi időkben a párttitkárok hirtelen kikoptak a templomi padokból, most meg olyan világ van, úgy vélik a magukat felkentnek vélők, hogy az uborkafájuk csak úgy marad meg, és csak akkor lophatnak zavartalanul, ha reggeltől estig dohos istenszagot isznak magukba. Hazudik mind.
Házelnök urunk is beleillik ebbe a sodorba, most épp hamvas és érdemtelen harcostársainak, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elsőáldozóinak mesélt kitartóan Kisvárdán a népszavazás témaköréről, hogy hitükben őket tudományosan megalapozza és megerősítse. Manapság ez a sláger, mint tudvalévő. És ebbe is beleszőtte az Urat. Ez is sikerült neki.
„Ha képesek vagyunk az Istentől adott szállásterületünkön a kultúránkat megvédeni, akkor azzal nemcsak saját magunkat, hanem az európai civilizációt és kultúrát is megvédjük, amiről a nyugati-európai politikusok egy része már nyíltan lemondott.” Magyarországot már sokféleképpen nevezték mindenféle alakok, szállásterületnek, amelyet ráadásul Istentől kaptunk, még soha senki.
Ebben a föntebbi kinyilatkoztatásban nagyon sok dolog érdemel utólagos értelmezést. Ez az elmének az az állapota, amikor nem csak issza az igazat, mintha ifjú Harrach vagy Semjén volna, hanem mintegy igyekszik a jelentést is kihüvelyezni belőle, mert ez azért mégsem mise, amely a rajongások terepe közkeletűen.
Itt van mindjárt nekünk a kultúra dolga. Amióta ilyen Kerényik az ő pitypangjukkal határozzák meg, hogy az aléltaknak mitől kéne állva hugyoznia, a legkevesebb, ami megállapítható, hogy minálunk minimum kétféle értelmezése van ennek a misztikus dolognak. Legáltalánosabban úgy definiálják, hogy aszondja: a kultúra kifejezés tágabb értelemben egy embercsoport szokásainak és hagyományainak összességét jelenti.
Mivelhogy honunkban nincsen homogén embercsoport, és az is látszik, hogy a kollégisták – és folyományaik – kultúrája leginkább a giccsbe hajló, ködös-misztikumos nagynacionalizmus nótaszóval és stadionszenteléssel, a magam részéről nem hullatnék könnyeket érte, ha fölváltaná mondjuk Alkama Ibn Abadat At-Tamími szelleme, a magamét azonban nem adom.
De nem is kéri senki sem, mert benne van a fönti arab úriember – és még sokan mások – szómágiája is, következésképp elvenni tőlem nem lehet, gazdagítását viszont szívesen fogadom. Bonyolult dolgok ezek, mint kitetszik, és KISZ titkároktól, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársától nem várható el, hogy megértse.
Nem erre képezték ki ugyanis. Viszont ennek ellenére sem illő dolog az Istennel dobálózni, akárhány szavazatot is hoz a konyhára. Főleg nem úgy, hogy Kövér elvtárs genezisét elnézve az biztosan megállapítható, hogy a hét katolikus, oder keresztény szentség közül egyiket sem vette magához.
A haverja sem, a prime minister, aki meg odáig ment buzgalmában, hogy minden egyes utódjának más-más szekta keresztségét nyújtotta, csoda, hogy nem tör ki vallásháború a népes famíliában. Hogy mennyire vette komolyan ezt az egészet, mutatja Iványi Gábor – az egyik keresztelő – és felekezetének sorsa is.
Mindez a káosz azóta van minálunk, amióta Szűz Mária alászállott Felcsúton, így a szülőfalu a kerek világ közepévé vált, s ennek megfelelően is kezeli a horda. Ez a tempó azonban nem fér bele Európába, ahol az ellenségek nem a saját kultúrájukról mondtak le, hanem arról a sivatagról, amelyet Orbán képvisel, és ez egyáltalán nem mindegy. Ilyképpen kár is népszavazni, mert a Brexit sem a menekülőkről szólt, hanem arról, hogy fölösleges olyan Európához tartozni, amelyben ilyen Orbán-féle alakok laváznak. Fájdalom anyja, ez van.
Vélemény, hozzászólás?