A szájunkig ér már a sár – Kiss-ügy a peremvidéken

Van nekünk ez a Kiss-ügyünk, a túlfűtött farkú emberről, meg a jótékony erőszakolásáról. Hetek óta van, pözsögnek tőle a net drótjai nagyon, s miközben mindenki elmondta róla a véleményét megengedőn, macsón göcögve vagy hörögve az iszonytól, egy szál – mivel ez itten a mi hazánk – kimaradt. A kommunistázás. Ha így folytatódik, lesz még emúttnyóóc is, csak ki kell várni.

Viszont most vigyázó szemeinket vessük a komcsi vonalra. Szombathely az én hazám, ahol barmok csak olyan gyakorisággal teremnek, mint szerte az ország más vidékein. Ez nem adottság, ez állapot. Viszont elviselni egyre nehezebb, ahogyan vérben forgó szemű alakok – jámbor író lelkek, esszészerző főszerkesztők, kuratóriumi elnökök és helyi príma díjasok, és ez mind a sok egy darab ember – vetik le az álarcot a maszkabálban, és előtűnik a lelki nyomor.

majmosA Vasi Szemle főszerkesztője, a Gazdag Erzsi Irodalmi Alapítvány elnöke, többkötetes jóember, Gy. Ferenc (nem Gyurcsány) egészen különös módon működik már évek óta. Junckert kivégeztette volna egy városi hetilap hasábjain, a búkon elsősorban Trianont siratja nagy buzgalommal, valamint szidja az EU-t. Ebben kimerül a horizontja. Ő volt a helyi rendszerváltó, amikor már lehetett – akárha Orbán – a helyi pártszékház előtt mondott gyújtó beszédet.

Borzongtak a népek a gyönyörtől, ellenben Gy. Ferenc úgy maradt. A kommunistáknál tart még mindig, amely állapot ugyan beleillik a fősodorba, ámde ma már mosolyogtató egy valami. Olyan szűk a világ a szemében. A nemi erőszakról is csak ez jutott eszébe: „T. Zsuzsanna (a büntetését régesrég letöltött Kiss László „áldozata”) 28 évesen főmérnök lett (abban az időben ehhez pártvonalon is kiválóan kellett feküdni), azon kívül filozófia-esztétika szakon „tanári diplomát” szerzett – nyilvánvalóan a foxi-maxi egyetemen. Ezek ismeretében hogy is kételkedhetnénk a szavában?”

Ilyenkor az a manus, aki valahogyan megőrizte a józan eszét a körötte dúló lelki leépülések közepette, elég hülyén tud kinézni a fejéből. Ez volna például Rezeda, aki nem érti a hörgő emberek világát. Viszont egy dolgot észrevesz. Máshol is voltak barmok, mint például Aczél úr (elvtárs?), ám a környezetükben maradt annyi józanság és jóérzés, hogy azt mondták: eddig, és ne tovább! Így hullott ki A. E. a Népszabadságból, a második felvonás után meg a Klubrádióból is. Mert vannak dolgok, amik vállalhatatlanok.

psychoseViszont a mi helyi hülyénk most is teljes erővel főszerkeszt és kurátorkodik, sőt nagyon jól is érzi magát a szerencsétlen bőrében. Így folytatta az ámokot: „Volt itt egy minden elemében vállalható posztom (Kiss László-ügy) – de oly sok értetlen, indulatvezérelt hozzászólás érkezett rá, hogy töröltem. Főleg azért, mert most kb. 4-5 óráig nem leszek itt, nem tudok idenézni, s nem tudok válaszolni a továbbiakra. Aki a magyar olimpiai szereplést veszélyezteti, az most követi el a bűnt. Nem 55 évvel ezelőtt.”

Itt tart Gy. F. (aki nem Gyurcsány, ezt nem győzöm leszögezni) a maga veretes szellemi fejlődésében. Egyébként teheti, mert mint azt a pártközpontból tudjuk, hülyének lenni állampolgári jog. Nincs tehát ezzel semmi baj, azzal viszont igen, hogy elcseszett szűkebb hazámban egy ember nem akadt, aki azt mondta volna (megyei közgyűlés, polgármester, mint munkáltatók és mégis valahogyan főnökök), elég. Ilyet senki nem mondott, és ez valahol mellbetossza az embert.

Engemet ez a degenerált főszerkesztő nem igazán érdekel. De, hogy senki nem látja ebben a rohadt városban, hogy ki osztja az észt, meg pláne milyet, és csönd van, amikor a szájunkat csapkodja a sár, amely lassan átbukik a fogazatunkon, az nem egy komilfó dolog. Ebbe fogunk beledögölni. Ezek vagy nem értik, mi folyik köröttük, vagy szarnak rá. Mindkettő folyománya ugyanaz: el vagyunk veszve, azt hiszem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum