Az alaptörvény Jézussal született

A bajok ott kulminálódnak, amikor önjáróvá válnak a bohócok. Most, hogy a vezérkar bedugult, és némasági fogadalmat téve – mert kamalduliak ők ilyenkor – iszkolt el az összes az újságírók elől, amikor azok a hiénák mindenféle alapítványok felől faggatóztak volna, megszólalt a második vonal az alomból.

Mit ne mondjunk, ölég rosszul vannak idomítva. A botot ugyan visszahozzák, ám többre nem futja. Furcsa egy dolog az emberi elme, olykor beáll egy irányba, és mindenről a muff jut eszébe, mint a kuplerájba tévedő kamasznak. A fogalmak olykor váratlanul összekapcsolódnak, fidesziül.

Mondjuk ekképp: stadion+futball+sportolás+sport+egészség+egészségügy. A böszme ellenzék pedig képtelen követni az asszociációs ugróiskolát, és annyit is ér. Kész Zoltán például, aki Veszprémből árulja el a hazát, a nagy napon – amikor az alaptörvény születését ünnepelték szerte a világon – úgy viselkedett, mint valami elefánt a porcelánok között.

Stadionokról érdeklődött, mert nem bírt magával, és le is bukott. Ő, meg a haverjai a felelősök az egészségügy haldoklásáért. Dömötör Csaba álomtitkár felelt neki, és egyből kitetszett, hogy már Habony sem képes mindenre gondolni. Odáig eljutott, hogy a nagyvadak figyelmét felhívja: fogják be a pofájukat, az új húsok azonban szóhoz jutottak, s bár ne történt volna meg mindez.

szimbólumDömötör álomtitkárnak ugyanis sajátosan működnek a neuronjai. Katt-katt, mondják, akárha pénztárgép, és a végeredmény papírszalagként kúszik elő a szájából: „Ha valóban fontos a baloldalnak az egészségügy, önök számára sem lehet mindegy, hogy hány helyen sportolhatnak a magyarok…A polgári Magyarország alapfeltétele az, hogy a magyarok megfelelő, megújuló sportlétesítményekben tudjanak sportolni”.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hangosan röhögni nem ér, mivelhogy az indiánok is tisztelik a degeneráltakat. Dakota környezetben ezért fejet hajtunk a kimondott nagy igazságok előtt. Ezzel azonban nem volt vége, sőt, most kezdődött el igazán. Megszületett maga a megváltó is a sokat látott falak között.

Ez pedig úgy történhetett, hogy nagyon sokat akart a szarka kurta farka, holott nem is kismalac. Valahogyan meg kölött emelni, szakrálissá tenni a csodát, amelyet a Nagy Mű jelent, amely ugyan készen van, de sohasem pihen. Ez pedig így zajlott: alaptörvény+születés+húsvét+Jézus. Kész. Egészen konkrétan: „2011. április húsvét hétfője nem csak Jézus Krisztus születésnapja volt, Magyarország újjászületésének napja is volt.”

Ezt bírták mondani a keresztény Európa védelmezői, testvérek az úrban, és ekkor leomlottak a díszletek. Brunner atya, aki engemet az elsőáldozás szentségére készített föl, nádpálcával verte belém az igazat, miszerint karácsonykor azért kapok villanyvasutat, mert a szent kisded ekkor sírt fel először.

Húsvétkor pedig megmurdelt, majd új életre kelt. Ezt minden hülye nyolc éves tudja, még a muszlimok is. Különben meg Gyurcsány a hibás, valamint a kommunisták. Ők nem tették lehetővé az iskolai hitoktatást, és ez lett a vége. De majd, ha a NER első nemzedéke fölnő, aki már szervezetten részesült a kegyben, akkor minden jó lesz. Ők legalább olyan okosak lesznek, mint ezek itt. ’A seggükben is felyük lessz, bár olvasni ők sem tudnak majd.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum