Logó, szoknyácska, talpak – Iszony

Amióta megszületett a „Nemzeti összetartozás dala”, és talpaink egymásba értek, kietlen honunk lineárisan halad az urambátyám giccsbe, vagy hova a pokolba. Voltaképp meghatározhatatlan az irány, olyan horthys, matyós, falvédős valami ez, trutyis massza. Erre futja, erre van igényük a vénülő ifjaknak, akiknek a tolakodás elvette a fiatalságát, úgy maradtak, és amely zakkanás valami bizonytalan rossz érzést kelt az emberben. Korántsem véletlen tehát, hogy egyre gyakrabban és egyre hangosabban zakatol bennem Ady: „Gémeskút, malomalja, fokos…”

Ott vagyunk megint, ahol száz évvel ezelőtt. Így megfogtam hát végtére, mitől van bennem az undor. Nem csak a diktatúra és nem is a szabadság hiánya, hanem a „Jó ebédhez szól a nóta” világa az, ami megüli a lelkeket. Ebben vagyunk, ebből fakad a vak komondor, a mise és a kinyílott a pitypang, és ezért ódzkodnak annyira Európától is, amely túlságosan világos és átlátható terep, nehezen érthető és értelmezhető a bokacsattogtatók számára.

falit02Innen nyer értelmet a test kultusza, a mindennapos testnevelés és éneklés, az oktatás lebutítása és a másság gyűlölete. A különbség tehát köztünk elsősorban kulturális, s hogy elkerüljük a félreértéseket: a miénk, akik soha nem szavaznánk ezekre, nem feltétlenül több. Alapvetően más. Ha valahol kettészakadt az ország, akkor itt, viszont nem ezt kéne mutogatni a világnak. Erre akkor döbbentem rá, amikor az orrom elé került az a formaruha, amelyben a riói vágóhídra hajtanák a sportolókat, és amikor megláttam a Budapestre lázározott olimpia logóját.

Mindez a múltba feledkezős szemlélet nem zavarja az embert mindaddig, amíg megmarad eszménybéli különbségnek, s nem telepszik rá a magánélet mindennapjaira, csak és sajnos ezt teszi. Ez tükröződik, amikor a nő szerepét meghatározzák, aki húst klopfol, kölket nevel, és odatartja a valagát az urának, hogy az meg ne gyakja. A férfiember pedig olajtól iszamos kézzel hajol az esztergája fölé, pálinkát főz, sört iszik, böfög, és szotyit köpköd a meccsen vasárnap.

Az elképzelt családmodell miatt épülnek a stadionok, nem a futball szeretete okán, és ezért voltak zárva a boltok a hét végén. Az idealizált világot azonban olykor felülírja a valóság, ami nagyon fájhat most. Mindamellett, hogy a megnyomorított nép egyre inkább lázad, ez az, amit nehéz lehet elviselni, hogy mégsem lehet hatalmi szóval visszaterelni a népeket egy évszázaddal. Remény, ha van, akkor az az alternatív zenében, a stúdiószínházakban, az internetben, a könyvben rejlik, és a napsütésben. Az ellenőrizhetetlen világban, mert ezek az igaz polgári körök, és nem azok, amelyeket annak idején Hende monyákolt orbáni parancsszóra, és el is tűntek, akárha a vadnyom. Türelem tehát népek, előbb-utóbb eloszlik a köd, csak addig kell kibírni valahogyan fél lábon. Ugrálva.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum