Labda a kertben

Ha ez a muníció, ez a szellemi horizont, akkor fölösleges választásokat tartani. A szocik mintha rózsaszín tipegőben közlekednének az oroszlán barlangjában. Most épp ez sikerült:

A Magyar Szocialista Párt figyelemfelhívó akciót tartott Felcsúton, a miniszterelnök házánál, és annak szomszédságában álló stadionnál. Bárány Balázs, a párt országos elnökségének tagja újságírók előtt arról beszélt, hogy “nincs rendben, hogy ma az egészségügyből, az oktatásból és a szociális ellátórendszerből hiányzó milliárdok üresen kongó stadionokra mennek”, majd fogott egy focilabdát, és berúgta Orbán Viktor kertjébe

Kész, kifeküdök.

Én igazán nem tudom, mi a rosseb van a szocikkal. Legfőképp és elsődlegesen tán az állapítható meg a jobb sorsra érdemes, szép emlékű alakulatról, hogy kínjában elment a maradék esze is. Így egyben, bármely nonszensz is, mert egy pártnak nem mehet el a sütnivalója kollektíve, ugye, és mégis így van.

labda a kertbenEzek a mieink képesek rá. Csak a fogak közt kiszűrve el kell sziszegni, hogy mszp, mintha egy luvnyát hívogatnánk, és legott bambaságba süllyed mindenki a környéken, az arcokra debilitás ül ki, a jól szabott öltönyök helyébe pedig kantáros rövidnadrág ereszkedik, mint valamely óvodában.

Nincsenek ők otthon ebben a világban, szegények. Már a választási irodánál is látszott, amint Nyakó négy másodperccel kikapott nyugdíjas ellenfelétől, hogy fingja sincs, mit kéne csinálni. Csak nézett riadt őzike tekintettel, hogy anyukám, segíts! És nem segített neki senki sem. Erdősiné meg vihogott a célfotónál.

Mindez baj, mert azt mutatja, hogy nem igazán veszik komolyan őket, mi több, maguk sem tudják, hogyan is kéne viselkedni a vérzivatarban. És ez fáj nekem. És fájni fog az országnak is. Nem vagyok én egy politikus alkat, annyit azonban fátyolos tekintettel látok, hogy ez már nem 2006, sőt, még csak nem is 2010. Itten háború van, erre ők labdát rugdosnak a kertbe.

Ez lehet, jópofa dolog, csak az alapszervezeten kívül senki lófaszt nem érdekel, a választót meg pláne. Ezzel nem lehet szavazatot szerezni, szavazat nélkül meg választást nyerni bajos. Ha kéretlen tanácsot lehetne adni töketlen honfitársaimnak, akkor annyit mondanék csupán: tessenek az élettel foglalkozni!

Ez, tetszik tudni, túl van a Parlament falain, és túl van az íróasztalon is. Labdákat rugdosni lehet, szónokolni és permanensen sajtótájékozni, azt is lehet, ám nem érdemes. A világ ott lüktet a pedagógusok, az ápolónők és a buszsofőrök között. Tovább megyek, bennem lüktet, meg a Józsiban a kocsma túlfelén. Megszólításra vágyunk, és olyan akcióra, amely ellensúlyt képez a trágyadombbal szemben. Éhezzük a jót. Ehhöz egy labda kevés.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!