Helsinki már megint nyugat

Szegény István, a szentünk nekünk, aki van, annak idején a fél országot kiirtotta, hogy a gyülevész népet – amely éppen csak behömpölygött a sztyeppékről a csodálatos szarvast követve a selymes rétekre ide, a nagy hegyeken túlról – valahogyan maradásra bírja, és rászoktassa a kereszt imádatára, hogy az komilfó legyen az őt körülvevő népeknek, ne olyan emberevő fajta.

Vérrel és vassal államot alapított, hogy a magyar európai legyen, viszont sohasem gondolta volna, hogy igen-nagyon kései utóda – akinek a szent szűz is aláereszkedett – ennyire leszarja művét, amit pedig minden augusztus végén oly igen ünnepel, hogy még a koronáját is úsztatta hajdan a nagy folyón, de hát, ezt nem kéne már. Van cirkusz amúgy is elég.

2001. augusztus 15. Korona utaztatása Esztergomba. Hajó. Fotó: Teknõs MiklósO. V. azt találta mondani lányos zavarában a tegnapi szeánszon, hogy nem csinál Európát Magyarországból. Vigaggyunk, Freud bácsi föltámadt, ha meg nem, még nagyobb az öröm. Hogy mi a szándéka az országgal a mi zsebcézárunknak, az még nem tudható teljesen, jelzés értékű lehet azonban, mindazok után, hogy ezt az éterbe öklendezte, legott fölkerekedett, hogy az ozsonnát Azerbajdzsánban költse el, mert ott jó. Alakulnak a viszonyítási pontok.

Viszont, hogy mennyire megsüllyedt, abból is kitetszik, hogy fél évvel ezelőtt még arra verte a tamtamot, hogy ő védi meg végvári vitéz módján a kontinenst, ahová pedig tartozni nem akar. Ki érti ezt? És mi lesz a III/III-as Varga Mikivel, meg a dalával, amelyben arról vonyított, hogy mennyire szereti őtet, mármint a vén Európát. Betiltják majd, mint Kovács Patríciát az emegy? Meg a Kulkát, meg a Gálvölgyit? Megmindent.

Az is igen szép idea, hogy mindehhez a delírhez, amely egyre inkább elborítja a mi egyetlenünk elméjét, újólag harcba szólította népét. Engemet ugyan ne szólogasson. Még boldogult úrfikoromban, amikor a gyönyörűséges néphadsereg látott volna szívesen sorai közt, hogy a budit sikáljam fogkefével saját épülésemre, Svejkké váltam, megjátszottam azt a barmot, akire nincsen szüksége a katonaságnak, és sikerült.

Orbán ViktorMindezt az idő tájt, amikor nagyságos úr vígan vonulgatott, és valaha volt cimborája szerint – akit most éppen elevenen fal föl a gépezete – jelentgetett, mert már akkor is geci volt, most meg már mennyire az. Hogy ez tényleg nem Európa, abból is kitetszik, ahogyan egy ország apparátusát állította Simicska kicsinálására, akit ugyan a legkevésbé sem sajnálunk, csak intő jel nekünk, hogy mindenkiből lehet végül Lajos. Ezt is lehet tanulmányozni Bakuban, kunsztokat ellesni Ilham Aliyevtől és szétplasztikázott nejétől.

Magam viszont csak nevetek a világ ostobaságán, az a nagy szabadságom ugyanis, hogy semmit az ég egy világon elvenni tőlem nem tud. Se földet, se pénzt, se lakást, egyáltalán semmitse. Ilyképp mutathatom a görbe tükröt napra-nap, s ami förgeteges jókedvemet szaporítja, hogy egyre többen vagyunk ilyen nincstelenek szerte a honban, akiknek már minden mindegy. És ezt nem tudja aviktor. Most, hogy újra eljött a csinibabák ideje, akik Helsinkibe vágynak, ami már nyugat, újra visszatértünk az origóhoz.

Végül is, a fidesz is az ellen küzdött negyedszázada, amivé most alakult. Vén, hülye faszok gyülekezete csak. Pördült egyet az idő kereke, a kokárda kockássá vált, a forradalmárból diktátor annak rendje s módja szerint. Hasa megereszkedett, tokája lóg, nincsen új a Nap alatt, és a tavasz is eljött újra. A fiúk végérvényesen, visszavonhatatlanul megöregedtek, rájuk borult a demencia, menniük kéne a jó francba, mert már elvitték, ami elvihető, a konc is fogyóban. A hordák lassan csillapodnak. Hátrafelé nyilazva rohangászni lóháton nem érdemes, így, ha célt tűzhetnénk magunk elé, azt kellene, hogy ezer év után térjünk vissza a vén földre újra. Megszoktuk már. A szárított hús kemény, a kumisz meg savanyú.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum