Nászutasok a budipapíron

Habony Árpád már 2007-ben is nagyon fontos ember volt. Ezt Baán László, a Szépművészeti igazgatója is tudta, mert mint elmondta, a múzeumnak hosszú távon érdeke, hogy jóban legyen fontos emberekkel, akiknek a segítségével az általa dirigált intézmény előrébb juthat. Pedig Árpi akkoriban még nem járt Ibizára, hogy szemeinek élességét a kokó sötétségében javítsa, maximum a pénzt gyűjtögette rá.

tea_kopogtato_kozepMit ád a jóisten, a befektetés hasznosnak bizonyult. Ez okozhatja, hogy igazgató úr az országra azóta szakadt vérzivatarban is a helyén maradt, ami valljuk be, egészen különleges teljesítmény a NER tombolása közepette, amikor is a káderek úgy szállnak a légben, akárha luftballonok volnának. Szerencsétlenebb esetben bíróságra járnak. Igaz, nem gyilkossági ügyekben, meg vak komondorok miatt, mint a mai elit, hanem csak úgy játszásiból, hogy legyen helye az ilyen frisseknek, akiket az új középkor szabadított kies honukra.

A fiataloknak és a nemes násznépnek abban az időben egészen bizonyosan rendelkezésére állt klozettpapír az intézmény budijában, nem úgy, mint a mai, sokkal fejlettebb korban az iskolásoknak az ő iskolájukban. Ebből is kitetszik, hogy rohamos léptekkel haladunk előre. Hogyne haladnánk, amikor ugyanez a Baán igazgató, már a fényes szelek idejében, tehát egyetlenünk országlása alatt sem feledkezett meg jótevőjéről, és szaré-hugyé kikölcsönzött néhány műalkotást Habony – immár csak volt, hiába, röpül az idő – anyósa lakásának falaira. Emiatt figyelmeztetést kapott az emberminisztertől.

Nem úgy, mint a manapság visongó tanárok elvetemültebbjei, akikre viszont a KLIK-et uszította rá a tiszteletes mint hatóságot, mert a demonstráció miatt elmaradt néhány tanítási óra. Mindenkinek az érdemei szerint, ezt már mi tesszük hozzá. Az senkit nem érdekel, hogy ugyane KLIK áldásos működése miatt hány óra maradt el, mert ennek-annak nem fizettek, ezért iskolákban kikapcsolták a fűtést, vagy busz nem ment a diákokért. Nagy öröm ebben a mi ürömünkben, hogy igazgató úr – ez a Baán – mindenkit megvigasztalt.

orbán kockásÖrvendjünk, jelentette ki, hiszen elmondása szerint a Szépművészeti sem fizetett Habonynak azért, hogy ott tartsa meg a lagziját, vagyis az az adófizetőknek sem került pénzébe. Ez nagyon érdekes megközelítés magunk közt szólván, ahogyan az is, hogy Lázár legfőbb miniszter szerint, aki úgy gondolja, hogy a tanárok dilijével nem megyünk semmire, egyben azt is véli, hogy amiatt is végtelen boldogságnak kellene eltölteni a szívünket, hogy akadnak ilyen művészetkedvelő emberek, mint az Árpi.

Ebből is látszik, hol élünk. Virágzó feudalizmusban, ahol a hűbéresek tudják, mi a kötelességük a hierarchiában. Ha tanácsadó úrnak, akit egyébként nem ismer senki sem, gusztusa támad egynémely föstményre, akkor azt igazgató úr odaadja. Így csak figyelmeztetést kap, ellenkező esetben röpülne ő is, mint majd egynémely iskolaigazgató fog, akik engedetlenek, és nem tudják a helyüket a kialakított viszonyok közepette, és már a diákokat uszítják a kormányra, akárha migráncsok volnának.

Ezt az új oktatási főmufti jelentette ki, miközben a tanerők kockás ingéről értekezett. Erről a kockás ingről jut eszembe, hogy egyetlenünk, aki megvédi népét és a hazát a hordáktól, és budijában, amely mellett kisvasutak pöfögnek, bizonyára biztosan van klozettpapír, szóval szívünk egyetlen virágszála már a kockás flanelt is ellopta, sőt, előre, mint azt életútjának képei is bizonyítják. Reménytelen egy élet ez, egyetlen vigaszunk azonban akad. Az esernyő még megvan nekünk, óvjuk hát nemes buzgalommal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!