Náluk van a slukker

Az angyalok még el sem jöttek halkan szállva, de Márianosztrára már beköszöntött a mennyország, ugyanis pöngés drótokat állítanak elő üzemszerűen a börtönben. A jóindulatú raboknak ezentúl nem kell fáradságos munkával fogkeféből vagy szemüveg szárából „bökőt” gyártani, tele lesz az egész intézmény jófajta NATO pengékkel, lehet fölvágni az ereket, rosszabb esetben az utált cellatárs torkát, tessék választani.

Mivel mi nem bírunk meglenni sikerek és jobban teljesítés nélkül. Ez már egy hungaricum sportág, amely az elmúlt hónapokban szökkent szárba, hogy sajátos kék színű óriásplakátokkal árassza el az egész elkúrt országot, hogy fennen hirdesse: múúkodik. Mint ez is itt.

slukkerValamit persze lépni kellett, hisz nem is oly rég kapott egy nagy maflást a NER drót-ügyben. A kollégisták felfogása szerint gazdasági menekült szórakozott ezer éves államunkkal, egy német cég ugyanis beintett a mi kerítés-építő buzgalmunknak. Emlékezhetünk: ennek tulajdonosa (mit ád Isten) egy török manus, bizonyos Talat Deger, aki emberségből példát, vitézségből formát mutatott a keresztényi szeretetbe belefulladt magyar államnak.

Azt mondta ugyanis ez a gazdasági menekült – aki elvette a német keményen dolgozó emberek munkáját, meg egyébként is terrorista -, hogy Orbán Viktor visszaél a speciális dróttal, amely jóval veszélyesebb az egyszerű szögesnél, mert akár halálra is sebezhet valakit. Meg, hogy ez a drót bűnözők, és nem menekülő emberek feltartóztatására szolgál.

Bizony, nem átallott ilyeneket dumálni, és azt is mondta magában, hogy egyetlenünk dugja föl magának a félmillióját, nem kap tőle drótot. Voltaképp ennyi az egész, ami után pirosló orcával kéne a sarokba sündörögni, de persze, hogy ez nem történhet meg. De azért érdekes volt a jó Talat kijelentése a bűnözőkről, akik most minálunk gyártják azt, ami majd föltartóztatja őket.

Viszont ki kellett ötleni valamit a drót-ínség leküzdésére, így született meg a márianosztrás megoldás. Győztünk már megint, mint az a híradásokból kitetszik: „A próbaüzem után megkezdődött az ideiglenes határzár építésére alkalmas pengeéles dróthenger üzemszerű gyártása Márianosztrán” – erről Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó és Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap a gyártás helyszínén, a Márianosztrai Fegyház és Börtön területén működő üzemben.

cicóBakondi ugyanakkor azt is felidézte elmesélve a nyári sikersztorit, hogy Magyarország az ideiglenes biztonsági határzár építéséhez mintegy 72 ezer oszlopot, 247 kilométer drótfonatot és 1100 kilométer NATO-drótot használt fel csak úgy Sztahanov elvtárs szellemében. Egésségünkre!

Egy érdekes kérdés adódik azonban: ha már a fél országot körbekerítettük, akkor mi a jó francnak most gőzerővel gyártani ilyen pengés szart, hacsaknem azért, hogy a másik felét is lezárjuk honunknak. Meglátjuk majd ezt is.

Aztán meg, mért épp a rabok, ez nem megy bele szappanhabos agyamba, és kérdem én a legmélyebb tisztelettel: Mészáros Lőrinc már ezt sem tudja? Hát miféle polihisztorunk ő minekünk? Égető, súlyos gondok ezek, egy dolog azonban bizonyos ebben a nemzeti kuplerájban, jelesül, hogy barkácsoló kedvű elítéltjeinknek nem kell szappanból pisztolyt faragni. Csak megsuhogtatják a pöngés csodát, és menekül, ki merre lát, Magyarország ugyanis jobban teljesít, a reformok pedig működnek. Mi tehát a mese tanulsága a kisdedek számára? Rövid, és felettébb tömör: csak semmi cicó, náluk van a slukker, és közben nézegetjük a pöngéket markukban hosszasan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!