Na, ugye! – Nem! Ugye!

Miközben a világ éppen szétszakad – és ez a pokol újra csak törvénykezésre készteti, mint egyedüli fegyverre kormányzó erőinket -, amely törvényben értelemszerűen jelennek meg a mi első emberünk szavai, itt van nekünk még ez a drágalátos futballmeccs is. Ezzel sem ártana azért valamit kezdeni.

Most nemzetietlen leszek, s magamra vonom népem haragját, amikor azt vizionálom, hogy annyira azért nem kellene elszállni attól, hogy egy pótvizsgán a mi fiaink teljesítettek egy föladatot, és a második osztályba léphetnek néhány évtized múltán. Most épp eufóriában lebeg az ország, holott a magyar láblabda egy csöppet sem lett jobb.

2014-futballnyelv-02Csupán két német – és most megint megköveznek – rendbe rakta néhány meccsre a kirakatot, ám attól a trágya nem múlt el egy csöppet sem az egész felépítményből. A valami isteni szerencse folytán megtalált magyar anyanyelvű Dárdai legalább annyira német, mint azt utódjaként kinevezett Storck, az ősmagyar Pintérrel meg láttuk, mire mentünk.

És mindezt csak mellékesen jegyzem meg. Most mindenesetre az arra illetékesek éppen úsztatják a koronát a Dunán, és totális a haligali, az egyetlen ember, akinek a legjobban jött ez az egész, a mi prime ministerünk meg persze, hogy kihasználja az alkalmat, és egész ámokfutásának igazolását látja a történésekben.

Mindezt pedig a maga módján adja népe tudtára, amikor csak annyit böfög bele a kibertérbe, hogy: Na, ugye! Ebben benne van az egész mókus, az ő összes habitusával, leereszkedő gőgjével, hogy aszondja: na, parasztok, ugattatok, de én megcsináltam nektek. Aztán egy lófaszt, mama. Ez az két utóbbi meccs nem ért meg pár százmilliárdot.

S főleg azért nem, mert mint föntebb volt alkalmam kifejteni, a felépített stadionoknak, sem a felcsúti kisvasútnak semmi, de semmi köze nincsen ehhez az eredményhez, amelyet most világra szóló diadalként föstenek le nekünk, holott nem az. Ráadásul a mindennapokban, amelyek azért jobban meghatározzák az ember életét, mint a festett rózsaszín, semmi sem változott.

Az ezerötszázas átlag nézőszámmal futó bajnokság nívója éppúgy nem, mint játékosaink tudása, akik egy ihletett pillanatban véghezvittek valamit, aminek semmi köze a világra szóló diadalhoz. Csupán kidugták a fejüket a mocsárból. S ha most ez felhatalmazást ad újabb százmilliárdok elkúrásához, akkor még rosszul is jöttünk ki a dologból, de ne legyen igazam. Viszont most indulok a bitófa alá.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!