Pinyinben dáo

Örömmel vettük tudomásul mi itt, a szélső gyepűkön, hogy kies hazánk, és egyben fénylő, sugárzó elitünk szellemi fejlődése túljutott az ezer évre megrekedt keresztes lovagok szintjén, és egy dekadens ugrással a transzcendencia korábbi szakaszába szublimálta magát. Azóta alakult át az avas szagú Kossuthról Mennyei Béke Tere/II-vé az ország közepe. Tankok még nem nyomulnak oda, mert ilyen játékszerek nincsenek momentán a birtokunkban, de még lehetnek, ezt ne feledjük.

A mi egyetlenünk álmot látott, ám szerencsétlenségére nem Mária ereszkedett alá a felcsúti rónaságon, hanem az ugribugri Micimackó, aki elhozta néki a TAO-t. Azóta másképpen szemléljük a világot mi magunk is. Tudjuk, hogy a természettel való összeolvadás az ember végső célja kell, hogy legyen, a tao (lánykori nevén Pinyinben dáo), azaz a mindent átható végső és kiindulási ok, a világtörvény megismerése pedig önmagunk megismerésével egyenértékű. Tudjuk, hogy a taóval eggyé válni, a mindenséget ezáltal megismerni, elfogadni, az ember létezésének egyetlen értelme.

felcsútMicimackó elmesélte szellemi iránymutatónknak, hogy a tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen, és nem szabad ellenállni ennek a világot mozgásban tartó erőnek, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani, harmóniában kell élni vele azért, hogy az életünk erőfeszítésektől és erőszaktól mentessé, építő folyamattá váljon. Ekképp szólt az álom, ámde mivel árvízi mentésből jött épp, és a gumicsizmáját magán felejtette, szokás szerint félreértette a tanítást a mi egyetlenünk.

Úgy vélte, a medve azt kéri tőle, készíttessen szakrális teret, amelynek forrásául a nem közpénz TAO-t jelölte volna meg a méztől csöpögő ajkú bundás, egyszóval minden összekeveredett, ahogyan ez már az álmokban szokásos. Így épült meg a stadion a budi tövében, ám mint az közismert, a mi csillagunk nem ismeri a mértéket. Új vallásos buzgalmában sem történt ez másként. Most épp tiszteli a TAO-t örök áldozattal, és nem sajnál semmit. Amióta a medve megvilágosította visszeres elméjét, kilencmilliárd forintot juttatott a TAO-ból az új szentélyhöz, amelyet egyébként Puskás Akadémiának hívnak, és a medve nem tért vissza megróni őt. Mért tért volna, álom volt csupán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!