A KRTS mint létesítmény

Kerítés pedig nem létezik, akárha boszorkány. Sikerült az, ami amúgy elképzelhetetlen volna, ez az egyszerű fonéma, úgymint kerítés, a misztikum világába emelkedett. Olyan nagy, súlyos szóvá, amelyet kiejteni veszedelem, így hát nem lettünk volna a névadó bizottság helyében. Már a szerencsétlen zsidó népek is bajban voltak, amikor istenüket, a megnevezhetetlent kellett valahogyan hangalakká alakítani, mert ha megnevezték volna, és netán kibuggyan a szájukon a félelmetes név, úgymint Jehova, ott helyben sújtotta volna őket halálra egy kósza villám, vagy valami más, ennél sokkal förtelmesebb halál várt volna rájuk.

Megszületett a megoldás, és csak így emlegették és írták a kimondhatatlant: JHV. Ez a turpisság működne ezer évek múltán is. Ha a nemes hagyományra figyelmes a magyar csinovnyik, akkor most így szerepelne a dokumentumokban a gyalázat: KRTS. De mindez röhejes volna, lássuk be. Hogy nézne már ki, hogy amikor a jódógos közmunkás reggel csókot lehel asszonya orcájára, s odahagyja őtet a sparheltnél a tengernyi maszatos lurkótól körülölelve, és élete párja megkérdezi tőle: Máma hová vezényelt tégedet a hivatal Lajos? És a jó Lajos köpni, nyelni nem tudna.

ceruzás manusElhaló hangon rebegné: a KRTS-hez, aztat építjük máma. Az asszonka meg nézne szemre-fejre, és még egy szelet zsíros deszkát tenne az elemózsiás szatyorba, mert az hinné, hogy hites ura az éhségtől delirál, pedig dehogy. Csupáncsak a névvel volna baja, de azért van a magas hivatal, és benne az ehhöz eszet is kapó közalkalmazott, hogy megoldja a megoldhatatlant. Néven is nevezze meg ne is. Mintául veszi hát a stadiont, amelynek új magyar neve – ezt el ne feledjük – fedett sportlétesítmény. Erre a mintára legott meg is született az újbeszél nyelvi csoda.

Polgártársak, a kerítés neve tegnap óta a következő: “az államhatár rendjének védelme érdekében épített, telepített, az állam tulajdonában álló létesítmény.” Ez olyan szinten gyönyörű, hogy elakad az emberben a bötű. De mégsem ez az érdekes igazán. Ha a mi Lajosunk ebédre vágyna, s élete párja kis kosárkában vinné neki a farhátat, azt nem tehetné meg. Lajos közelébe sem engednék a marcona katonák. Ezért:

„Aki az ideiglenes biztonsági határzár területére, az ideiglenes biztonsági határzár építési, vagy karbantartási munkálatai során illetéktelenül belép, 50 000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető. Aki az ideiglenes biztonsági határzár területén az ott folyó építési, telepítési munkálatok akadályozása céljából bármilyen tevékenységet végez, 150 000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető. Aki az ideiglenes biztonsági határzár területére, az ideiglenes biztonsági határzár építési, vagy karbantartási munkálatai során pilóta nélküli repülőeszközt, avagy más távirányítású eszközt juttat be, 150 000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető. Aki az ideiglenes biztonsági határzár építési, vagy karbantartási munkálatai során, az ideiglenes biztonsági határzár területén szolgálatot teljesítő hivatalos személyek, vagy az ott munkát végző személyek ideiglenes biztonsági határzár területére való bejutását, valamint az onnan való kijutását akadályozza, 300 000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető. Aki az ideiglenes biztonsági határzár területére tartó hatósági, avagy szállító járműveknek az ideiglenes biztonsági határzár területére történő bejutását, valamint az onnan való kijutását akadályozza, 300 000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető.”
kép 3
Ezt tudatja velünk minden magyarok közlönye, és a magunk részéről nem is fűznénk semmit se hozzá ehhez a csodához, mert minek. Kósza, elhaló szavunk volna azonban zárásként. Épp ezzel egy időben módosult a bevándorlásról szóló törvény – mer mér’ ne -, s mivelhogy kormányunk bölcs előrelátással Szerbiát – egyedül a széles földtekén – biztonságos országnak minősítette, az onnan érkezőket egy laza mozdulattal villámgyorsan dobhatja vissza. Most már ennek törvényi akadálya nincsen, mert elhárították, ergo, paragrafussal erősítették meg a ganajságot. Ám ezek után fölmerül a csöndes kérdés: akkor mi a búbánatos lófasznak köll az a KRTS? Erre varrj gombot proletár, ha tudsz. Ugyehogy nem megy, pancser. Csak rázod a ketreced.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum