A hely, ahol élünk, megkezdte végső, és e percben visszafordíthatatlannak tűnő metamorfózisát. Most már kitetszik, hogy a kollégisták keze mindenhová elér, és ez riasztó. Nagyon. Amikor ez az egész cirkusz a vasárnapi zárásokról kirobbant, én, a nagyarcú lúzer azt hittem, hogy basszák meg: védve vagyok. Itt van nekem ez a kicsi kis boltom, a cukorfalat, az egész nincsen húsz négyzetméter – ha már ebben köll számolni a hétvégi parizert -, és ez a pénznyelde – ami van nekem – burokba rak. Így és ezért igen elítélendő-önző módon úgy vélekedtem, amíg a többiek, a rossz helyre születettek szopogatják a maci jobbik végét, magam csak papucsba ugrok, és vasárnap röhögve szaladok le kedvemet tölteni, ötven méter az egész. És mindenki bekaphatja.
Aztán magam is megszívtam, de nem vasárnap reggel kezdődött a dolog. Máma tapasztaltam a semjéni mindenhatóság ganajerejét teljesen, bár utaló jelek este is mutatkoztak. Úgy alakult, hogy randevúztam a kedvesemmel, aki – mivelhogy nem boltos – a megszentelt napon is dolgozott, mert szabadott neki. A presszoda mellett, ahová a találka megbeszélődött, vígan éldegél egy nemzeti dohányos, aki, illetve az üzlete ezideig éjt nappallá téve állott a polgárok szolgálatára. Így minden leendő tüdő-, gége-, etc. rákos örömöknek kitett polgártársunk bízhatott abban, hogy a nap minden szakában beszerezheti itt a szájöblítőjét. S mivelhogy magam is az irtandó fajhoz tartozok, itten reméltem bűzrudat venni, tekintettel az este bekövetkező el classicora, amely futballünnep megkívánja a dohányfüst tiszteletét mindenképp.
Aztán pofára zuhogtam. Vasárnap és ünnepnapokon március 16-a után zárva: ezt hirdette fennen a dohányos, és még ekkor sem számítottam semmi rosszra. Ezidáig nem vette el a saját anyósát a manus, hogy igen közeli családtag álljon a pult mögé, mint ahogyan az keresztényileg előíratott, de előbb-utóbb meglesz ez is. Így ment agyamnak folyása, volt még vagy hat szál vitaminbomba a dobozomban, ezzel ha szűkösen is, de megérem a hajnalt, gondoltam, aztán haligali. Megvan, illetőleg megvolt eddigi reggeleim metódusa. Álmatlan alak lévén, ha zsömle köllött, akkor ötkor már mehettem, a kicsi kis csodám akkor tárta kapuit. Ha cigi is szükségeltetett, fél hat volt a nyerő, a mellette lévő – itteni – bagósbagázs nyitott két éve örökidők óta mindig ebben a percben. Éjjel nyert a Barca, egy volt a világ, sőt, arra is ügyeltem, hogy az utolsó szálamat ötkor szívjam el.
Fél hatig kihúztam, és a valóságot ismerők mindent lebíró erejével és tudatával gyalogoltam bele a csipkedős reggelbe. Fél hat, dudorásztam, a cigis nyit, a piciny boltom meg már túl az első rohamon. De egy pillanat alatt lett mindennek vége. A tabakérián hatalmas lakat mutatkozott, közelebb érve látszott a cetli, hogy ő március tizenöt után ekkor nyit: márminthogy hatkor. Áthúzódik neki az éjszakán a vasárnap, véltem, és elvonszoltam magam a kicsiny kis fixériás boltom felé, amely amióta a világ forgásban van, ötkor tárult a csodát váró, gyűrött arcú választópolgárok pénztárcája elé. Ez is zárva volt, a bűvös dátum óta hatkor nyit, és vasárnap nem fogad bérmálkozókat. Ezt is kézzel írt felirat mutatta. Ekkor dőlt össze teljesen a világ. A Fidesz ím megtalálta a fix pontot, amely segítségével ki tudta forgatni sarkaiból az Univerzumot, meg engemet is. Nevettem volna a világ ostobaságán, mint azt Sören javallja, de biztos voltam benne, hogy megbánom. Vagy-vagy. Nincsen más lehetőség.
Vélemény, hozzászólás?