Orbán Viktor ma részt vesz a labdarúgás aktuális cirkuszának újabb előadásán, bérelt röpülője – óránként két misiért – Párizsból hazafelé beugrik vele Svájcba. Csak remélni merjük, nem azért megint, hogy hülyét csináljon magából, mint egy évvel ezelőtt, amikor a magyar futball esküdt ellenségének, Zlatan Ibrahimovicnak nyomta a kezébe a Puskás-díjat. Ezen a gálán kiderül, Lionel Messi, Cristiano Ronaldo vagy Manuel Neuer kapja-e meg idén a FIFA aranygömbjét, az elmúlt szezon legjobb láblabdásának járó elismerést, mindez azonban igen messze van a mi világunktól. Nem csoda, hogy a Felcsúton szocializálódott kolbásztöltő idegenül mozog ebben a közegben, ez mégse Azerbajdzsán, mint tudvalévő. És mégis, mint védelmező anyaöl, olyan a nemzetközi futballszövetség a mi saját bejáratú örökös miniszterelnökünk számára. Kialakult az életében egy fix pont Zürichben, ahol évente egyszer még ha nem is teljes szívvel – mint Moszkvában –, de azért vendégül látják.
A mi örökké való prime ministerünk avas szagú parasztudvaron látta meg Isten szent egét, még mindig élénken él emlékezetében, amikor párttitkár nemzője kézen fogta, és elkísérte az első edzésre. Arra a libapiszoktól szabdalt legelőre, amelynek helyén mára – saját budijának tövében – Puskás Panchóról elnevezett stadiont építtetett a népek boldogulására és pénzéből. Éppen ez, a száguldó ezredesről elnevezett díj teszi lehetővé számára, hogy megmerítőzzön a rivaldában, ilyképpen ehhez is annyi köze van, mint ennek az elátkozott országnak más eredményeihez, azaz semmi. És mégis megy. Megy, persze, mert a FIFA is hasonszőrű társaság, mint amit ő maga fabrikált össze a szebb napokat látott Fidesz-ből. Épp tutul a fél világ, hogy mely funkci zsebébe vándorolt mennyi pénz, hogy a ’22-es VB-t Qatarnak adják. Korrupciótól remeg az egész tákolmány, így ha valahol, akkor körükben igazán otthon érezheti magát a mi félreértett zsenink, Goodfriend és a hazaáruló civilek zaklatása itt nem kíséri őt. Blatternek megvannak a saját bejáratú csesztetői, vérünk a javából, igaz proletár, jómunkás-jóember, körében Viktor megnyugvásra lelhet.
Mert zavaros idők ezek, amikor hősünk homokos, füves, vizes síkra ért. Párizsban is állt a bál kicsinyt, vonulhatott a tömegben tegnap, csak épp nem röstellték feltenni a kérdést néhányan, hogy mi a jó francot keres ott. A liberális aljanép vállalhatatlannak minősítette oly igen szimpatikus sorstársaival egyetemben, mint Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Ali Bongo gaboni elnök, II. Abdallah és Rania, a jordán királyi pár, Sameh Choukryou egyiptomi külügyminiszter és Naftali Bennett izraeli gazdasági miniszter. Az a másfélmillió ember a sajtószabadságért – is – lavázott épp, s mivel nem a közszolgálati tévéből tájékozódnak, nem nézték jó szemmel szabadságharcosunk megjelenését, mint ahogyan Litvániában is csak a jó modor miatt viselték el nem is oly rég. A nagy víz túlpartja meg már rég nem szerepel az úticélok között, ott talán kérdeznének süvölvény egyetemisták. Meg különben is, ezidőtájt a megdöntésünkre készülnek, ami miatt már országvédelmi ötéves tervet kell bevezetnünk, űzött vadként keresni egy biztonságos aklot, és persze, hogy ezt az ezerszer áldott futball nyújtja. Neki. Orbánnak, ezt azért el ne feledjük.
Az ember melegségre vágyik, mint azt Örkénytől tudjuk, és hát mit tehet ebben a hideg világban, ahol a saját népe már naponta kéri csendesen, hogy takarodjon, meg még más, egészen furcsa dolgokra is felszólítják. Lázáros világából kitekint kicsinyt, és remél, de nem csalás nélkül néz szét, és nem könnyedén. Astana messzire van, Kazarbajev elnök meg túl közel, mégis csesztek papírt venni az unortodox kajlaszeműtől, ráadásul Putyin valagából sem lafog ki a Déli áramlat. De addig is, míg fénylő csillagunk meglátogat bennünket, bizonyítani kell létezésünk jogosságát – vélheti basink, a drága, és Zürichbe indul. Itt találkozhat futballistákkal is, nem úgy, mint a stadionoktól egyre jobban virágzó magyar földön, és ott lesz még Bözsi néni is, az ezredes felesége. Most, hogy az utolsó mohikán, Buzánszky Jenő is elhunyt csendesen, csak ő maradt nekünk az aranykorból, abból az időből, amikor a nemzet csillaga fennen ragyogott a futball hamiskás egén, kopasz elődünk fekete Pobedái cikáztak szerte az országban, és rend volt, igazi illiberális álomvilág, ami a célunk nekünk. Csakhogy: egy lófaszt mama, (Copyright Hofi Géza), azt.
Vélemény, hozzászólás?