Piálni temetőben jó nagyon

Új távlatok nyíltak az oly igen érzékeny magyar lélek vidulásában. Ha zárva van a kocsma, avagy a sírásói fizetésből kevéssé megfizethető a hivatalos egység, a bulit át lehet helyezni a sírhantok mellé. Itt lehet jó lélekkel fogyasztani a hazait, olyan jó piknikféle ájert adni a dolognak, az élvezet pedig csak fokozódhat, ha egyenesen a kriptán járja a csűrdöngölőst a gyászhuszár. Az tuti, hogy nem sírva vigadtak a pesterzsébeti temető dolgozói és főnökeik, amikor a halottbeszállító járdánál bográcsoztak. A partit a temető akkoriban elköszönő vezetőjének tiszteletére tartották tavaly novemberben, az öngyógyító feledkezés pedig a speciális egység egyik közösségi helyiségében folytatódott.
temetoi_kereszt_1701407_2698_n
Most vessünk a dolgozó népre követ, kicsit, hegyest, lapost? Ugyan nem. Hiszen belátható, hogy ez az egész kegyeleti szakma úgy megüli az ember lelkét, hogy egyenesen kiált az ellazulásért, és ha ez a munkahelyen történik, direkt megértésért esedezik, hiszen mi más lehetne mindez, mint csapatépítő tréning. Ilyen kontextusban még a parizer is leírható költségként, csak a NAV meg ne tudja. Igaz, ők nem szoktak novemberi ködökben temetőkben bóklászni, mert ott nem árulnak lángost, gondolják, és ebben van azért némi logika, ezt mindenképpen be kell látnunk. Ilyképp a temetői buli trendi és biztonságos is, a szervek elől jótékonyan elrejt a bánatos fűzfa.

Viszont nem volt ez arrafelé különleges esemény. Idén márciusban a temető ravatalozójában tartották a nőnapi bulit, ezen biztosítva volt a sejtelmes világítás is. Semmi sem dobja fel jobban a hangulatot, mint a huzatban lidércesen lobogó kandeláberek fénye, de ezzel vigyázni kell. Égett már le hajkorona ilyen készségtől filmforgatáson, óvatosan kell tehát hanyatt lökni az asszonynépet a ravatalon, mert az ember töke is megpörkölődhet. Igaz, azt meg el lehet számolni munkahelyi balesetként. A lényeg viszont mégsem ez. A rocky horror bulikon ugyanis a temetőben főtt pálinkából is kínáltak, amit egy korábbi főnök főzetett az egyik sírásóval, ez nyitja meg az eddig be nem látott távlatokat. A magyar genomja már csak olyan, hogy ha kinyitják előtte a kiskaput, akkor belöki rajta a tehenét, egyszerűen nem bírjuk elviselni a határokat.
2070462_99ed399bff4e78d06fc3342931d0c4f0_wm
Az ólajtót persze ki más, mint a basi tárta ki, amikor lányos zavarában, amely abból fakadt, hogy programja fingnyi sem volt, behányta a köztudatba, ami épp eszébe jutott. Azt bírta kitalálni, hogy pálinkát főzzön a népe büntetlenül a maga kedvére és szellemi épülésére. Ebből törvény is született még 2010 nyarán, amely bizonyára a sürgető szükség miatt néhány elemében hiányos. Nem zárja ki a temetőket a hungarikumos párlatok előállításának lehetséges helyszínei közül. Embereink tehát ott Pesterzsébeten nem tettek semmi törvénybe ütközőt, a pálinkafőzést a kollektív szerződés sem tiltja, mert olyan már nincs.

Így nyílik meg a beláthatatlan horizont. Miközben a vezér a Ferencváros stadionját avatja, amely fölött az ő Gripenjei húznak zöld fehér csíkokat óránként tízmillió forintos költséget verve a feneketlen büdzsére, és a honvédő Hende mosolyog a milliárdos gépekre, amelyek összessége a magyar légierő maga, az alattvalók egy másik valóságban hörbölik a temetőben főtt legális pálinkájukat a sírok tövében. Tán még dalra is fakadnak jódógukban, és konstatálják az új rendet. Inni mindenhol lehet, de legjobb a holtak társaságában, és ezután imbolygó biciklire tornázni a mindennapokban megfáradt segget, mert már ezt is újra szabad, hogy jól érezze magát az alattvaló. Ebből tudhatja, hogy gondolnak rá odafönn.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum