A nemzet gombája és Milla, a kutya

A nagy magyar abszurd, a modern feudalizmus újabb mérföldkövéhez érkezett tegnap, amikor is az alattvalók a hűbérúr elé járultak, hogy beszolgáltassák a tizedet, szüzet egyelőre nem vittek. Néhány napja egy Milla nevű csodalabrador talált a Jászságban egy szarvasgombát. Az 1,28 kilogrammos fűszernek használt sznobéria, amely – magunk közt szólván úgy néz ki, mint egy méretes adag szar – alig marad el a világcsúcstartó 1,31 kilós olasz rekordertől, és amint híre kerekedett a világban meglelésének, egyből fölkínáltak érte háromezer eurót, ami testvérek között is kábé egymillió forint. Ez, hogy így minden befektetés és különösebb fáradozás nélkül áll a házhoz, azért nem rossz napidíj. Még csak a piacra sem kellett volna kiülni vele, nem beszélve arról, hogy a helypénz is megspórolható lett volna. Normális magyar ember eladja az ilyet, a hűbéres másképpen gondolkozik.

imagesCAFN2C6Q

Odaadja az egyik alvezérnek, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek. A hülyeséget többen prezentálták, Bagi Iván és Fekete Oszkár, a Truffleminers Kft. tulajdonosai vezényelték a szeánszot. Az adományozáson jelen volt Papp Béla, a szarvasgomba megtalálója, Pócs János országgyűlési képviselő, Tari András, Jászivány polgármestere és Dégi Zoltán, a Nógrádi Erdő és Faipari Gazdaság vezérigazgatója. Sőt, az átadásra elkísérte őket Milla nevű keresőkutyájuk is.

Fanfárokról nem esett szó, sem arról, hogy kitüntetést kapott volna a jóravaló eb, de ami késik, nem múlik, azokat nemzeti ünnepek táján szokták osztogatni. De az is előfordulhat, hogy az öntudatos labrador nem lesz hajlandó kezet fogni, és nem veszi át a plecsnit, százszor is meg kell gondolni a mai világban, kit ismer el kegyével a hatalom. Mert gondoljunk bele, ilyen névvel: Milla, kiássa a gazdájának a gombát, ő meg szalad vele az utált hatalom minisztériumába, nonszensz. Egyébként maga Orbán Viktor nem volt ott a jeles eseményen, de azért üzent. Felolvasták levelét a kutyának, hogy lám, milyen remek ez a mi magyar földünk, amely szintén jobban teljesít. Egyesek hungarikummá akarják nyilvánítani a bűvös gombát. Az olasz vetélytársat, amely mégse a szent magyar humuszban termett, már le sem szarják, nincs, biztosan valami nyugati propaganda szüleménye és porhintése csupán, mi vagyunk az elsők, az hétszentség. Az a szomorú, hogy ezt nem én találtam ki.

images

Ami még eldöntetlen: nem tudni, a magyar földek első számú igazgatója mihez kezd az ölébe hullott kinccsel. Beteszi a vitrinbe, odaajándékozza a Nemzeti Múzeumnak, vagy egyenesen a koronázási jelképek mellé kerül az ország házába, hogy ott járhasson csodájára a világ a magyarok felsőbbrendűsége ez újabb bizonyítékának. Esetleg – irgalom atyja ne hagyj el – egyszerűen fölzabálja a reggeli rántottával. Aztán az is eldöntendő, mi lesz ezután a sorsa a túlméretes krumpliknak, tököknek, paradicsomoknak, nem is szólva a négymázsás disznókról, esetleg világcsúcs tejhozamot adó tehenekről. Ez olyan aktuális problémává vált ezzel az aktussal, aminek megoldására mihamarabb törvényt kell alkotni. Ne aggódjunk, hamarosan megszületik, sőt, az alaphadovába is bekerül, hiszen rendezni kell nemzeti ereklyéink méltó gondozásának összetett problematikáját.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!